Akitől Kassa vár valamit – Négyszemközt Varga Anikó színművésznővel

Hozott magával valami tiszta derűt, ami a lényének alighanem a legnagyobb kincse. Ráadásul e derű sugárzó erejét növelni is tudja. Például, ha vele beszélsz, azonnal megérzed, hogy ő a szavaival sem akar félrevezetni senkit, mert a megélt igazságot mondja – és mindig teljes jóhiszeműséggel.

Varga Anikó mindössze egy tíz házból álló apró gömöri falucskából, Kiskalosáról indult el a színház – és a filmművészet világába. Szakmai útját Kassán kezdte. Érett művésszé Pozsonyban és Budapesten vált. Most legutóbb az 1890 címen készített 13 részes televíziós filmsorozat női főszerepét bízták rá, melyben Wisniewski Henrik gróf feleségét alakította, nagy sikerrel. A grófot a lengyel színész-rendező Lukasz Kos játssza. A filmet a Betléri-kastélyban forgatták, eredeti miliőben és kosztümökben.

Hogyan választottak ki erre a filmfőszerepre és mennyire változtatta meg a pályád alakulását?- kérdezem ezt azért is, mert a kassai Thália Színház korábban bejelentette, hogy a társulat tagja lettél, számolnak veled a színházi évadban…

Kassa az én eddigi életemben is fontos szereppel bírt, és alighanem a jövőben is meghatározó lesz. Ez vonatkozik a szakmai és a magánéletemre is. Most legutóbb a sors úgy hozta, hogy a kassai Thália Színház igazgatója felkért engem egy beugrásra a Portugál című darabba, ami még mindig műsoron van. Nos, ez a szakmai része a dolognak. A másik magánügy, de elárulhatom, hogy szerelembe estem Kassán! Nagyon szépen alakul ez az élethelyzet. Kassa újra megszólított és én közöltem is a színház felé, hogy amennyiben akarják, nagyon szívesen dolgoznék ebben a társulatban. Igent mondtak és meg is kértek egy produkcióra.

Csakhogy közben történt valami…

Igen, megnyertem a kasztingot az 1890 című filmben a női fészerepre. A színház vezetése megértő volt, tudták, hogy egy ilyen sorozatban jelen lenni mennyire fontos, ezért elengedtek. Betlérben forgattunk. Nagyon jó munka volt. Nagyon szép volt a feladat. Én egy olyan konzervatív grófnőt formáltam meg, aki szemben a férje állandó újító szándékával inkább az egyszerű munkások megbecsülését szorgalmazom, a helybeliek foglalkoztatását tartom elsődlegesnek, míg a gróf a modernizáció lelkes híve: hozza be a gépeket, ami rövid időn belül azzal jár, hogy ellenállás alakul ki, a bányászok sztrájkba lépnek. Mind ezek tetejébe a mi párkapcsolatunkban is gyűlnek a felhők, mert a gróf különböző perverz játékokat folytat a cselédlányokkal, amit a grófnő természetesen rossz néven vesz és hiúsági kérdésként is gyűlik benne a gyűlölet. Nagyon szép a szerep, jól vannak megírva a fordulatok. Egyetlenegy jelenet sem volt benne úgy, hogy azzal csak valami időt kitöltsünk. Minden jelenetnek megvolt az építkezése, a miértje.

Ez a Wisniewski gróf egyes tulajdonságaiban – legalábbis, ami az újításokat és az egzotikus világtájak iránti érdeklődését illeti – meglehetősen hasonlít a Betléri-kastély valós tulajdonosára, gróf Andrássy Gézára. Ez mennyire volt véletlen?

A film készítői nagyon sokat egyeztettek Bárczi Gyulával, a kastély igazgatójával, és sok ötletet is kaptak tőle. Tény, hogy Andrássy Géza  is a modernizáció megszállottja volt és gyűjtögette az egzotikus tárgyakat, de ez nem dokumentum film,  a történet kitaláció, tehát nem róla szól. Már a forgatás során is nagyon sokan kérdőre vontak például azért, hogy lehet itt radiátor? Nos, ebben a kastélyban 1890-ben már volt radiátor! Volt telefon, zuhanyozó, sőt angol vécé is! Betlér abszolút hipermodern, luxus kastély volt. Nagyon sok igaz, valós történet is motiválta a filmsorozat elkészítését.

