A Kassai Bábszínház június 7-től 10-ig tartóan immár a hatodik évfolyamát rendezi meg a VIRVAR  Bábszínházi Napoknak, melynek során nem csak a gyerekeket, hanem a családokat is szórakoztatják. Az idei fesztivál gazdag kínálatából mi ezúttal a magyarországi Ziránó Színház vendégelőadására hívjuk fel portálunk olvasóinak figyelmét, melyet e hét végén, szombaton 10.00 órai kezdettel tartanak a Kassai Bábszínház színháztermében, az Erzsébet utca 38 szám alatt.
A magyarországi társulat a Pulcinella kertészkedik című családi bábjátékot mutatja be. Puncinella valójában nem más, mint a mi Vitéz Lászlónk itáliai testvére, aki legjobban enni, inni és aludni szeret – s emiatt gyakran pórul jár. Nem csak azért, mert felesége, a bűbájos Rosetta folyton veszekszik vele, hanem azért is, mert legédesebb álma közben egy ravasz és mindenre elszánt nyúl dézsmálja meg kertjük gyümölcseit.
A Kovács Géza rendezte produkciót élő zenével adják elő. A hottói Ziránó Színház vendégszereplésére Magyarország Kassai Főkonzulátusának támogatásával kerül sor. Az előadásra a belépés ingyenes, a helyfoglalás érkezési sorrendben történik.

/szasz/