A Magyar Művészeti Akadémia Medgyaszay István építész, szakíró születésének 140. évfordulója alkalmából először a pesti Vigadóban Józanság, ellentétek, derű címen rendezte meg az organikus építészet előfutárának tekintett építész életművét bemutató kiállítást, ami most Kassára érkezett.
A Rovás Központ Magyar Jelenlét Házában /Erzsébet utca 42./ a vándorkiállítás megnyitásakor tartott köszöntőjében Rudolf Mihály Ybl-díjas építész, az MMA tagja elmondta, fontosnak tartják, hogy Mednyaszay István építészi munkáinak eredményeit azokon a területeken is bemutassák, ahonnan az ősiség jeleit inspiratív erőként merítette, tehát a Felvidéken magyarul és szlovákul, Erdélyben magyarul és románul, Indiában pedig magyarul és indu nyelven.
A május 16-ig megtekinthető kassai kiállítást Pásztor Péter építész, egyetemi tanár az alábbi gondolatokkal nyitotta meg:
„Kevés olyan kimagasló építésze van a magyar építésztörténelemnek, mint Medgyaszay István. Még egyetemista koromban, amikor a pozsonyi egyetemen a szecesszióról tanultunk, akkor a tanáraink a rárosmulyadi templomot a szlovákiai szecessziós építészet egyik legkimagaslóbb építészeti alkotásaként emlegették. Már azért is, hogy nem mindennapi dolog volt, hogy a huszadik század elején bárki is előregyártott vasbeton elemekből építsen – mégpedig templomot. Akkor eszméltem először, hogy a panelépítészet alapvetően nem muszáj, hogy minden áron a rossz építészet szinonimája legyen…
Később Makovecz Imre hívta fel rá a figyelmemet 1989-ben (amikor az irodájában dolgoztam) és amikor a Mester Medgyaszay budapesti emlékhely kialakításánál közreműködött. Akkor eszméltem rá, hogy Medgyaszay egy igazán fantasztikus építész, ha még Makovecz is rendkívül tiszteli a munkásságát!
Potzner Ferenc, a kiállítás kurátora, ezt írja Medgyaszay István fordulatokkal teli életéről: „Medgyaszay István, 1877. augusztus 23-án született Budapesten Benkó István néven. Apja Benkó Károly (1837–1893), az Állami Ipariskola tanára, építőmester, építész volt, aki kísérleti betonelemeivel részt vett az 1873-as párizsi világkiállításon. Figyelemreméltó építészeti alkotásai között említhetjük a győri zsinagógát, az eperjesi evangélikus kollégiumot és a fóti református templomot. Medgyaszay édesanyja Kolbenheyer Kornélia, a soproni evangélikus lelkész Kolbenheyer Móricz leánya volt, aki magyar költőket fordított németre, sőt levelezésben állt Petőfi Sándorral és Arany Jánossal is. Medgyaszay István tanulmányai alatt születési nevét használta, de 1906-ban felvette anyai nagyanyja családnevét.
1893 és 1896 között az állami Ipariskola növendékeként tanult, majd 1898-ban érettségizett. Egyetemi tanulmányait 1904-ben fejezte be és népművészeti gyűjtőutakra indult: Erdélybe (1904–05) és a Dunántúlra (1906). Időközben megismerkedett a gödöllői művésztelep meghatározó egyéniségeivel és még az első világháború előtt számos villát, színházat, iskolát és templomot tervezett.
1915-ben feleségül vette Martinovich Gabriellát. Házasságukból három leánygyermek született.
A világháborút követően számtalan köz- és magánmegbízásból jelentős épületeket tervezett, ugyanakkor egyre intenzívebb érdeklődéssel fordult a keleti, főként az indiai kultúra iránt. A népművészet tárgykörében a Budapesti Műszaki Egyetem magántanárává is kinevezték. Építőművészetről alkotott hitvallását 1945-ben Művészetek áttekintése címmel foglalta össze. Az 1948-as politikai változásokat követően az építészeti formalizmus elleni harc jegyében azonban elmarasztalták építészetét és elvették nyugdíját. Idős korában így segédtervezőként vállalt állást állami tervezőintézeteknél. 1959. április 29-én az utcán érte a halál, majd a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.”
Ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy kevés olyan építész van, akinek az alkotásai olyan tisztán és világosan tükrözik vissza nézeteit és építészeti hitvallását. Végignézve a kiállítás tablóit érezhetjük, hogy mennyire szerette Medgyaszay az embereket, mennyire tisztelte az épületek környezetét, mennyire imádja a népi építészet egyszerű szerkezeti és formai világát, de az ornamentikáját is egyaránt. Nagy tisztelője nagyszerű bécsi mesterének Wagner Ottónak, de rendkívül erős benne a magyar nemzeti identitásérzet is. Csodálja az új anyagok kihasználási lehetőségeit, miközben mélyen tiszteli az antik építőművészet rendjét és a keleti építészet egzotikumát is. Ennek az ötvözete alkotja az ő csodálatos építészeti világát, melybe ma lehetőségünk van, ezen nagyszerű kiállítási anyag által – bekukkantani.”
/szasz, fotó: szabó o./