Noha sok munka van ebben a filmsorozatban, úgy tűnik, hogy te mégsem fáradtál el, hiszen a nyáron nem a tengerhez készülsz kikapcsolódásra, erőfeltöltésre, hanem Kassán vannak terveid. Mire készülsz?

Én imádom a gyerekeket, ezért a nyáron filmes- és színházi napközis alkotótábort szervezek a számukra. A szakmai foglalkozásokat 6 – 14 éves gyerekeknek a kassai Thália Színház Márai Stúdiójában fogjuk végezni színházi és filmes barátaim szakmai irányításával. Ebben a táborban lehetőség nyílik bekukkantani a színházi munka és filmkészítés kulisszái mögé. A résztvevő gyerekek lehetnek színészek, rendezők, díszlettervezők, jelmezkészítők, operatőrök, sminkesek és részt vehetnek a filmkészítés utómunkáiban. Minden jelentkező, akit érdekel ez a foglalkozás végig megy majd egy színházi próbafolyamaton, benne lesz egy színházi produkcióban, és ugyanígy minden jelentkező részt fog venni egy kisfilm elkészítésében. Egy turnusban 50 gyerekre számítunk és négy csapatra fogunk osztódni. A négy csapat így közösen négy kis előadást hoz létre, illetve négy kisfilmet. Minden pénteken 15 órától várjuk majd a szülőket is, mert bemutatót tartunk nekik az elvégzett munkákból.

Milyen turnusokra jelentkezhetnek az érdeklődők és hol szerezhetnek erről a nagyszerű lehetőségről bővebb tájékoztatást?

Az időpontok: 2017. július 3-7, augusztus 14-18, augusztus 21-25. A jelentkezési ív a www.thaliaszinhaz.sk és a Divadlo Thália Színház FACEBOOK oldalán érhető el. Telefonon: +421 905 530 321, +421 905 445 704. Interneten: v.h.aniko@gmail.com

Ez a lehetőség nagyon jól jöhet a színház és a filmezés iránt érdeklődő gyerekeknek. Arra pedig, hogy a tehetség előtt a kapukat nem lehet bezárni, te is példa vagy, hiszen egy nagyon pici faluból is ki tudtál törni. Elmondod hogyan történt?

A színház, a film iránti vonzalmam egy gyerekkori élmény alakította ki bennem. Láttam a televízióban Zeffirelli Rómeó és Júliáját. Ez egy nagyon meghatározó érintés volt. Olyan erősen hatott rám, amitől nem tudtam szabadulni. Erősen bennem maradt ez az érzet az illúziókeltés iránt, hogy belekerülni egy másik valóságba. Persze akkor a mi kis falunk zárt világából szinte lehetetlennek tűnt a kilépés, de jött egy újabb érintés. A Thália Színházból Pólos Árpi, Dudás Péter, László Géza és Kövesdi Szabó Mária eljött a mi piciny falunkba egy kabaréval. Ez volt az életem első színházi előadása. Nagy élmény volt, hogy élőben láthattam miként játszanak a színészek. Emlékszem, hogy az előadás után az öltözőbe is bementem, és elbűvölten néztem őket, mint az isteneket. Ez persze nem vallott valami jólneveltségre, de én ott ragadtam, nem tudtam elmenni.

Mihez volt elegendő ez az élmény?

Ahhoz, hogy 18 éves koromban minden bátorságomat összeszedtem, jelentkeztem és eljöttem felvételizni a Tháliába. Semmi tapasztalatom nem volt. A színház tiszta, szűzi akarása volt az az erő, ami ide hozott.

Kik felvételiztettek?

