2017. április 21-23 között a kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola Csengettyű Gyermekkórusa és Ifjúsági Vegyeskara az Éneklő Ifjúság Zenei Fesztiválon vett részt Egerben, melyen a Heves-megyei régióból kórusok, kamarazenekarok, énekes és hangszeres szólisták, valamint az alapfokú művészeti iskolák növendékei szerepeltek. Az évente ismétlődő fesztivál célja, hogy az ifjúsági énekkarok és kamarazenekarok sikeres munkájának széles nyilvánosságot teremtsen és bemutassa a magyar zenekultúra értékes hagyományait.
Miután a kórustagok a Szép Magyar Beszéd országos döntőjének megnyitóján egy nagysikerű mini koncertet adtak, Kekeňák Szilvia és Ferencei Andrea kórusvezetők irányításával indultak is a fesztiválra. Útban Eger felé megtekintették Egerszalók nevezetességeit – a Sódombot, ahol a domboldalon lefolyó víz 1200 négyzetméteres, látványos mészkőlerakódást épített ki, valamint a Mész-hegyen a páratlan tufába vájt barlanglakásokat is. Az egerszalóki barangolás után a diákok Dobó István városába utaztak, ahol a finom vacsora után elfoglalták szálláshelyüket a Szent Hedvig Kollégiumban.
Másnap a Bartakovics Béla Közösségi Házban kezdetét vette a zenei fesztivál, ami igazi zenei csemegét ígért. A hangversenyen 8 kórus mutatkozott be. A kassai Csengettyű Gyermekkórus, valamint az Ifjúsági Vegyeskar is magas színvonalon megszólaltatott darabokkal szerepelt és nemcsak a közönség, hanem a szakmai zsűri elismerését is kivívta – mindkét kórus „arany diplomával” minősítést nyert, sőt, az Ifjúsági Vegyeskar „országos dicséret” minősítést is kapott! A versenyműsor után a két Márais énekkar közös produkcióval egy vidám esőtáncot is bemutatott, ami osztatlan sikert aratott.
A versenyt követően az összes fellépő kórus közös flashmob akcióval örvendeztették meg a járókelőket a Végvári vitézek terén. A kassaiak a délután folyamán, két lelkes tanító nénijük – Gyarmathy Andrea és Szabó Anita vezetésével – nyakukba vették a várost. Először a Marcipánmúzeumot tekintették meg, ahol Kopcsik Lajos Oscar-díjas mestercukrász marcipánból és glazúrból készített cukorképei, szobrai, barokk szobaberendezési tárgyai láttán estek ámulatba.
Ezalatt a kórusok karnagyai szakmai értékelésen vettek részt a zsűri tagjaival, ahonnan dicséreteket (például: „Látszik ezeken a gyerekeken, hogy számukra a kóruséneklés egy jó buli, és nem kényszerből csinálják!”) és ötleteket bezsebelve, jókedvűen indultak a kórusok nyomába.
Az egri várba már teljes létszámban látogattak. Itt további izgalmas látnivalókat tartogattak az énekkarok számára a Középkori Vármúzeum, a Börtönmúzeum és a Kazamaták, ahol megnézték a vár és a középkori templom makettjét, a büntetési módokat és ezek kínzóeszközeit. Még mindig nem ért véget a meglepetések sorozata a kórustagok számára.
Az este folyamán a kollégium közösségi helyiségében együtt örülve a közös sikernek és egymást ölelve szedték csokorba a nap élményeit kicsik és nagyok. A legfiatalabb generáció egy rögtönzött öröménekléssel csalt könnyekbe a felnőttek szemébe….. azt gondoljuk, van remény, amíg ilyen mélyen érző gyerekeink vannak!
A könnyek felszárítása után azonban még meg kellett birkózniuk a malomkerék nagyságú ajándék-kaláccsal is, melyet az oklevelek mellé a kórusok kaptak.
Vasárnap megtekintették a Varázstorony fő attrakcióit, mint például a Csillagászati kiállítás, a Camera obscura, a Panoráma terasz, a Varázsterem és a Tudományos Játszóház, amelyek a Líceum toronyépületében találhatók. Hazafelé menet betértek Mezőkövesdre, ahol a Bútorfestő Alkotóházban a matyók népi kultúrájával ismerkedtek. A felejthetetlen kirándulás utolsó állomása a Kisjankó Bori Emlékház volt, ahol a Népművészet Mestereként is elismert, híres mezőkövesdi rajzolóasszony életének és tevékenységének állít emléket.
A közel 60 énekes gyermek és vezetőik egyaránt büszkén tekintenek vissza az április 21-23. közötti hétvége eseményeire, és hálásak azért a rengeteg élményért, amellyel a kóruséneklésnek hála gazdagodhatnak!
Jó volt Máraisnak lenni Egerben az Éneklő Ifjúság hangversenyen
Tóth Mónika