1906.október 29-én érkezett meg az a különvonat Kassára, mely II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelemnek és bujdosó társainak Törökországban eltemetett földi maradványait hozta haza. Az újratemetésre országos gyász közepette még aznap a Szent Erzsébet-főszékesegyházban került sor.

A kegyeletteljes gyászaktus 110 évfordulója Kassán újra Rákóczi felé fordítja az utókor figyelmét. A vezérlő fejedelemmel és korának egyéb szereplőivel azon a három napos nemzetközi konferencián foglalkoznak a történészek, melyet a Kassai Polgári Klub rendez a Kelet-szlovákiai Múzeum főépületében. A nemzetközi konferenciát 2016. október 26-án, szerdán 10 órakor Pollák Róbert fővédnök, a Kelet-szlovákiai Múzeum igazgatója nyitja meg. A három nap folyamán 28 előadás hangzik el és a rendezők a vitának is kellő teret biztosítanak. A konferenciára a téma iránt minden érdeklődőt szeretettel várnak, mint ahogy az eseményt záró pénteki barokk zene koncertre is – mondta el portálunknak Palenčár Ildikó, a Kassai Polgári Klub elnöke.

Szombaton a Rodostói-ház udvarán 12 órai kezdettel II. Rákóczi Ferenc szobránál tartanak nyilvános megemlékezést a kassaiak, majd megkoszorúzzák a vezérlő fejedelem szobrát. A műsor ezt követően a Thália Színházban folytatódik, ahol a témába vágóan két érdekes kis filmet is bemutatnak, majd a Márai Sándor Gimnázium és Alapiskola, illetve Magyarországról az Edelényi Szent Miklós Görög Katolikus iskola, Óvoda és Általános Művészeti iskola ad ünnepi műsort, miközben Balassa Zoltán helytörténész Rákóczi és Kassa kapcsolatáról tart előadást.

A II. Rákóczi Ferenc újratemetésének 110. évfordulója alkalmából készített rendezvények vasárnap csúcsosodnak ki a Graand Színházban /Jumbo Centrum/. Az egykori Szakszervezetek Házának színháztermében 15 órakor kézműves vásárt nyitnak. A kuruc hagyományőrzők bemutatója 16.30 órakor kezdődik. Az 1956-os rajzpályázatra érkezett művek kiértékelését és a kiállítás megnyitását 17 órakor tartják.

A rendezvénysorozat – 18 órai kezdettel – a Grand Színházban Moravetz-Balásy-Horváth. A fejedelem című történelmi rock musical szlovákiai ősbemutatójával fejeződik be. A Moravetz Levente rendezte produkció  főszereplőjét, II. Rákóczi Ferencet Kelemen Csaba, Bercsényi Miklóst Sasvári Sándor alakítja.

Az előadással kapcsolatosan portálunknak Kolár Péter, a Csemadok Kassai Városi Válaszmányának elnöke, az est szervezője ezt nyilatkozta: „II. Rákóczi Ferenc személyisége a maga idejében a szabadságharcon keresztül a történelmi Magyarország egyes nemzeteinek és nemzetiségeinek együttműködését eredményezte. Felkelő hadseregének zászlaján, amelyben elsősorban magyarok, szlovákok, rutének, románok és lengyelek harcoltak a „CUM DEO PRO PATRIA ET LIBERTYATE“ – Istennel a hazáért és szabadságért jelszó ékeskedett. A felkelő seregek veresége után száműzetésbe vonult és 1735-ben halt meg a törökországi Rodostóban / ma Tekirdag/. Hamvait 1906 októberében szállították Kassára, ahol 29-én a kassai Dóm kriptájában helyezték örök nyugalomba. Száztíz év múltával erre az eseményre emlékezünk a II. Rákóczi Ferenc életéről szóló rock musical szlovákiai bemutatójával.“  /szaszák/