Ott volt a színház vezetése, Kolár Péter igazgatóval az élen. A művészeti vezető akkor Dudás Péter volt, a főrendező pedig az ismert művész Magyarországról – Usztics Mátyás. A pályázók között pedig ott volt Ollé Erik, Czajlik Jóska – és még velem együtt többen mások. A Thália azért volt jó, mert bedobtak minket a mélyvízbe. Nekünk nem volt úgy színészképzés, mint stúdió. Volt egy-két óránk, de inkább a háttérmunkát kaptuk: ügyeltünk, súgtunk, kellékeztünk – tettük, amit kell. Az egész színházi menetet így megtanultuk. Végig kellett menni a szamárlétrán. Azt is láttam, hogy aki ezt végig csinálta, az a mai napig ott van a szakmában. Aki ezt nem bírta végigcsinálni legalább egy évig, az el is ment, és nem is lett belőle színész. A színháznak is van olyan háttere, ami nem a csillogásról szól, ami iszonyú nagy közösségi munka. Itt lehet megtanulni kommunikálni az emberekkel, megtanulni felelősen dolgozni.

Vagyis lényegében ehhez is olyan fegyelem és rend kell, mint a paraszti munkához?

Igen. És én nagyon sokat merítek az otthoni környezetből: típusokat, de hangulatokat is, vagy mint élettapasztalatot. Annyira természet közeli az a hely, olyan ősi törvények igazgatják, amit ismerni kell. Ott látod a természetnek a folyamatát. Az elmúlás is ott van. Az újjászületés is. Ha törődsz valamivel, láthatod, hogy mennyire szépen fejlődik. Rend van. Reggel tudod fel kell kelned, mert meg kell etetni az állatokat. Ha azt akarod, hogy az udvart ne nőjje  be a gaz, azért is tenned kell.

Otthonról te hoztál magaddal még valamit, amiről eddig nem beszéltünk, ez pedig nem más, mint a palóc mivoltod, illetve az ehhez szorosan kapcsolódó nyelvi másság…

A helyes magyar beszéd nálunk a palócoknál teljesen idegen. Mikor gimnazistaként abban a közegben megpróbáltam így beszélni, az mórikázásnak tűnt: „Jaj, ne tedd már magad!” „Ne vágj már fel!“- utasítottak rendre. Ezért a felvételire is én titokban tanultam meg a verseket. A televízióból azért a fülemben volt a helyes kiejtés, így tudtam magam mihez viszonyítani. El is mondtam én ezeket rendesen, de mégis lelepleződtem, mert, amikor beszúrtak valami spontán kérdést, erre én már természetesen a palóc beidegződéssel válaszoltam. Voltak vicces szituációk, de én nagyon csalódott voltam abban a pillanatban, mert kinevettek. Mikor lejöttem a színpadról, mondtam is magamnak: No, Anikó, vége! Mehetsz haza! Kinevettek. Ennek annyi! De én voltam a legjobban meglepődve, amikor azt mondták, hogy felvettek. Persze, ha az ember színházzal foglalkozik mégis csak meg kell tanulnia szépen, helyesen kiejteni a szavakat. Ez egy állandó munka. De a palóc nyelvhez sem lettem hűtlen. Ha volt rá alkalom – és helye volt a darabban -, akkor felhasználtam. Erre Budapesten is volt lehetőségem. Egy Hrabal előadást csináltunk, melyben én egy rendőrt alakítottam. Nagyon-nagy sikerem volt azzal, hogy ez a rendőr palóc volt.

Már érintettük a színészi pályakezdésedet a Thália Színházban, de én még arra is kíváncsi lennék, hogy miként és miért érlelődött meg benned az igény arra, hogy a színművészeti főiskolát is elvégezd?

