Richard Wagner Die Feen, /szlovákul Víly, magyarul Tündérek/  című első romantikus operájának szlovákiai ősbemutatójára kerül sor ma este a Kassai Állami Színházban.

A 19. század egyik legnagyobb hatású zeneszerzőjének, a német opera megreformálójának, Richard Wagnernak ez az első romantikus operája, melyet húszévesen,1833-ban írt, akkor amikor egyetemi tanulmányait abbahagyta és a würtburgi színházhoz szegődött  énekkarnagynak. Hogy ezt a színházat választotta abban nagy szerepe volt annak, hogy a legidősebb bátyja, Albert itt volt színész, énekes és rendező is egy személyben. Wagner bemutatásra Lipcsébe küldte el az operáját, de ott mégsem került színre. Először 1888-ban, Münchenben, a királyi udvarnak adták elő. Érdemes kiemelni, hogy ezt a művet a fiatal Richard Strauss tanította be és a premiert Franz Fischer vezényelte. Megdöbbentő az a tény is, hogy maga a szerző ezt az operáját színpadon sohasem látta.

Eléggé érthetetlen az is, hogy a kezdeti nagy sikerek után ez az opera világszerte valahogy feledésbe merült. A kassai Állami Színház operatársulatát ezért külön dicséret illeti a szlovákiai ősbemutató létrehozásáért, ami egy szélesebb körű összefogással jött létre. Az előadás szellemi atyjainak két kiváló cseh fiatal művész Robert Jindra karnagy – mellesleg Wagner specialista- és a rendező Lubor Cukr tekinthető. Alapos munkájuknak köszönhetően a kassai operatársulat egy magasabb szinten teljesít most. A várható sikerhez minden bizonnyal azok a szólisták is hozzájárulnak, akik Európa különböző országaiból érkeztek Kassára. Mindenekelőtt a francia szopránról, Frédérique Friessről, a magyarországi Vincze Kláráról, a belga tenorról Gilles Van Der Lindenről, a cseh Barbora Řeřichováról, az ukrán Jevhen Šokaloról és Pavol Kubáňról van szó. A további vendégszóllístákat: Aneta Hollát, Jiří Přibylát, Sdenek Vislockýt a kassi közönség már jól ismeri.

A kassai opera szólistái közül ebben a Wagner darabban fontos szerepben láthatjuk a két magyar nemzetiségű művészünket Tóbisz Tituszt és Kovács Mártont is, valamint a kiválló kollegáikat: Tatiana Paľovčíkovát, Myroslav Havryliukot, Viera Kállayovát, Michaela Váradyt, Marián Lukáčot, Michal Onufert, Janett Zsigovát, Marek Gurbaľt és Anton Baculíkot.

Szlovákiai ősbemutató tehát ma este, a Kassai Operában.

/sz.gy./