A tanév vége felé közeledve június 12-16-án a kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola 70 alsó tagozatos tanulója erdei iskolában vett részt a Szepesi régió északi részén, a Pienini – hegység festői szépségű Erdész- patak völgyében. A kisdiákok Erdős (Lesnica) községtől nem messze, a szlovák-lengyel határ közvetlen közelében, a kényelmesen felszerelt „Lesnica” üdülőházban voltak elszállásolva. A gyerekek a szobák elfoglalása után azonnal elindultak a környék felfedezésére. Az iskolában az indulás előtt tájékozódtak, hogy páratlan helyre érkeznek, a Pienini Nemzeti Parkba (PIENAP), ami igaz, hogy a legkisebb,- csak 2125 hektáros területen terül el,- de egyben a legrégibb és leglátogatottabb nemzeti parkunk is. A határon túl, a Pieninek Lengyelországhoz tartozó részét is nemzeti parkká nyilvánították. Az erdei iskolában eltöltendő idő izgalmasnak ígérkezett, mivel a környék természeti, kulturális és történelmi látnivalókban bővelkedik, sőt sportolási és túrázási lehetőségek is bőven akadnak.
A magas hegyek és lankás völgyek övezte erdei környezetben röviddel az érkezés után lesétáltunk a gorálok lakta faluba, akik, mint megtudtuk, főleg fakitermeléssel, fuvarozással, turista – szolgáltatásokkal (tutajoztatás) és állattenyésztéssel foglalkoznak. Mivel a friss erdei levegőtől mindenki hiperaktív lett, ezért elhalasztottuk a kicsomagolást és megcéloztuk a sportpályákat. Előkerült a futball- labda, a röplabda, a tollaslabda, és az ugrálókötelek is.
Másnap kipróbálhattuk az üdülőház fedett uszodáját, ahol mindenféle ügyességi és gyorsasági játékokat játszottunk. Délután a lengyel határ felé vettük az irányt. Egy kilométer kényelmes gyaloglás után a vadregényes Dunajec folyó mentén megpillantottuk a lengyelországi Sszcawnicza városkát és beléphettünk a lengyel nemzeti parkba is. Megcsodáltuk a folyó hatalmas erejét, amely még a mészkőbe is utat vágott magának, és amelyik természetes határt képez a két ország között.
Szerdán egész napos gyalogtúrára indultunk a Vörös Kolostorba. Nem mindennapi látvány fogadott bennünket az odavezető úton. Lélegzetelállító volt a táj, csodaszép fenyveseken és sziklafalakkal szegélyezett szurdokokon át a Dunajec folyó mentén vezető 9 kilométer hosszú turistaösvényen jutottunk el a kolostorig. A turistaösvényen sok túrázóval, de még kerékpározókkal is találkoztunk. A kacskaringós folyó, amelynek a medre hol összeszűkül, hol kiszélesedik, hétszer is változtatja az irányát ezen a viszonylag rövid szakaszon. Flottányi tutaj lepte el a folyót, amelyekkel népviseletbe öltözött gorálok turistákat szállítottak, hosszú botokkal irányítva a tutajt. Most élőben is láthattuk, hogyan működött a faszállítás a hegyekről a folyón való úsztatásig. A járművek az idők folyamán modernizálódtak – ma már nem hagyományosan egymáshoz kötözött farönkökből áll a tutaj, hanem általában öt egymáshoz erősített ladikból. Az alattunk kanyargó Dunajec panorámája felejthetetlen volt, ráadásul a túra is könnyűnek bizonyult, akár sétának is nevezhetjük.
Végre megérkeztünk a szlovák tutajok végállomásától nem mesze fekvő, a környék gyöngyszemének is nevezett Vörös Kolostorba. A kolostor csodálatos helyen fekszik, a Dunajec itt tör utat magának a Kárpátokon keresztül, valamint innen a legjobb a kilátás a Korona- hegyre, ami egyben a Pieninek jelképe is lett. A kolostor a nevét az építéséhez használt vörös téglákról és vörös cserepeiről kapta. Történelme két rend nevével köthető össze. A XIV. században a Balkánról menekülő karthauzi „néma barátok” építették, majd a XVIII. században egy másik szerzetesrend, a kamalduliak lakták. A szerzetesek önálló kis házikókban, kertkapcsolatos cellákban éltek. Ez az egyetlen középkorból származó kolostor, ahol a cellák elhelyezkedése eredeti állapotukban fennmaradt. Az egykori szerzetesek közül kiemelkedik Ciprián atya, aki a gyógyfüvek szakértője volt, és nevezetessé tette a kolostort gyógynövény – gyűjteményével, amit mi is megtekintettünk a kolostor múzeumának állandó kiállításán. A gyűjtemény 1766 – ból származik és 283 növényt tartalmaz. A kolostor parkja is védett területté lett nyilvánítva, érdekessége a tizenkilenc értékes, különleges hársfa.
A csütörtök a versenyek napja volt. Délig a „Ki mit tud” – on a szerepelni vágyók bemutathatták tehetségüket. A lázas készülődés után fantasztikus produkciókat láthattunk. A gyerekek táncoltak, énekeltek, furulyáztak, bűvészmutatványokat és jeleneteket mutattak be.
Délután kezdődött a sportnap, ahol összemérhették ügyességüket zsákban futásban, célbadobásban, tizenegyes – rúgásban, különféle labdajátékokban és még számos érdekes versenyszámban. Nem maradhatott ki a fiúk futballmérkőzése sem és az esti elemlámpás kincskeresés.
Pénteken, a hazaindulás napján korán keltünk, mert még egy izgalmas program várt ránk. Úton hazafelé betértünk Ólubló várába, ahol Benyovszky Móric is raboskodott és a lengyel koronaékszereket is rejtegették. Megnéztük a Lubomírszky palotát, amelynek szobáiban láthattuk a középkori lakók korabeli bútorait, fegyvereit és használati tárgyait. Számos, számunkra már ismeretlen foglalkozással is megismerkedtünk, mint például a drótos, cipész, takács, bognár, asztalos. Érdekes volt még a várkápolna, a kocsiszín és a várbörtön is, de a gyerekeknek legjobban tetszett a várudvaron bemutatott sólyomröptetés. A várból kijövet eleredt az eső, így a vár tövében lévő falumúzeumot csak futólag nézhettük meg.
Elfáradva, de hasznos ismeretekkel gazdagodva, késő délután érkeztünk Kassára. Sikerült a gyerekeknek egy életre szóló, maradandó élményt nyújtani.
Tóth Mónika
