Mozgalmasan telnek a Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskolában a téli szünidőt megelőző utolsó napok. Az intézményben hétről-hétre sok-sok program vár kicsikre és nagyokra, gyermekre, szülőkre és pedagógusra. 

A Máraiban immáron hagyomány, hogy az utolsó tanítási héten megrendezésre kerül a karácsonyi vásár, amelyet minden éven nagyon várnak a gyerekek, és amire már hetek óta nagy izgalommal és lelkesedéssel készülnek. Az idén erre december 18-án, hétfőn került sor. Az iskola előtere és folyosói vásárcsarnokká alakultak, a felállított standokat a kisdiákok zsúfolásig rakták a maguk készítette kézművestermékekkel: gyertyatartókkal, karácsonyfadíszekkel, hópelyhekkel, gömbökkel, mécsesekkel, üdvözlőlapokkal, apró fenyőfákkal, télapókkal, hóemberekkel, ajándéktáskákkal, mézeskaláccsal és finom illatos aprósüteményekkel. Pár óra alatt szinte minden elfogyott, köszönhetően annak, hogy kicsik és nagyok is élénk érdeklődéssel válogattak az adventi vásárban. Minden tanuló megtalálta azt, amit szeretett volna. A legfontosabb azonban az ünnepi hangulat volt, de azért a bevétel sem volt mellékes.

Tóth M.