Augusztus 20. alkalmából Budapesten, az Országházban Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára ma adta át a Kallós-díjakat, mellyel nemzeti ünnepünk alkalmából a külhoni magyarság kiváló intézményeit, illetve arra érdemes egyéneket jutalmaznak. A kitüntetettek között van a kassai Thália Színház is, mely az idén ünnepli fennállásának ötvenedik évfordulóját. A díjat Czajlik József, a társulat igazgatója vette át. A felvidéki magyarok közül Tóth László író, költő, műfordító, irodalomtörténész, szerkesztő és kiadó is átvette munkája elismeréseként ezt a díjat.

További kitüntetettek: Gergely András, Csíkszentmárton polgármestere, Katona Mihály, Korond polgármestere, a huszonöt éves Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház, a 2010 óta működő Kincses Kolozsvár Egyesület, a Kossuth Rádió Kárpát-medencei tudósítóinak az elszakított nemzetrészek és a diaszpóra magyarsága életéről szóló Határok nélkül című műsora, továbbá a Pannon Televíziót, a Pannon Rádiót, a Szabadkai Magyar Rádiót és a pannonrt.com honlapot működtető Pannónia Alapítvány, valamint Puricelliné Szabó Éva, az Argentínai Magyar Intézmények Szövetsége volt elnöke és az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéke.

A Kallós-díjhoz oklevél, emlékplakett és egymillió forint jutalom jár.

/sz/