Alighanem színháztörténeti szempontból is érdekesnek fogják találni valamikor azt a jelenséget, ami mostanában megfigyelhető Kassa színházi gyakorlatában. A helyzet az, hogy sem az Állami Színház prózai társulata, sem a Thália Színház nem konkurensként tekint a másikra, hanem sokkal inkább, mint olyan alkotó társakra, akiktől lehet tanulni, akik által gazdagíthatják egymás közönségét. Ez elsősorban nyilván a város kétnyelvűségéből adódik és abból a kortársi kíváncsiságból, ami egyformán nyitott mind a magyar, mind a szlovák gyökerekből felszívódó életnedvek befogadására, megismerésére.
A kassai Thália Színház igazgató-főrendezője most például arra kapott felkérést, hogy a Kassai Állami Színház kisszínpadán egy magyarországi kortárs drámaíró, Egressy Zoltán Baleset című álomthrillerjét rendezze meg, ami olyan szempontból is nagy kihívást jelent, hogy ebben a darabban a szavakon túli kifejezéseknek is nagy szerepük van, mert ezek segítik hozzá a nézőt ahhoz, hogy követhessék a főszereplőt abban, hogy mikor merre, hol jár már.
Czajlik József rendezővel az alábbi beszélgetést a premier napján, már egy nyugodtabb délelőttön készítettem, egy kassai kávéház Márai-asztalánál.
Kezdjük a darab címével: mit takar a Baleset?
Először is azt a valóságos motorbalesetet, amit elszenved a fiatal, házasodni készülő pár. Ezen túl viszont további olyan szerencsétlen helyzetek sorát, amiket akár baleseteknek is nevezhetnénk. Egyfajta emberi kicsorbult viszonyoknak, egyfajta balul elsülő, néha félelmetes, néha már-már kísérteties, ördögi magatartásnak a helyzeteit, ahova ez a lány, Eszter bekerül. Mert csak a darab elején, a motorbalesetig megyünk kettejükkel. Innentől a lány útján kezdünk el járni, ahol egyre furcsább, egyre váratlanabb dolgok történnek vele, amik természetesen kihatnak az ő lelkiségére, és az egész darab lelkiségére. Mintha egy rossz álom kerítené hatalmába, mintha egy démon-csapattal kellene megküzdenie. Álomthrillerről van szó, – tehát egy olyan fajta álomvilágról, ahol a szereplőkről nagyon keveset tudunk meg. Mindig csak a pillanatnyi helyzetet éljük meg. A pillanatnyi helyzet igazságait látjuk, de a szereplőknek sem a céljait, sem a belső világát nem ismerjük. Csak a helyzetekben tanúsított céljaikat ismerjük. Éppen ezért bárki behelyettesíthet oda bármit.
Esetleg arra akar utalni a balesettel a szerző, hogy a tört énünk a történelmünk?
Akár így is fogalmazhatunk, hiszen egy széttört valóságot mutat be. Egy rossz valóságot, ami talán mindannyiunk alapvető félelmét hozza elő. Igazából a biztonság hiányától való félelmünket.
Más szóval akár az egységünk szétfeszüléséből keletkezett két-ségünket, a vágyat a fél elem voltunk megszüntetésére, hogy ne legyen bennünk félelem?
Ilyen filozófiai mélységekbe nem nyúl, de a vágy igen fontos motívum ebben a színdarabban. Az igazi vágyat itt a nőnek a megszabadulás vágya jelenti. A közösség, amelybe kerül viszont a vágyat alapvetően szexuális vágyként értelmezi. Egyfajta neoprimitív érzésektől, meg ösztönöktől vezérelt kis állatkertet látunk a színen, melyben az emberek egy nem igazán szerethető világot testesítenek meg. Kifejezetlen érzelmeket, kifejezetlen flusztrációkat hoznak felszínre. Szerintem a darab egyik ereje pont abban van, hogy a néző le tudja vetíteni, kitapintani a saját flusztrációit.
Ez viszont már csak azért sem könnyű, mert nem csak vagyunk, hanem állandóan történünk is. Nekem az érdeklődésemet az a hír keltette fel, hogy te ebben a darabban kísérletet teszel egyfajta jelenidejűség felvillantására is, amit valamiféle kivetítéssel érsz el?
