A magyar-szlovák államközi kapcsolatok és a vállalkozói együttműködések továbbfejlesztésének legaktuálisabb témái kerültek napirendre ma a Magyar-Szlovák Gazdasági  Együttműködési Kérdések Vegyesbizottságának /GEK VB/ 3. ülésén, melyet Kassán rendeztek meg, egybekötve a szlovák kooperációs börzével, melyen 150 magyar és 134 szlovák cég képviselői jelentek meg. A találkozó legjelentősebb eseménye, hogy Robert Fico szlovák kormányfő jelenlétében Peter Žiga, Szlovákia gazdasági minisztere és Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere megállapodási szerződést írt alá az Eastring projekt megvalósításáról, mely azt hivatott biztosítani, hogy a szerződő országok kezdeményezése folytán megoldódjék  Közép-Európa földgázszükségleteinek garantált ellátása.

Peter Žiga, szlovák gazdasági miniszter a memorandum aláírása után újságírók elött azt emelte ki, hogy féléven belül már ez a második egyezmény, amit a szlovák állam a magyar féllel megkötött. Az első villamosenergia szerződés volt, ez a mostani pedig olyan földgáz vezeték kiépítését teszi lehetővé, melyen ez a fontos energia Dél-kelet Európából eljuthat akár Nyugat-Európáig – lehetővé téve a gázipari piacok integrációját is.

Szijjártó Péter, magyar külgazdasági és külügyminiszter portálunknak nyilatkozva a következőket mondta:

„Jelenleg a gázbeszerzési források diverzifikálásának a legéletszerűbb forgatókönyve új gázforrás bevonása Dél irányból. Tehát legyen az akár az Oroszországból Törökországon keresztül érkező gáz, vagy legyen az  Azerbajdzsánból érkező gáz, de akár a romániai  az ofsor-mezőkön kietermelt gáz. Ebben a háromban egy közös dolog van, csak akkor tudnak eljutni Közép-Európába, ha lesznek vezetékek. Ha a vezetékrendszereinket összekötjük. Magyarország jó adottságokkal rendelkezik ahhoz, hogy  Szlovákiával közösen a közép-európai gázszükséglet biztonságához hozzájáruljon. Nálunk van majdnem 7 milliárd köbméter gáztárolási kapacitás. Van egy fejlett vezetékrendszerünk. Minden alkalmassá tesz minket arra, hogy a délről jövő gázt fogadjuk és azt akár északi-, akár nyugati irányba továbbítsuk. Ma arra szövetkeztünk, hogy tovább javítsuk az északi-déli gázszállítást .Erre egy új gázszállítási útvonal kiépítését tervezzük. A szlovák-magyar interconnectorokon műszaki fejlesztéseket hajtunk végre, a gázszállítás irányváltását meg tudjuk gyorsítani. Az Eastring megvalósíthatósági tanulmányát egy magyar cég végezheti el, s ez 2018-ra el is fog készülni. Hisszük, hogy minden Közép- és Dél-Kelet európai ország olyan elkötelezett lesz ennek létrehozásában, mint Szlovákia és Magyarország. Ezt a beruházást Brüsszel is a kiemelt beruházások listájára helyezte.”

/szaszák/
/németifoto/