Magyarország Kassai Főkonzulátusa lelki egybefonódásunk erősítése érdekében a  Nemzeti Összetartozás Napja apropóján – több felvidéki magyar kulturális szervezettel együttműködve –  2017. június 3-tól kezdve június 8-ig tartóan néhány magas színvonalú kulturális rendezvényt szervez – jelentette be Haraszti Attila főkonzul azon a sajtóértekezleten, melyet a kassai Thália Színház Márai Stúdiójában tartottak ma.

Amint azt megtudtuk, a rendezvénysorozat 2017. június 3-án 18 órakor Krasznahorkaváralján a Honfoglalási Emlékmű megkoszorúzásával kezdődik, majd a pécsi Tenkes zenekar „Néktek emlékezem…” című koncertjével folytatódik és táncházzal zárul. Ez a zenekar a következő napokon a konzuli terület további kilenc településén mutatja be az Arany János évre készített műsorát.

A nemzeti összetartozást erősítő legnagyobb rendezvényre 2017. június 8-án Kassán az Angels Arénában kerül sor, ahol Magyarország legremekebb táncszínháza az ExperiDance Román Sándor koreográfiáját az Ezeregyév című művét mutatja be. Tímár Krisztína az ExperiDance menedzsere a kassai sajtóértekezleten azt emelte ki, hogy ebben az extatikus hangulatú darabban 21 táncképbe tömörítve azt a gazdagságot, azokat a fenséges és megrázó pillanatokat mutatják be, amiket történelmük során Kelet –s Nyugat határán a magyarok megéltek. „Az egyedi történelem-értelmezésben népünk sorsát az angyali és démoni erők küzdelme mellett a férfiak és nők örök ellentéte formálja, de minden jelenet valódi főszereplője a remény és az élni akarás“ –  tette hozzá Tímár Krisztina. Az ExperiDance az Ezeregyév című produkciójából eddig már 580 nagy sikerű előadást tartott, de a Felvidéken most mutatják be először. 56 fős csapattal érkeznek Kassára, melyből 28 a táncos, a többi a műszaki szakember. Rájuk azért is szükség van, mert egyedi látványelemekkel is erősítik a táncosok kifejezési erejét. Erre az élményt adó előadásra jegyet foglalni személyesen a Thália Színházban /Timonova 3./, vagy interneten az E-mail:info@thaliaszinhaz.sk címen lehetséges, illetve a 00421-055-623 36 43 – as telefonszámon.

A nemzeti összetartozásért felvidéki programnak lesz egy színháztörténeti szempontból is érdekes része. Spišák Gyulától megtudtuk, hogy a komáromi Jókai Színház is vendégszereplésre érkezik a keleti végekre, de Mikszáth Kálmán Különös házasság című darabját nem Kassán mutatják be, hanem június 4-én Buzitán, 3-án pedig Nagykaposon. Színháztörténeti szempontból az lesz az érdekes, hogy most nem vidékről Kassára fogják behozni a nézőket, hanem első ízben Kassáról a Thália Színház autóbusza szállítja majd ki a városi nézőket Buzitára. Ezt a megoldást azért választották, mert a Thália színpada sokkal kisebb, mint a komáromi színházé és ezért a díszletek nem férnek el. A Valló Péter rendezte buzitai előadásra jegyek elővételben a buzitai, alsólánci, felsőlánci, komaróci, makranci, szesztai községi hivatalban, a szepsi városi könyvtárban és természetesen a kassai Thália Színházban válthatók. A rendezvények fővédnöke: Haraszti Attila, Magyarország kassai főkonzulja. A program Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának a támogatásával valósul meg.

/sz.gy./