Igen, a kivetítés fontos dolog. Használok ilyeneket, de erre azért van szükség, mert ebben a darabban a színpadi fogalmazás, a szerzői szándék nem a szóban nyilvánul meg elsősorban, hanem a helyzetekben: abban, ami összeáll, ahogy összeáll, amilyen ellenhatásba kerülnek egymással a szereplők cselekedetei. Rendezői szempontból nekem a legizgalmasabb kihívás éppen az volt, hogy miként szabaduljak meg attól a hagyományos színházi diktátumtól, ahol csak a szó az első, ahol csak a szó viszi előbbre a cselekményt. Úgy érzem, hogy sikerült megtalálnunk azokat a színészi eszközöket és kifejezési módokat, melyekkel a feladatnak eleget tudtunk tenni.
Ehhez a darabhoz mindenekelőtt egy igazi Eszterre, a női főszereplőre van szükség, akit Kassán Alena Ďuránová alakít. Őt hogy találtad meg?
Már harmadszor dolgozunk együtt. Először egy Gombrowicz-darabban a Burgundi hercegnőben játszotta Izát, majd a Szlovák Nemzeti Színházban az Ivanov rendezésemben ő volt Ivanov szeretője. Nagyon szeretem azt a színészetet, amit ő képvisel. Nekem teljesen fedi azt az elképzelést, amit a kortárs színészetről gondolok. Ő egy nagyon erős egyéniség, de közben végtelenül alá tudja magát vetni egy helyzet, egy szerep kihívásainak. Ebben a darabban Eszterrel az érzelmein, a félelmein keresztül kapjuk meg a legnagyobb ellenpontokat, mert ő tartja a tükröt: ő hozza a normalitást, ő hozza az érthetőt, ő hozza a világost, ő hozza a törékenyt, ő hozza a sebezhetőt – és mindezek nem szavakban történnek! Itt valójában két halmaz találkozik. Jobban mondva: a létnek meg a nem létnek, de ha úgy tetszik, akkor az életnek ás a halálnak egy köztes halmaza, amibe bekerül ez a nő. Ezzel pedig kimozdul minden, ami eddig rend volt. Kimozdul, és ő maga is kimozdul abból a körből, ami addig neki megszokott volt. Ez a váratlan peremállapot adja az össze muníciót ahhoz, hogy haladjon, menjen tovább. Engem, mint rendezőt ebben a darabban pedig éppen az érdekel a legjobban, hogy mit tesz az ember ilyen váratlan peremhelyzetben.
Ráadásul, ha ez az ember nő, mert itt ugye Eszterről van szó…
Ennek a szenvedéstörténetnek kell, hogy nő legyen a megtestesítője. Vannak ilyen Női Krisztusok! Ők még a legrosszabban is egyfajta megváltást keresnek és látnak. Minden szenvedést ezen keresztül tudnak magukra venni, mert úgy gondolják, hogy nem véletlenül kerültek ebbe a helyzetbe. Ennek a helyzetnek valamilyen oka van. Megpróbálják megérteni, és amikor meg is oldják a helyzetet, akkor tudnak belőle kilépni. Eszter is ilyen. Ez egy nagyon jól megírt nőfigura. Ráadásul a színpadon is szükség van erre az álhatatlan állhatatosságra, erre a jóhoz való csökönyös ragaszkodásra. Persze ahhoz, hogy az Eszter figurája teljes egészében megnyilvánuljon a darabban még egy nő és öt férfi hasonlóan nehéz szerepének a jó megformálására is szükség van. Alenka Ďuránová mellett ezt Dana Košická, Benkő Géza, Róbert Šudík, Michal Soltész, Peter Cibula és Tomáš Diro meg is teszi.
Annak ellenére, hogy ebben a darabban a helyzeteknek, az ellenpontoknak és a legváratlanabb képi megjelenítéseknek is nagy a jelentősége, de bármennyire is hangsúlyoztuk, hogy nem a beszéd viszi előre a cselekményt, a darab szövege mégis igen fontos. Vajon a szlovák fordítás hozza a magyar erősségeit?
Peter Kováč, a Szlovák Nemzeti Színház dramaturgja végezte a fordítást. Ő nagyon otthon van a nyelvi stílusokban, érzi és ismeri a helyi sajátosságokat is, így számára nem gond ugyanezek szlovák megfelelőjének a visszaadása sem. A Baleset szlovák változata is szinte tökéletesen egyenrangú a magyar eredetivel.
Köszönöm a beszélgetést, és kíváncsian várjuk, hogy milyen lesz a darab fogadtatása Kassán.
Szaszák György
