Megjelent a Lola könyve, Kassától Márai Sándorig alcímmel – melyet a budapesti Helikon Kiadó az idei, a 2017-es Könyvhétre időzítve adott ki. Ez a mű olyan fontos háttér információkat tartalmaz, amelyek a világhírűvé vált kassai író, Márai Sándor és az egy életen át hű élettársa, Matzner Ilona /Lola/ ethosznának kialakulásában igen fontos szerepet játszottak. Ezt a könyvet – melyet az irodalomtörténettel foglalkozó szakembereknek, de a Márai műveit szerető olvasóknak is érdemes elolvasni – egy kassai három gyermekes anyuka, Ötvös Anna írta, aki történészként a Kasai Tudományos Könyvtár dolgozója. Az alábbiakban vele beszélgetek.
Érdekes hely ez a Kassa! Szinte a mai napig megfigyelhető, hogy ha egy idegen letelepszik itt, azt arra kényszeríti, hogy bizonyítson. Valójában befogadottnak csak az érezheti magát, aki erre képes. Mindezt Márai és Lola szülei is megélték, és ők maguk is – noha már nem olyan erőteljesen. Te Gömörből kerültél Kassára és szintén elérted, hogy befogadjanak itt, hiszen a könyvbemutatódra teljesen megtelt a Thália Színház Márai Stúdiója, ami már a szeretet jele is volt egyben. Ennek az eredménynek az elérésében téged Márai Sándor is segített, de hogyan jutottál el hozzá? Velünk az iskolában őt még nem tanították. Veletek már igen?
Nem, velünk sem! Engem Máraihoz egy véletlen és váratlan élmény vezetett el. Kassán járva megnéztem az iparista kisszínpadnak az egyik bemutatóját, melyet Czajlik Jóska rendezett és, ha jól emlékszem a címe az volt, hogy a Fal. Ez az előadás egy rövid szöveg felolvasásával kezdődött. Ez a szöveg a színházról szólt. Az előadás után meg is kérdeztem Czajliktól, hogy kitől van ez a szöveg, mert annyira tetszett, mert annyira frappánsan meg volt benne fogalmazva, hogy mi a színház. Ekkor tudtam meg, hogy Márai írta, és benne van a Füveskönyvben. Tőle tudtam meg, hogy Márai egy kassai származású író volt. Az iskolában még velünk sem tanították. 1995-ben a pozsonyi Komenský Egyetemen sem ejtette ki senki Márai nevét! De ettől kezdve én keresni kezdtem a könyveit és egyre nagyobb érdeklődéssel olvastam. Ezután már az életrajza is érdekelni kezdett. Ebből tudtam meg, hogy milyen .hányatott sorsú írónk volt ő, akit ugye kitiltottak a könyvtárakból, a lexikonokból. Mikor eljutottam addig a pontig, hogy a felesége is kassai volt, valami megmozdult a lelkem mélyén. Egy idő után egyre jobban érdekelni kezdett, hogy ki volt, milyen lehetett ez a nő, akit Márai az írásaiban többnyire csak L.-ként emlegetett. Elkezdtem hát a kutatásokat, hogy kiderítsem Lola személyét.
Mielőtt erről részletesebben beszélnénk, én azt is fontosnak tartom megjegyezni, hogy téged Kassa valahogy mintha már korábban is kiszemelt volna magának…
Én Gömörhorkán születtem és az egyetemen a diplomamunkámat a szülőfalumról akartam írni, de közölték velem, hogy az nem kell, válasszak egy várost, és azt írjam meg. Nos, Kassa először ekkor jött képbe, és a város középkori történelmét írtam meg. Először 1996-ban töltöttem hosszabb időt Kassán, majd 1999-ben ide költöztem. Ekkor már tudtam, hogy Márai imádta ezt a várost, és biztos, hogy az ő Kassa-szeretete rám is hatással volt. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy keresni, kutatni kezdtem az olyan anyagokat, amik vele, a feleségével kapcsolatosak lehetnek és még ismeretlenek. Az, hogy Lola megszületett – egy dolog. De milyen családba született? Mivel volt ő vonzó? Ki volt ez a nő, akit Márai feleségül vett? Mitől volt annyi ereje, hogy az élettársi próbát e nehéz ember oldalán is kibírta?
A könyv hét évig tartó anyaggyűjtés és feldolgozás után megjelent. Jó illatú, teljesen friss, itt van előttünk – és benne a válaszok, amiket én is alig várom, hogy elolvashassam. Hogyan építetted fel tartalmi szempontból ezt a könyvet? Milyen részekre tagolódik a Lola könyve?
