Lakótelepi piknik Kassán

szerkesztő: Filip Orsolya

A Tomášikova és Kisdy utcákon pikniket és bolhapiacot tartanak a szomszédok.

Már néhány hónapja működik Poď na dvor (Gyere ki az udvarra) nevű szomszédok által létrehozott projekt. A projekt létrejöttét a lakosok a Tomášikova utcai fák megmentéséért folytatott harca előzte meg, amelyeket tavaly ki akartak vágni.

Az utca lakosai összefogtak, találkozgatni kezdtek, írtak egy petíciót, valamint kiderítették, valóban szükséges-e kivágni a fákat.

„Az utca lakosai szinte egy pillanatban ismerték meg egymást és sikeresen összefogtak egy jó ügy érdekében. Néha kevés is elég, például kérdéseket feltenni vagy érdeklődni az iránt, ami körülöttünk zajlik”, írja le a szomszédi közösség létrejöttét kezdeményező Monika Timková.

A fákat végül is sikerült megmenteniük, ezzel egyúttal létrejött egy egyedülálló szomszédi közösség, egyenesen az udvaron. A szomszédoknak nem tetszett viszont, hogy találkozásuknak oka egy probléma volt. Ezért megpróbáltak kitalálni egy módot arra, hogy a mindennapi dolgok elvégzésének ürügyén is találkozhassanak.

„A lakóház udvarán található egy szép, ám de elhanyagolt udvar magas, öreg fákkal körbevéve, amelyek nyáron kellemes árnyékot adnak. A barátaimmal megbeszéltük, hogy szervezünk ott egy pikniket. Kinyomtattuk és kiragasztgattuk a plakátokat abban reménykedve, hogy valaki megjelenik az elhagyatott udvaron,” – magyarázza Monika.

„Kellemes meglepetésünkre néhány helybéli gulyást főzött. Megismerkedtünk, majd közösen leültünk enni a régi ajtókból készített asztal köré” – írja le az első találkozást Monika.

Ezután fokozatosan szerveződni kezdett több, másfajta esemény is, például önkéntes munkák elvégzésének vagy a szomszédban élők szükségleteinek felmérésének céljából. Tavaly májusban létrehoztak egy projektet, ami alapítványi támogatásra is talált.

„Ezáltal pénzt szereztünk az udvar felújítására, elhelyezésre került egy könyves bódé, padok, információs tábla, virágcserepek, valamint egy sakkozó asztalka is.”

Másfél év alatt 30 esemény került megrendezésre, amelyekről az emberek a Facebookról és egy hirdető tábláról szerezhetnek tudomást, valamint néha még a bejárati ajtókra is ragasztanak plakátokat.

„Legutóbb a komposztálással és a hulladék környezetbarát tárolásával kapcsolatban tartottunk előadást. Októberben egy bolhapiac, valamint egy helyi kézműves termékeket kínáló piac megszervezését tervezzük,” – teszi hozzá Monika.

Az udvari események látogatóinak száma változó, Veronika szerint, főleg a témáktól függ. Ha megtelik az egész udvar, akkor az kb. 50 embert jelent. Nyilvánvaló azonban, hogy az udvaron több időt töltenek az emberek, mint azelőtt, beszélgetnek, olvasnak, a gyerekek pedig játszanak.

„Gyakran támogatnak bennünket a barátaink a szélesebb környékről is. Fiatalok és idősek egyaránt bekapcsolódnak. Ami az eseményeket illeti, általában a piknik vagy a bolhapiac bizonyul a legsikeresebbnek.”

A szomszédok váltják egymást, néhányuk rendszeres látogató, míg mások csak alkalomadtán jönnek.

„Alapjában véve semmi újat nem találtunk ki, mivel régen ez normális és átlagos dolognak számított, hogy nagyszüleink találkoztak az udvaron,” – mondta végezetül Monika.

 

Forrás: kosice.korzar.sme.sk, fotó: Facebook/Poď na dvor