„Aki zenével indul az életbe, bearanyozza minden későbbi tevékenységét, az életnek olyan kincsét kapja ezzel, amely átsegíti sok bajon. A zene tápláló, vigasztaló elixír, és az élet szépségét, s ami benne érték, azt mind meghatványozza. „ (Kodály Zoltán)

Kodály Zoltán születésének 135. és halálának 50. évfordulója alkalmából 2017. november 12-én Kassán a Művészetek Házában a V4-ek Nemzetközi Kórustalálkozójára került sor. A színvonalas hangverseny Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának támogatásával, Magyarország Kassai Főkonzulátusa, a Thália Színház, a Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola, a Kelet Fénye, valamint a kassai Állami Filharmonikusok közös szervezésében valósult meg.

A rendezvény fővédnöke Haraszti Attila, Magyarország kassai főkonzulja volt, aki ünnepi beszédében köszöntötte a fesztivál résztvevőit és a megjelent vendégeket. Elmondta, hogy a hangverseny a V4-es együttműködés szellemiségében valósul meg, ami a kultúra területére is kiterjeszthető.

A műsor első felében a kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola mellett működő Kicsinyek Kórusa népdalokkal és gyermekdalokkal mutatkozott be Velkey Mária vezénylésével. Ezután Kodály zongoraművek hangzottak el Obbágy Márta nyíregyházi zongaraművész tolmácsolásában.

Ismét a máraisok léptek a pódiumra. A legendás hírű, az 50 éve megszakítás nélkül működő Csengettyű kórus népes csapata folytatta a hangversenyt Kekeňák Szilvia és Ferencei Andrea karnagyok irányításával. A kórus mind a gyermekkara, mind a vegyeskara az idén Egerben az országos minősítő versenyen  arany oklevelet kapott. Repertoárjukban Kodály Zoltán,  Balázs Árpád, Kocsár Miklós és Bárdos Tamás kórusművek hangzottak el.

Őket követte a kassai Jozef Adamovič Konzervatórium leánykara a Tempo, majd brünni Ars Brunensis vegyeskar.

A műsor második felében a lengyel kórusmuzsika fiatal, tehetséges énekegyüttese, az Octava Ensemble mutatkozott be, majd a műsort a Cantemus Gyermekkar, a nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola ma már világszínvonalú, sokszoros nemzetközi verseny győztes énekkara zárta Szabó Dénes vezénylésével.

A kórusmuzsika szerelmeseinek az est folyamán igazi csemegében volt részük.

Tóth M.
/Fotók: Horváth T./