Ebben a színházi évadban Európa múltbeli és jelenkori mentális és erkölcsi állapotának feltérképezésére vállalkozott a kassai Thália Színház, mégpedig a témába vágó magyar, cseh, német és orosz kortárs szerzők darabjainak műsorra tűzésével. Ennek a sorozatnak következő bemutatóját holnap, tehát csütörtök este tartják. Ezúttal a Moszkvában élő Ljudmila Ulickaja Életművésznők című regényéből készült tragikomédiáját viszik színre a budapesti Hidvégi Nóra rendezésében, akinek ez az első kassai bemutatkozása. A Thália Színház ezt az előadást az alábbi gondolatok jegyében ajánlja a nézők figyelmébe: 

Lehet-e elmenekülni az érzelmek elől? Lehet-e mindenre csak racionális válaszokat adni és aszerint élni? Lehet-e mindenáron másoknak segíteni, magunkkal nem törődni, abban a hiszemben, hogy mi mindenkinél mindent jobban tudunk, ugyanakkor nem vesszük észre, hogy folyamatosan az önmegsemmisítő gombunkat nyomogatjuk? És végül ez a gomb már be is ragad… Női sorsok férfiakkal, gyerekekkel, szeretőkkel körülölelve, kegyes és kegyetlen hazugságokkal, kitalált és megélt pillanatokkal. Ennek a hat történetnek a szereplői igazi életművésznők, akik megpróbálnak túlélni, szeretni vagy épp gyűlölni, és keresik a választ arra a kérdésre, hogy mi a helyük és szerepük ebben a világban. A történetek összekötője a mindent túlélni és megoldani vágyó Zsenya, aki végül olyan váratlan helyzetben találja magát, amiből egyedül nem tud kikecmeregni, kénytelen hát elfogadni mások segítségét.

A darab íróját – Ljudmila Ulickaját az irodalomtörténészek Csehov mai szellemtársának tartják. Talán ezzel is magyarázható, hogy a darab kassai rendezője – Hidvégi Nóra a lecsupaszított emberi jellem felmutatását kéri attól a hat színésznőtől: Dégner Lillától, Fátyol Kamillától, Szabadi Emőkétől, Varga Anikótól, Varga Líviától, Varga Szilviától, akik a darab hat jelenetét minden kellék nélkül a Klimo Péter díszlettervező által létrehozott vasrácsokból felépített labirintus térben keltik életre. 

„Én nem szeretem a fölösleget a színpadon. Én azt szeretem, ha egy színészt lecsupaszítva látok, ha belső munkáját teszi ki a színpadra”- nyilatkozta portálunknak Hidvégi Nóra. A kassai előadás újdonsága lesz az is, hogy a főszereplő Zsenyát mind a hat részben más-más nő fogja alakítani. Az előadás színpadi változatát Garai Judit dramaturg írta. A jelmezeket Őry Katalin tervezte, a zene Vranik Krisztián, a koreográfia Kántor Katalin munkája.

/szasz/