A kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola diákjainak
és pedagógusainak körében az adventi készülődés csúcspontját minden éven az iskola
kórusainak adventi hangversenye jelenti. Erre a lélekemelő eseményre az idén december 19-
én a kassai református templomban került sor.

A koncertet Orémus Zoltán református lelkész nyitotta meg. Ezt követően a legkisebbek, az iskola elsősei adták elő karácsonyi dalokból álló műsorukat Gyarmathy Andrea és Borsos Gablyasz Kornélia vezetésével. Szarka Tamás Karácsonyi Kabát című dalát énekelve vonult be az iskola három énekkara, a
Csengettyű, az Ifjúsági Vegyeskar és a Leánykar, valamint a KGSzT diákszínpada. A csoportból előlépett Mártha Csongor és elszavalta József Atttila Tél című versét, melynek első sora a műsor címadójául szolgált. A későbbiekben hazai és külföldi szerzők kórusművei hangzottak el a kórusok előadásában Kekeňák Szilvia ôs Ferencei Andrea vezényletével. A Bodon Andrea vezetésével színre lépő KGSzT diákszínpad szintén karácsonyi témájú iradalmi összeállítást mutatott be a zsúfolásig megtelt templom közönségének. Az ünnepi műsor Orémus Zoltán zárszavával és a Mennyből az angyal eléneklésével ért véget.

Tóth Mónika