Hetvenöt éve fejeződött be a második világháború, melynek sok milliós halálos áldozata lett. A személyes tragédiákról az érintett családok túlélői tudják a legtöbbet, de a fájdalmakat többnyire magukba fojtották. Nem így a művészek. Az alábbiakban mi Gyurkovocs Tibornak azt a versét közöljük, amit a saját apja megpróbáltatásairól írt René Magritte Vörös modell című festménye hatására, ami a Musée National D Arte Moderne gyűjteményében található. /sz/
Gyurkovics Tibor
Vörös modell
Orosz hóban vándorló apámat
idézi a lábfeje a lábnak
bakancsbőre változik bilinccsé
benne való lábszára ninccsé
kinn az orosz hó hidege hangol
egy méterre állnak a baraktól
aminek a fagyott fala ó-zöld
őrizte apámat az orosz föld
hogy két hegyes szuronyú pufajkás
kirgiz megkívánta a bakancsát
vesd le! vesd le! – ütötték előre
de jött a tiszt s mindkettőt lelőtte
mert a bakancs őneki magának
kellett volna mint egy burzsoának
így inkább kihajtotta a hóba
így menetel apám évek óta
hómezőkön torlaszon kerszetül
de apámnak a könnye se rezdül
csak menetel égőkék szemével
ukrajnai Padrovkáig ér el
és inkább belenő a bakancsba
csak életben tartsa a bakancsa
így járt ki a jeges reterátra
így gondolt az ő kicsi fiára
s visszafele hatszázezer ötszáz
nyomot hagyott mit a hóban nem látsz
Isten hazasegítette Ámen
A bakancs megmaradt de apám nem.
