A Szabványosított Mérések Nemzeti Intézete (NÚCEM) 2016.november 23-án az általános iskolák ötödik osztályosainak tudásszintjét mérte fel matematikából, anyanyelvből, valamint szlovák nyelvből. Az országos szintű felmérés célja a tanulók tudásszintjének és készségeinek felmérése, valamint objektív információk szerzése a tanulók felkészültségéről az alapiskola felső tagozatába való lépéskor, ami egyben visszajelzés az iskola felé és összehasonlítás a tanulók tudásszintjéről a többi iskolával szemben.
A felmérésben 1 485 általános iskola vett részt, melyből 125 volt magyar tanítási nyelvű. A tudáspróbában összesen 45 299 diák mérettetett meg, s ebből 2 902 volt magyar tanítási nyelvű iskolák tanulója.
A NÚCEM tájékoztatása szerint matematikából az országos átlag 62,3%-ra sikeredett, amit a kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola ötödikesei 14,89% -kal szárnyalták túl. Az ő átlagos eredményük a tesztek alapján 77, 19 % lett, ami azt jelenti, hogy a megmérettetett magyar iskolák közül ők vizsgáztak a legjobban.
Az országos átlagtól lényegesen jobb eredményt értek el a Máraisok magyar nyelv és irodalomból is. Itt is jóval, 23, 46%- kal szárnyalták túl az országos 55,0%-ot, ami Kassán 78, 46%-ra sikerült. Ezzel az eredménnyel Kassa Dunaszerdahely mellett szintén a legelőkelőbb helyet vívta ki.
Ezek az eredmények a Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola alsó és felső tagozatán folyó oktató-nevelő munka színvonalát tükrözik, melyek sikerként könyvelhetők el.
TM