Kassa a magyar királyság területén Nagy Lajos jóvoltából már 1347-ben szabad királyi város címet kapott, ami egyben azt is jelentette, hogy Buda után a második legjelentősebb városnak számított abban az időben.
A kassai márka
Kassa fejlődését – Róbert Károlytól kezdve egészen V. Lászlóig – több kiváltság odaítélésével is előmozdították. Ilyen szabadalmak voltak például a csöböradó alól való felmentés, a vásárjog, a mindennél fontosabb árumegállító jog, amelyet Nagy Lajos 1361-ben adott a városnak. Ennek értelmében az orosz- és lengyelországi kereskedők Kassán tartoztak letenni és eladni árucikkeiket. Kiváltságot kaptak Zsigmond királytól a helybeliek arra nézve is, hogy a város kebelébe nem tartozók nagyobb bevásárlásokat kizárólag a kassai kereskedőknél tehetnek, sőt a város polgárai is csak bizonyos mennyiségben szerezhetik be szükségleteiket az idegen kereskedőktől. / Például csak 6 vég lengyel posztót, 4 vég barhetet, 12 kalapot, vagy sipkát vásárolhatnak./ Kassa árumegállító joga és sok más szabadalma nagy üzleti lehetőségeknek az alapjait vetette meg, melyek oda vezettek, hogy a 14. század elején a kereskedelmi szükségletek lebonyolítására saját pénzt, a kassai márkát hozták forgalomba.
A barhet gyártás kassai monopólium
Kassa egyedi termékek előállítására is jogosítványokat kapott. Ezek közül a barhet gyártásra és árusításra vonatkozó volt a legjelentősebb. A rendelkezés szerint Kassán kívül Magyarországon sehol sem készíthettek barhetet, de még a barhet-gyártóknak is Kassára kellett költözniük, ha történetesen más városokban űzték mesterségüket. A híres szabadalom-levél, melyet Zsigmond király 1419-ben adott ki a következőket tartalmazza:
„Egyedül Kassán és sehol másutt országunk területén ne készítessék, tartassék és adassék el barhet és senki, akár kereskedő, akár pedig más állású egyéniség ne merészeljen külföldi barhetet bárhonnan az országunkba hozni, vagy pedig innét kivinni. Kassa város bírája és esküdt polgárai beleegyezése nélkül akarjuk, határozzuk és rendeljük, hogy a barhetkészítéssel foglalkozók, bárhol tartózkodjanak is királyságunk területén, akár nemesek, kár más birtokosok földjén, akár pedig városokban és szabad községekben, névszerint Bártfán, kivétel nélkül Kassára vonuljanak vagyonukkal és a barhetmesterség űzéséhez minden szükségesekkel együtt, mesterségüket a jövőben sehol másutt, mint Kassán gyakorlandók.“
Kassai sonka
A Kassai sonka egy csaknem negyedszázada ide vándorolt olasznak és társának köszönheti a létezését. Korábban mindketten a híres „veroneser“szaláminak voltak a kitűnő mesterei. Előbb Debrecenben akartak letelepedni, de rájöttek, hogy Kassa sokkal jobb hely lehet számukra, mégpedig azért, mert itt van a közelben a jó és olcsó lengyel sertés, amelynek a húsa kiváló a konzerválásra. Pár esztendő múlva egy Elischer nevezetű szepességi hentes is itt ütött tanyát. Valójában ez a két jövevény: az olasz és a cipszer munkálkodott azon, hogy a kassai sonkának jó hírnevet szerezzenek. Elischer nagy segítségére volt a gyógyszerész bátyja, aki addig kotyvasztott, kísérletezett, amíg sikerült valami különös, jóízű pác-levet feltalálnia, ami a kassai sonka egyedi jellegét adta. Az olasz később kivált az üzletből. Elischer Kassán egyedül maradt a sonka-király. Nagy mennyiségben kivitelre is dolgozott. A Kassai-sonkát Németország, Törökország és Hollandia is vásárolta. A specialitás titka az volt, hogy Elischer a különleges pácolás után hetekig száraz füstön tartotta a sonkákat, tehát mire lehozták őket a kéményből, főzés nélkül is élvezhetőek voltak.
Kassai sör
A Bauernebl-féle sör- és malátagyár már 1858 óta működik Kassán, alapítója Bayer János volt. Később volt még egy sörgyára a városnak, a Lepesch és fia serfőzője, amelyet 1870-ben alapítottak. Hogy Kassán századokra visszamenően mindig virágzó iparágnak bizonyult a sörkészítést, ezt kifejezően bizonyítják a ránk maradt feljegyzések. Egy Szathmáry György prímásról, Kassa nagy jótevőjéről szóló írás megemlíti, hogy mekkora szeretettel és odaadással fáradozott a kiváló főpap a kassai szegény emberek megsegítésén. Többek között ezt is írja:
„A tanács 1516-ban egy Sándor nevű polgárnak bizonyos ok miatt megtiltotta, hogy jól jövedelmező iparát, a serfőzést folytassa. Sándor mester, mikor a budai vásáron járt, meglátogatta Szathmáryt, ki is „mint régi ismerősét“ szívesen fogdta s elkérdezősködött életviszonyairól. Amint nagy baját a tanács tilalmát hallotta, kész volt a közbenjárásra. Minthogy a saját házában már van sörfőzője – mondja Szathmáry – s életének nagyobb részét sörfőzéssel töltötte, megindította e régi ismerősének nyomora és szüksége: miért is kéri a tanácsot, hogy reá való tekintetből vonja vissza tilalmát s engedje meg a sörfőzést Sándor mesternek.“
A fenti sorok számunkra azért lehetnek fontosak, mert ezekből is kitűnik – ezek is azt igazolják -, hogy Kassán már 1516-ban – tehát egy félévezreddel ezelőtt – kassai sört ihattak a polgárok, ha éppen ehhez volt kedvük.
/szasz/
