Kortárs építőművészetünk két kiemelkedő egyéniségének a pécsi Dévényi Sándornak és a kassai illetőségű Pásztor Péternek az Élő építészet 48 címet viselő remek közös kiállítását feltétlenül érdemes megtekinteni Kassán a Rovás Magyar Jelenlét Házának /Erzsébet utca 42./ kiállító termében. A címben szereplő 48 nem rejtély, arra utal, hogy mindkét építész 1948-ban született, tehát most 70 évesek.
Dévényi Sándor, a Kossuth-,az Ybl Miklós és a Príma-díjjal, 2017-ben pedig a Nemzet Művésze címmel is kitüntetett építész munkássága hajtóerejéről ezeket vallja: „Minden cselekedetünk az emberiség kollektív tudására épül, így az építés is. Az építészetből engem a folytonosság érdekel. Hogyan illeszkedik bele az elődeink által hátrahagyott kultúrába, hogyan hasznosítjuk tudásunkat, hogyan fejlesszük tovább, mit adunk hozzá? Építész nyelvre fordítva ez az illeszkedés parancsa. Ez a parancs másképp hangzik, ha értékes épített, vagy természeti környezetbe tervezünk, ahol a meglevő érték megóvása, értelmezése, továbbfejlesztése, s másképp, ha értéktelen, szlömös környezetben dolgozunk, ahol egy új érték megteremtése a cél. Az ember alkotta építés a teremtés folytatása, a természeti környezet szerves része. Igy kell viselkednünk.”
Pásztor Péter, a Dušan Jurkovič-, a Kusý-díjas építész, aki Kassa Főpolgármesteri-díját és a Magyar Építőművészek Szövetsége által alapított a Magyar Építőművészetért díjat is kiérdemelte, az alábbi gondolatokat tartotta fontosnak leszögezni: „Úgy érzem, legfőbb ideje elgondolkozni, hogy mi, építészek helyesen cselekszünk-e; hogy nem hagytuk-e magunkat elcsábítani egy olyan útra, ahol át akarjuk formálni a természetet a saját képmásunkra, elfelejtve azt, hogy a természetet és a környezetünket nem tudjuk legyőzni vagy átalakítani, ezekkel csak legföljebb együtt létezni tudunk – alázattal és tisztelettel! Mintha félnénk /és ebből az építészeket egyáltalán nem lehet kihagyni/ tovább gondolkodni, illetve a gondolatokat továbbfejleszteni. Az egyik gondolat szüli a másikat és való igaz, hogy aki nincs tisztában az értékrendekkel, az nagyon könnyen dezorientálódik. Természetesen ez gyakran a továbbgondolkodás elmulasztásához vezet. Az ilyen gondolkodás azonban könnyen lehet ennek az országnak a veszte! Éppúgy, mint az ellenkezője – a legkülönbözőbb, újfajta kozmopolita befolyások esztelen importja anélkül, hogy eléggé szembesítenénk azzal, ami már van vagy volt.“
A két építész október 23-ig megtekinthető kassai kiállítását Marosi Miklós Széchenyi- és Ybl-díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke az alábbi szavakkal nyitotta meg:
„Két rangos építész mester ad ízelítőt életművéből, hisz megvalósult épületeik, terveik bemutatására e kiállítóterem kevésnek bizonyulna.
Egykorúak! 1948-as születésűek, immár második alkalommal mutatkoznak be együtt, legutóbb 1999-ben, Bajmócon volt közös tárlatuk.
Más-más közegben nevelkedtek, más környezetben alkotnak, mégis sok-sok közös vonás fedezhető fel munkásságukban. Mindketten fő alkotói tevékenységüket szülőhelyükön végezték: Dévényi Sándor Baranyában, Pásztor Péter a Felvidéken.
Századunk talán legnagyobb magyar építésze, Makovecz Imre életre szóló hatást gyakorolt rájuk. Megismerkedtek szellemiségével, építészeti gondolkodásával, magyarságával, fantasztikus kreativitásával, rajzkészségével – egyszóval mindazon tulajdonságával, mely méltán kiemelte kortársai sorából.
Dévényi Sándor a dunántúli építész stúdió kapcsán találkozott Makoveczcel, Pásztor Péter nyolc hónapig a mester budapesti irodájában dolgozhatott. Egyébként ők ketten itt ismerkedtek meg egymással, itt találkoztak először. Mindketten közös példaképüknek tekintik, s az élő organikus építészet jelentős alkotóivá váltak.
Dévényi épületeinek zöme szülővárosa inspiráló környezetében, Pécsett született. A „Villámsújtotta háza“, „a Lakodalmas háza“ , a „Bikafejes háza”, a Tímárház és még jó néhány családi háza, vendéglői közül több már életében helyi védettségben részesült. Fontos alkotásai a városi terei, mint a pécsi Színház előtti tér, a budapesti Jókai tér, a Nagymező utcai budapesti Broadway, az Aradi vértanúk tere, a budapesti Szent Gellért tér, a Vámház tér rendbetétele.
Pásztor építészeti karrierje Kassa városához kötődik. Munkásságának középpontjában a kis közösségek, önkormányzatok számára kialakított épületek, terek, gyülekező helyek tervezése áll. Egyfajta furcsa, belső közép-európai periférián dolgozott és alkot, ahol épületei meghatározzák az érintett település arculatát.
A lónyabányai temploma, a kassai Isteni Irgalom temploma, a VII. Velencei Biennáléra készített kassai beépítési terve, a Thália Színház Márai Stúdiószínpadának homlokzatára Schrammel Imre keramikussal elhelyezett a „Kassai polgárok“ domborműve, a századfordulón épült Bankó Szálló szakszerű, kortárs felújítása, az Otčina Biztosító Társaság terve és számtlan egyéb műve kötődik nevéhez.
Amikor Kassa volt Európa kulturális fővárosa, Adriana Piatkovával közös monográfiát és kiíállítást készített Öelshlaager- Őry Lajos kassai építészről, melyet aztán számtalan helyen bemutatott.
Közös bennük, hogy mindketten aktív résztvevői a közösségi életnek. Pásztor a kassai Műszaki Egyetemnek tanszékvezető professzora, egyetemi tanára, a Szlovák Építész Szövetség, a Szlovák Építészeti Kamara tisztségviselője. Dévényi alapító tagja, majd elnöke a Kós Károly Egyesülésnek, a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karának egyetemi tanára, a Vándoriskola mestere.
Mindkettőjük életművét számos elismeréssel jutalémazták. Pásztor Péter a legmagasabb szlovák építészeti kitüntetés, a Dušan Jurkovič díjban, a Martin Kusý díjban, a kassai Főpolgármester díjában, valamint a Magyar Építőművészek Szövetsége által alapított Magyar Építőművészetért díjban részesült.
Dévényi Sándor Prto Architectura és Príma díjas, a legmagasabb magyar művészeti díj, a Kossuth-díj kitüntetettje, s életműve koronázásaként 2017-ben a Nemzet Művésze címmel tüntették ki.
Véágezetül még egy, ami közös sorsukban: mind ketten a Magyar Művészeti Akadémia nagyrabecsült tagjai.”
/szasz,fotók. fábián/
