A KOOPERATIVA Biztosító új vállalkozásának tekinthető, hogy Szlovákiában elsőként bérlakások építésével is foglalkozni kezdett. Az első, 14 emeletes, 60 lakást tartalmazó toronyházat Kassa óvárosában, a Lomená utcán építették fel Lomená Residence néven, melynek egy-, két és három szobás lakásait közép, illetve felső kategóriás szinten rendezik be.

A 6 millió euró beruházásból épített toronyház kolaudációját már júliusban elvégezték, most a lakások berendezése van folyamatban. Szeptemberben várják a lakók érkezését, akiknek valójában elegendő csak a személyes dolgaikat magukkal hozniuk, ugyanis a lakhatás valamennyi egyéb alapvető kellékét készen kapják. Akiknek külön raktárhelyiségre, vagy garázsra van szükségük, az is igényelhető.

/sz/