Vágyam volt önmagam továbbfejlesztésére, ezért lett egyértelmű számomra, hogy kell a főiskola. Elmondom, hogy mi hiányzott. Mindig is szerettem volna az alkotói folyamatban társalkotóként részt venni – tehát nem csak kiszolgáltatottként -, de nem voltak meg az eszközeim arra, hogy én is ajánlani tudtam volna, hogy például az adott szerepet miként kell felépíteni. A rendezők pedig jöttek egymás után. Letudták, amit vállaltak és mentek tovább. Engem rengeteg új impulzus ért, de úgy éreztem ezekben teljesen elveszek. Ebben a helyzetben azok a fiatal főiskolások: Petrik Szilárd, Tóth Tibi segített sokat nekem, akiktől megtudtam, hogy mennyire szükség van a szöveganalízisre, a színészmesterség, a színpadi beszéd, hangfejlesztés, színpadi mozgás szakszerű elsajátítására, arra a komplexitásra, ami színházzá teszi a színházat. A pozsonyi színművészetin Emil Horváth és Juraj Slezáček osztályába kerültem. Az első lépés az volt, hogy Emil Horváth megkérdezte tőlem, mit gondolok én? Gyuri, engem akkor 22 évesen kérdeztek meg először, hogy mit gondolok én?! Hogy énnekem mi a véleményem? Nem akarok visszamenőleg negatívan nyilatkozni – mert minden úgy van jól, ahogy van, mert a folyamat része -, de ez a jelenség azért elgondolkodtató. A főiskola végül is azért kellett, mert a színházba kész emberek kellenek. Engem a Tháliában eleinte tenyeres-talpas, bögyös menyecske szerepekbe kezdtek beskatulyázni. Már-már magam is kezdtem ebbe belenyugodni, mert úgy gondoltam, hogy Júlia én például tényleg nem lehetek soha. Tudod mennyire szép volt, amikor később a tanárom azt mondta, azt csak én döntöm el, hogy milyen szerepeket fogok játszani?! Rajtam múlik. Ha nyitott leszek, felfejleszthetem magam bármilyen női szerep eljátszására. Természetesen fizikailag predesztinálva vagyok, de csak rajtam múlik, hogy bármilyen szerepet a magamévá tegyek! Élő bizonyítéka vagyok annak, hogy a színésznek nem szabad eldöntenie: én csak epizód szereplő vagyok, vagy csak karakterszínész. Én például sikerrel játszottam el Gombrowicz Albert Incáját, ami teljesen a típusom ellen van, és Budapesten a Bárka Színházban is részese voltam több mozgásszínházi produkciónak, melyben női szerepeket, köztük Jon Fosse női főszerepét alakítottam. De említhetem Dürrenmatt János királyában Erzsébet királynét, ahol azt is megengedhettem magamnak, hogy merjek nagyot gondolni magamról.

Végül is oda jutottál, hogy ma már kétnyelvű színésznőként tartanak számon, hiszen magyarul és szlovákul is sokat játszol…

Én egy sztahanovista vagyok! Imádom a kihívásokat. Nekem az a legnagyobb motiváció, hogy ha valaki azt mondja: nem lehet. Ha valaki azt mondja nekem, hogy nem tudsz megtanulni szlovákul, akkor én onnantól kezdve ezerrel azon dolgozom, hogy bebizonyítsam az ellenkezőjét. Én kos vagyok, nem ismerem a lehetetlent! Bár igaz, a mai napig úgy érzem, hogy nem tudok teljesen anyanyelvi szinten szlovákul, de dolgozom rajta! Persze ebben is van alkati adottság is. Tóbiás Szidi és Kassai Csongor például nagyon jól megtanult szlovákul. Vannak akik viszont úgy döntöttek a főiskola után, hogy mégis inkább Magyarország felé veszik az irányt – például Gubik Ági vagy Kerekes Vica – bár ez utóbbi játszik szlovákul és csehül is.

A főiskola után te sem jöttél vissza a kassai Thália Színházba. Milyen más ajánlatok tartottak vissza?

A radošíni Naív Színházhoz szegődtem. Ott voltam négy évig, de közben párhuzamosan dolgoztam a pozsonyi Astorkában és a Szlovák Nemzeti Színházban is, majd Budapesten a Bárka Színházban.

Közben a filmesek is megtaláltak.

Ezek a kapcsolatok is a főiskolás korhoz kötődnek. Szerencse kérdése is, hogy az ember filmszerepekre lehetőséget kapjon. Nagyon sok tehetséges színész nem kap lehetőséget.

