A legnagyobb magyar mártírpolitikusra, Kassa két világháború közötti parlamenti képviselőjére, gróf Esterházy Jánosra emlékeztek vasárnap a keleti metropolisban. A Kassai Polgári Klub azzal a Major családdal rendezte a koszorúzási ünnepséget, melynek a birtokába került Kassán az egykori Csáky-Dessewffy-palota, s ennek a magánterületnek az udvarán engedélyezték Esterházy János mellszobrának a felállítását.
A tiszteletadásra egybegyűlteket Palenčár Csáji Ildikó, a Kassai Polgári Klub elnöknője köszöntette, majd Haraszti Attila, Magyarország kassai főkonzulja az alábbi szavakkal méltatta Esterházy emberi, politikusi helytállását:

 

„Esterházy János mai napig tartó népszerűségének alapja, hogy ő nem csupán egy megválasztott politikusa volt az itteni magyaroknak, hanem egyenes, nyílt, rokonszenves jelleme, gerincessége, bátran és következetesen vállalt véleménye és nem utolsó sorban sziklaszilárd keresztény hite olyan személyiséggé formálták, aki a maga korában mindenki által elismerten, valóban a felvidéki magyarság vezetője volt. Nemcsak életében volt az, hanem halálában is az tudott maradni. És ezt sokan máig sem bocsátották meg neki.

Ha politikusi és emberi teljesítményét tesszük mérlegre, akkor ma – több évtizedes történelmi távlatból visszatekintve – sokan mártíromságát, önként vállalt szenvedései során megmutatkozó emberi nagyságát emelik ki. Teljes joggal, hiszen közismert, hogy a háborút követő zavaros időszakban lett volna lehetősége arra, hogy elfusson, elmeneküljön a hatóságok általi meghurcoltatás elől. Azt hangsúlyozzák, hogy a szovjet, majd a csehszlovák börtönévek alatt milyen emberfeletti méltósággal viselte a reá mért gyötrelmeket, a megaláztatásokat, az igazságtalanságokat.

Ott, ahol mások összeomlottak, a testi és lelki terhek hatására meghasonlottak vagy feladták a küzdelmet, ő rabtársai megbecsülését, tiszteletét, nem túlzás állítani: több esetben csodálatát vívta ki szelíd állhatatosságával, töretlen kitartásával, az igazsághoz való ragaszkodásával és Istenbe vetett, megingathatatlan hitével.

Meggyőződésem – bár erről általában kevesebbet árulnak el a korabeli dokumentumok vagy a későbbi visszaemlékezések – hogy viselkedése és személyisége fogva tartóira is minden bizonnyal rendkívüli hatást gyakorolhatott.

Mindez szinte utánozhatatlanul óriási teljesítmény, valóban csodálatra méltó nem csupán rab- és a kortársak, hanem az utókor számára is, mégis Esterházy János ennél sokkalta többet adott számunkra, sokkalta nagyobb példát mutatott.

Ha a róla fennmaradt fényképeket szemlélem, melyek többsége mai szemmel nézve szinte felfoghatatlanul nehéz, embert próbáló időkben készült, a legtöbb esetben – talán csak a börtönbeli, meggyötörtségről tanúskodó, utolsó fényképét kivéve – számomra úgy tűnik, hogy intelligens tekintetét folytonosan áthatotta valamiféle derű. Akkor is, amikor arca komoly, érződik rajta az önmagával kibékült ember belső optimizmusa, ami környezete számára is erőt ad, biztonságot közvetít.

Én azt hiszem, ha őt ma megkérdeznénk, hogy mi az, amit kiemelne saját személyisége kapcsán, mi az, ami nekünk, a mai kor embereinek, magyarjainak – példaszerű életéből  – a figyelmünkbe ajánlana, akkor mindenekelőtt az aktív éveire koncentrálna. A felelősséget bátran vállaló, a támogatóival és ellenfeleivel egyaránt igazságos, a felkészült és határozott, a magyar közösség iránt maximálisan elkötelezett, ugyanakkor a szlovákokat megértő, velük őszinte, baráti sorsközösséget szorgalmazó, keresztény politikus képe rajzolódna ki előttünk válaszából. A cselekvő magyar derűs, tiszta személyisége.

Esterházy János személyét nagyon sokan még mindig a szocializmus éveiből örökölt sztereotípiák alapján, az akkor beidegződött előítéletekkel szemlélik. Én azt hiszem, bíznunk kell abban, hogy napjainkban fokozatosan lehetőség nyílik vele kapcsolatban is az objektivitásra. Egyre inkább teret kell kapjon a róla folytatott, megalapozott érvekkel alátámasztott és az előítéleteket, féligazságokat valós történelmi tényekkel felváltó vita, amelynek során már nem az indulatok, vagy egyes politikai szempontok lesznek a meghatározóak. Esterházy el fogja foglalni a történelemben az őt megillető helyet, és megszabadul mindattól, ami igaztalanul rárakódott emlékére a huszadik század második felében.

Történelmi szempontból minden bizonnyal tehát előbb-utóbb valós tettei alapján fogják megítélni. Számunkra, mai utódok számára azonban nem csupán tettei a meghatározóak. A reánk hagyott öröksége ennél gazdagabb.

Mondhatnánk úgy is, hogy nem csak azt hagyta tanulságul életéből, amit mondott, vagy cselekedett, hanem azt is, ahogyan mindezt tette. Azt, amilyen ő maga volt. Aktív, elkötelezett, felelősségteljes, a magyarság ügyében és hitében megingathatatlan. Nem gátolhatja meg senki és semmi, hogy ezt az útmutatását saját életünkben ma is kövessük.“

Balassa Zoltán, helytörténész rövid beszédében szintén Esterházy János hitét nevezte meg annak az alapértéknek, ami valójában minden cselekedetét meghatározta. Elfogadhatatlannak, érthetetlennek nevezte azok törekvéseit, akik Szlovákiában még most is nácizmussal próbálják vádolni Esterházy Jánost, akit ezek alól az alaptalan megbélyegzések alól annakidején kortársának, Fábry Zoltánnak az írása már hitelt érdemlően felmentette. Balassa hangsúlyozta, hogy Esterházy János ellenzője volt mind a vörös-, mind a barna totaliarizmusnak.

A kassai főhajtás Esterházy ethosza előtt Pásztor Zoltán római katolikus  püspöki helynök imájával zárult, aki Esterházyra gondolva Jézusnak a Golgotán elhangzott szavait idézte, vagyis azt, hogy: „Ne rajtam, magatokon sírjatok!“ Ezzel a püspöki helynök is azokra az örök értékekre kívánta felhívni a figyelmet, amelyek Esterházy János földi életét meghatározták, amiből mi is tanulhatnánk.
A kassai koszorúzási ünnepség a szózat közös eléneklésével zárult, melyhez Orémus Péter fuvolajátéka adta az alapokat.
Szaszák Gy.