Kakukktojás- az Ifjú Szívek Táncszínház előadásán a Márai Sándor Alapiskola diákjai

Október 6-án a Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola tanulói az Ifjú Szívek Táncszínház fergeteges Kakukktojás című előadásán vettek részt aThália Színházban Kassán.
Az előadás interaktív, valamint tanító jellegű volt, ahol a diákok megismerkedtek a Kárpát-medence és a környező országok zene-és tánc kultúrájával.
Nem véletlenül volt „Kakukktojás” a produkció neve, mert a közönség a hagyományos, tipikus magyar táncokon kívül – mint a csárdás, verbunkos, botoló, pontozó, kanásztánc, ugrós, karikázó – több, a koncepcióba nem illő táncokat is felfedezhetett. A bravúros előadóművészek becsempészték a menüett, a mazsorett, a lindi hop, de még a hip hop elemeit is, amit a gyerekeknek fel kellett fedezniük és tapsolással kellett jelezniük.
Aztán néhány vállalkozó kedvű kisiskolás együtt rophatta a táncot a táncszínház művészeivel.
A diákoknak felejthetetlen, maradandó élményben volt részük ezen a páratlan előadáson. Sokat tanultak, és felhőtlenül szórakoztak.

Tóth Mónika