Úgy tűnik, hogy nem kapja meg Kassa a kormánytól azt a további 10 millió eurót, amit a jóváhagyott 12 millióhoz kértek a 2021-es Ifjúsági Olimpia sikeres megrendezéséhez szükséges beruházásokra.
Kassa új városvezetése egy több célú sportközpont felépítését is fontosnak tartaná, de Richard Raši, a kormány beruházásokért és informatizálásért felelős alelnöke – Kassa korábbi főpolgármestere – úgy látja, hogy ez a létesítmény az olimpiára nem készülne el, mert egyelőre még az a terület sincs kiválasztva ahova építenék. A kormány alelnöke úgy véli, hogy Kassának a meglevő sportlétesítményei felújítására elegendő az a 12 milliós támogatás, amit már jóváhagytak. A hétfői találkozón – melyen Kassa küldöttsége már másodszor kereste fel – úgy fogalmazott, hogy ebből az összegből felépíthető a projekt részét képező Nemzeti Teniszközpont, amit az olimpia alatt több sportág is használhat.
Kassa új városvezetésének érdekeit a kormány alelnökével folytatott megbeszélésen ezúttal Lucia Gurbálová főpolgármester helyettes és Ladislav Lőrinc, a képviselőtestület sportbizottságának elnöke képviselte. Megbeszélésükön jelen volt Anton Siekel, a Szlovákiai Olimpiai Bizpottság elnöke is. Tekintettel a találkozó kimenetelére Siekel most már ultimátumot adott Kassának. Péntekig meg kell adniuk a végső választ, azaz: megrendezik az ifjúsági olimpiát, vagy lemondanak erről a jogukról.
A tét nem kicsi, hiszen a 2021. július 24-től augusztus 1-ig tartó sporteseményre ötven országból 3 700 fiatal sportoló és összességében mintegy 6 000 rajongó érkezésével kell számolni!
/sz/