Egy Kassa-ismertetéssel kezdem, hogy az az olvasó, aki nem kassai, az is el tudja képzelni azt a miliőt, ami a 19. század végén a 20. század elején jellemezte ezt a várost. A Lolához fűződő dolgok ismertetését a nagyszüleivel kezdem.
Kik voltak ők?
Matzner Ilona nagyapja Moskovics Jakab Szacsúrban született, majd 1885-ben már a kassai premontrei főgimnáziumban érettségizett, utána pedig Bécsben szerezte meg az orvosi oklevelét. 1864-ben jött vissza Kassára, ahol később a város és a vármegye tiszti főorvosa lett, és harminc évig viselhette ezt a címet. E mellett szabadkőműves főmester volt. Nagyon gazdag társadalmi életet élt. Elismert egyéniség lett. Szinte minden szervezetbe beválasztották. A város első szociálisan gondolkodó orvosa volt. Magas beosztása és magánpraxisa ellenére nem gyűjtött vagyont. A jótékonykodásáról volt híres. A felesége Moskovics Jakabné, Korn Mária is kivételesen művelt, okos nő volt, korának az egyik legszebb asszonya. Ő az Izraelita Nőegyletben töltött be magas funkciót és a Népkonyha egyik motorja volt. A téli időszakban mindennap ingyen ebédet osztogattak a szegényeknek. A férjének 12 gyereket szült, köztük Lola édesanyját, Irént.
Mi tudható a Lola szüleiről?
Az édesapja, Matzner Sámuel morva származású ember volt, Kassán tanult meg magyarul. Kassára a katonai pályája befejezése után főhadnagyi rangban érkezett. Itt eleinte a biztosítási ügynökség és az Euer-fényüzlet mellett az újságkiadás felé kezdett el kacsingatni. Meg is vásárolta a Felsőmagyarország című napilapot, ami Kassa első magyar nyelvű napilapja volt. Nyomdát is alapított a Felsőmagyarországi Lapkiadó Vállalaton belül. Lola édesapja tehát Kassa politikai, gazdasági életének egyik fontos személyisége lett. Az édesanyja pedig a nagyanyja szociális tevékenységét folytatta. Kulturális programokat, jótékonysági esteket szervezett a szegények támogatására. Az első világháború idején a vasúti pályaudvaron ő hozta létre a Betegüdítő Állomást, ahol a fontról megérkező fáradt katonák ellátását szervezte meg.
Ezzel szemben milyen volt a Márai – vagyis a Grosschmid-család?
A Márai-család szintén benne volt a város társadalmi, kulturális- és gazdasági életében is. Megdöbbentő volt számomra sok minden a kutatások folyamán. Például mindkét édesapa, tehát Matzner Sámuel és Grosschmid Géza doktor is tagja volt a számoló gépeket gyártó Procentó Részvénytársaság igazgatói tanácsának. Megtudtam azt is, hogy mindkét papa ugyanabból az 5. kerületből lett a városi tanács tagja. Ez egyben azt is jelenti, hogy az édesapák napi szinten találkozhattak egymással. A Jelzálogbankot – ahol Márai Sándor édesapja dolgozott – napi szinten reklámozta a Felsőmagyarország napilap, ami ugye Lola édesapjának a tulajdonában volt. A két család élete párhuzamosan folyt egymás mellett. Annyi különbség volt közöttük, hogy a Grosschmid-család római katolikus, a Matzner-család viszont zsidó volt. Ez a vallási különbözőség azt jelentette, hogy nem voltak pertu-viszonyban, de munkaviszonyban igen.
Meglehetősen liberális szellem uralkodott már akkoriban Kassán, de a vallási különbözőségnek a gyerekek nevelésében fontos szerepe volt. Mindezt csak azért hozom fel, mert valószínű, hogy diákkorukban Márai és Lola még nem is tudott egymásról, talán nem is ismerték egymást…
A gyerekek nem igen találkozhattak, mert az elemi iskolák vallási alapon működtek. Arra sem találtam adatot, hogy Márai és Lola középiskolás korában megismerkedett volna. Ebben az időben középfokon is még külön lány- és külön fiú iskolák voltak.
Nekem még volt szerencsém interjút készíteni Lola lánytestvérével, Zsazsa-nénivel, aki azt mondta, hogy Lola Máraival Berlinben ismerkedett meg. Ha ez tényleg így igaz, akkor az az állítás, hogy Márai a Matzner-lányokkal itt Kassán a Megay-cukrázdában egy fagylaltevési versenyen ismerkedett meg – nem helytálló, noha Balassa Zoltán kassai idegenvezető ezt állítja.
