Már elérhető a „Kontroluj EČV” nevű alkalmazás, amely az autó rendszámtáblája alapján kideríti, hogy az autó tulajdonosa befizette-e parkolási illetéket és, hogy a megfelelő zónában parkol-e.
„A mi célunk az, hogy segítsünk az embereknek informálni a városi rendőrséget azokról az autókról, amelyek az előírásokat megszegve elfoglalják a parkolóhelyeket az azokat megillető autóktól.” – magyarázta az EEI cég helyettes szóvivője, Lucia Chovanová. Az alkalmazás egyaránt elérhető az Android és iOS felhasználók számára is.
A rendszer a GPS-es helymeghatározás alapján működik, amely során a mobiltelefon automatikusan meghatározza a helyet és hozzáadja azt egy konkrét kassai zónához. A rendszám beírása után az applikáció összehasonlítja azt az adatbázisban levő azon autókkal, amelyek jogosultak az adott helyen történő parkolásra illetve azokkal, amelyeknek tulajdonosaik befizették a parkolási illetéket. Abban az esetben, hogy ha az adott autóra befizették a parkolási illetéket, de más zónában áll, az alkalmazás szerint a parkolási illeték is semmisnek minősül.
„Mivelhogy a rendszer a GPS koordináták alapján működik, fontos, hogy a felhasználónak a GPS mellett az internet is be legyen kapcsolva a telefonján, valamint az, hogy az adott autó közelében legyen” – tette hozzá Lucia Chovanová.
Abban az esetben, ha valaki azonosít egy az ő zónájában jogtalanul parkoló autót, forduljon a rendőrséghez.