A Mozgó mozit Kárpát-medencei útjára a Rákóczi Szövetség Budapestről indította útjára, ami áprilisig több mint száz településre jut el. Programjában délelőtt és délután a fiatalabb korosztály számára vetítenek magyar meséket, filmeket, az iskolaválasztást tematizáló kisfilmekkel együtt, majd este a szülőket várják a magyar filmművészet egyik emblematikus alkotásával. A vetítések előtt és után színes programokkal és beszélgetésekkel készülnek a szövetség munkatársai, hogy segítséget nyújtsanak a szülőknek az iskolaválasztáshoz, hiszen a külhoni régiókban döntést kell hozniuk a szülőknek arról, hogy iskolakötelessé váló gyermekük számára a magyar vagy az államnyelvű oktatást választják.
A pedagógusok és a Rákóczi Szövetség tapasztalatai szerint az ismeretek megszerzésének leghatékonyabb módja az anyanyelven történő tanulás. A magyar iskola jobb érvényesülést jelent, mert több tudást, több ismeretet nyújt, hiszen két nyelvet, két kultúrát tanít. A magyar iskola kialakítja a gyermek biztos identitását, ami abban segíti, hogy szűkebb és tágabb közösségében is otthon érezhesse magát. Ezért arra biztatjuk a külhoni magyar családokat, válasszanak iskolakötelessé váló gyermeküknek magyar iskolát!

A Mozgó mozi kassai megállója 2019. február 27-én, szerdán lesz a Thália Színház Márai – stúdiójában, ahol 9.00 órai kezdettel a Ludas Matyi, 11.30 – kor a Tüskevár, 15.00 órakor a Pál utcai fiúk, 17.30-kor a Vándorszínészek című filmek kerülnek levetítésre, 20.00 órakor pedig az Északi fény című alkotás.
A Rákóczi Szövetség, a Civitas Cassoviensis – Kassa és vidéke Célalap, a Thália Színház és a Csemadok Kassai Városi Választmánya közös rendezvényére a belépés díjtalan.

/sz/