Ezt az állítást, ezt a legendateremtést cáfolom a könyvemben én is. Egyrészt abban az időben a lapok minden versenyről írtak. Ha lett volna fagylaltevési verseny, erről a tudósítás nem marad el. Másrészt az első világháború idején a Hernád vize annyira fertőzött volt, hogy a tisztiorvos megtiltotta jeget nyerni belőle. Jeget az élelmiszeriparban ezért akkor nem tudtak használni, tehát a fagylaltkészítés is szünetelt. Mind ezeken a tényeken túl abban az időben a kamaszkorú lányok és fiúk egyedül még nem mászkálhattak a városban, nem is cukrászdászhattak, csak gardedammal.
Sikerült kiderítened, hogy végül is hol ismerkedtek meg?
A könyvemben annyit tudok hitelt érdemlően leszögezni, hogy biztosan tudtak egymásról, de Berlinben történt meg közöttük az a szikra, ami véglegesen egybe kapcsolta őket.
Nekem Zsazsa néni azt mondta, hogy Lolát Berlinbe az a kassai újságíró kísérte el, aki szerette volna feleségül venni, de Lolának ő nem kellett, és Máraival ott- Berlinben ismerkedett meg és lett belőle nagy szerelem. Utólag nagyon sajnálom, hogy azt nem kérdeztem meg tőle, hogy ki volt ez az újságíró…
Én összeraktam a képet. Ehhez nagy segítségemre volt az a fotóalbum, amit sikerült az egyik idős kassai polgártól megvásárolnom, aki a Kertész-család, vagyis Zsazsa néniék barátja volt. Ebben az albumban találtam két olyan fotót, amin rajta van Lola, Vilma – ő Lola legjobb barátnője volt – és Feri. Kutatni kezdtem, hogy ki volt ez a Feri. A rejtély feloldásához Mihályi Ödön – Márai Sándor legjobb fiatalkori kassai barátja – eredeti nevén Schwarz Ödön – vezetett el, aki a naplójában megemlíti, hogy prágai egyetemista korában meglátogatta őt Kassáról Aczél Feri, akiről fotó is volt. Ezeket a fotókat az albumból összepasszintottam Aczél Ferivel és arra a megállapításra jutottam, hogy ő lehetett az az udvarló, aki el akarta venni Lolát. Aczél Ferenc az egyik legelőkelőbb és leggazdagabb kassai zsidó család sarja volt, mely nagyon sok szállal kötődött a Matzner- és a Moskovics családhoz.
Most már értem, hogy Zsazsa néni nekem miért mondta, hogy „Márai nekünk nem volt parti.“Lolát Berlinből visszajövet az apja csak azért engedte el olyan gyorsan Budapestre, mert ment vele a családnak szimpatikus fiatalember is. Mikor viszont az apa megtudta, hogy Márai is Budapesten van, azonnal oda utazott. De már elkésett. Tanúja lehetett Márai és Lola esküvőjének 1923. április 17-én.
Ez a polgári esküvőjük volt. Márai egykori iskola-és kortársa, Balázs Barna úgy emlékezett vissza erre a házasságra, hogy ezt Lola papája nem is a vallási különbözőség miatt ellenezte, hanem azért mert hallani sem akart arról, hogy leánya egy ilyen kétes egzisztenciához kösse az életét. Máraira ő úgy tekintett, mint egy bohém írogató diákra, aki csavarog a világban. A közös életük természetesen nem volt felhőtlen, de Lola a haláláig, hatvankét éven át kitartott Márai mellett. „Lola föltétel nélkül hitt bennem…“ – ezt Márai írta le a feleségéről.
A könyvedben meddig követed a közös életüket?
Párizsig. Azért eddig, mert kötődöm a Lola fotóalbumához, amiben az utolsó kép 1925 körül készült róluk. Ez van a könyv borítóján is – és ezt a felvételt André Kertész készítette róluk. Én tehát ott hagyom abba, ahol az önkéntes száműzetésük kezdődik. Az utószóban Mészáros Tibor, a Petőfi Irodalmi Múzeum Márai hagyatékának kezelője összefoglalja még a házaséletük történetét egészen Lola haláláig.
Közben az is kiderült, hogy Lola is írt naplót. Volt-e lehetőséged a könyved írásakor ebbe is betekinteni, felhasználni?
Lola naplójához nem kaptam betekintési lehetőséget. Ez ott van a Petőfi Irodalmi Múzeumban és Mészáros Tibor szerint több tízezer oldalról van szó, amit előbb be kellene szkennelni , hogy foglalkozni lehessen vele.
Szeretnéd?
Most mindenesetre szeretnék egy nagyobb lélegzetvételhez jutni. A többit majd meglátjuk.
Köszönjük neked Lola könyvét, és biztos vagyok benne, hogy ez az alapmű sokat segíthet majd a Lola naplójában szereplő nevek beazonosításához is. Várjuk a folytatást!
Szaszák György