Mennyiben más feladat filmben szerepelni, mint színpadon?

A folyamat ugyanaz, csak az eszközöket kell megváltoztatni. A filmen a folyamatok benned zajlanak. A kamera olyan érzékeny, hogy szinte belelát a fejedbe, a lelkedbe – tehát már a gondolatod is megjelenik a vásznon. A kezdetben ezt én nem tudtam. Majdhogynem tizenöt évem ráment, hogy ezeknek a mélységeit megtanuljam láttatni.

Ezt a tudást e nyáron Kassán a már említett színházi- és filmes alkotótáborban gyerekekkel akarod megosztani. Hogy irányukba ilyen módon is kinyilvánítod a szeretetedet ez jelentheti azt is, hogy most már szeretnéd, ha neked is lenne gyereked, saját családod?

Én vagyok a legmeglepettebb, hogy eddig még nem született gyerekem. Ebben nem valamiféle karriervágy gátolt meg. A párkapcsolataim – noha hosszú távúak is voltak – nem úgy alakultak, hogy mindketten akartuk volna a biztonságos család alapjait megteremteni. Most végre találkoztam olyan férfival, akivel szeretnénk. Én lennék a legboldogabb, ha ez most megtörténne. Én imádom a gyerekeket. Tudom, hogy mindig is körül fogom venni magamat gyerekekkel. Nagyon sok gyerek van, akiknek tudok segíteni, akikkel együtt tudok lenni. Már arra is gondoltam, lehet, hogy a jó Isten azért nem adott nekem eddig gyereket, hogy ezeket a művészi fejlesztéseket elvégezzem mások gyerekeivel. Dolgoztam már hátrányos helyzetű, figyelemzavaros gyerekekkel is. A játékokkal, a művészettel velük is csodákat lehet művelni. Számomra a színház a teremtés alapfogalma. Elkezdjük úgy, hogy nincs semmi, csak felötlik egy gondolat – és két óra múlva ebből létrehozunk valamit. Csak azt kell elindítani, hogy merjünk adni és merjünk kapni. Ilyen egyszerű.

Akkor jól érzed magad Kassán?

Én nagyon megszerettem ezt a várost. Igaz, hogy éltem hosszabb ideig Budapesten és Pozsonyban is, de valójában kassainak érzem magam. Megint itthon érzem magam, bár jelenleg is sok dolgom akad Pozsonyban, mert előadásaim vannak ott és forgatok is, de örömmel ülök be az IC-be, nekem nem teher az az 5 óra amikor a vonat visszahoz ide. Kassán az a jó, hogy itt minden megvan, ami a nagyvárosra jellemző: uszoda, színházak, mozik – és hát a székesegyház a gyönyörű Fő utcával. Bármikor végig sétálok itt, szinte a turista rácsodálkozásával mondom: Istenem, milyen jó, hogy ez nekünk így megadatott. Kassa egy élhető város! Itt az A pontból a B – pontba akár gyalog is el lehet jutni, nem kell órákig buszozni, vagy metrózni, mint az óriás városokban. Nagyon sok tervem és gondolatom van. Ezekre szeretnék most pályázni. Az az igazság, hogy majdnem húsz év telt el mióta visszajöttem ide. Most térképezem fel újra a várost. Tanulmányozom, hogy merre tart a Thália Színház. A Rovással is felvettem már a kapcsolatot. Keresem azt a rést, amin ebbe a valóságba bele helyezhetném magam. Olyan dolgokat szeretnék csinálni, ami nekem is öröm és másokat is építhet. A Tháliától is van egy ajánlat, de még nem véglegesítettük, ezért erről bővebben most még nem nyilatkoznék. Úgy néz ki, hogy ameddig bírom, még maradok a szabad művészi foglalkozás gyakorlata mellett.

Köszönöm az őszinte szavaidat és azt kívánom, hogy mindnyájunk örömére találd meg a boldogságodat Kassán!

Szaszák György