,,Amikor az Úr úgy döntött, hogy megteremti az embert, felékesítette számára az eget és a földet. Ádám gyönyörködött az életben, de  társ nélkül csak szomorkodott, ezért kapta meg az Úrtól Évát. A Kígyó sem volt veszteg. Vajon mi minden kell ahhoz, hogy ők ketten, a Férfi és a Nő boldogan élhessenek egymás mellett?” – ennek jár utána Écsi Gyöngyi a Teremtésmesében.

Február 23-án Écsi Gyöngyi interaktív előadásával, a Teremtésmese című bábjátékával érkezett Kassára, a Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola kisdiákjaihoz. A művésznő egyéniségével, a világ keletkezéséről, Ádámról és Éváról szóló eredetmeséjével most is magával ragadott kicsiket és nagyokat. Humoros formában elevenítette fel a bibliai történeteket, de megtudhattuk azt is, Ádám hogyan szerzett magának több időt, és hogyan civakodott Évával.  A mesében ötvöződött a bábjáték, az ízes gömöri mesemondás és a népdaléneklés. Az előadás magával ragadó volt, a gyerekek lelkesen bekapcsolódtak a mesébe – együtt énekelték a Süss fel nap, az Iglice, iglice című népdalokat, tanácsokat osztogattak Ádámnak és Évának, valamint levonták a történet tanulságát. Közreműködött Kováts Marcell, aki számos népi hangszerrel, mint duda, doromb, tekerőlant, tilinkó, furulya színesítette az előadást.

Tóth Mónika