50 éves a kassai Thália Színház. Czajlik József, a társulat igazgató-főrendezője a jubileumi évad díszbemutatójának egy szlovákiai magyar tematikájú több műfajú kortárs darab ősbemutatóját választotta. A Ma már nem mész sehova című opera-operett-oratórium – interaktív színházi produkció valójában az ő ötletei nyomán a Forgács Miklós dramaturg által megírt monológokra épülve és Faragó Béla zeneszerző közreműködésével állt össze minden bizonnyal élményt adó és elgondolkodtató produkcióvá. Erről az alkotó törekvésről még a főpróbahét előtt kérdeztük Czajlik Józsefet és Forgács Miklóst.
Amióta te irányítod a kassai Thália Színházat jól észrevehetővé vált, hogy vannak úgynevezett közvetítő színházi előadásaitok és résztvevői színházi előadásaitok is. Tisztázzuk előbb, hogy mit is értetek az egyiken és a másikon!
Czajlik József, rendező: Amikor egyfajta művet a maga teljességében megpróbálunk közvetíteni a nézők felé, ezt nevezzük mi közvetítő színházi előadásnak. Ezek a nézőbarátabb előadások. Ilyen volt a jubileumi évadunk első bemutatója is, Márai Sándor Kalandja, amit a színházunk megalapítója – Beke Sándor rendezett. A résztvevői színházi produkciókba – kellő érzékkel – a nézőket is megpróbáljuk bevonni. Ilyen volt például a Rükverc című kortárs mű színrevitele, ami egy hajléktalan 60 évéről szólt, de mi ebbe a visszafele pergő történetbe belevittük Csehszlovákia, Szlovákia és Kassa szóban forgó 60 évét is. De ilyen volt a Ferdinand von Schirach kortárs német szerző Terror című bírósági drámája is, melyben a nézőknek kellett dönteniük arról, hogy helyesen cselekedett-e az a vadászpilóta, aki lelőtte a terrorista által eltérített és a teltházas futballstadionnak irányított utasszállító repülőgépet. Az említett két darabot én rendeztem, és most is hasonlóval próbálkozom.
Ha jók az információim, akkor ennek a darabnak az ötletét annak a diáklánynak az esete adta, akit 2006 augusztusában Nyitrán ismeretlenek azért vertek meg, mert magyarul beszélt a mobiltelefonjába az utcán?
Czajlik József, rendező: A kiinduló pont ez, de minket nem is csak a konkrét személy, hanem maga a jelenség kezdett érdekelni, mert maga az ügy megtörtént és felkavarta a közéletet.
Forgács Miklós, író-dramaturg: Egy tizenhárom évvel ezelőtti újsághír és az utána következő felfoghatatlan események adták számunkra az apropót. Konkrétan az, hogy megvernek egy diáklányt és az államapparátus nem az áldozatot védi. Nekünk meggyőződésünk, hogy felelős alkotóknak a színház nyelvén erről mindenképpen beszélni kell, főleg, ha az össztársadalmi szembenézés, a megtisztulás elmaradt. Minket tulajdonképpen ez a botrány inspirált: egyrészt az, hogy kisiklik egy élet, és hogy ehhez hogy viszonyulunk? Másrészt, hogy valaki akaratán kívül áldozattá, majd hőssé válik. Mind a kettő ellen küzd – természetesen. De akaratán kívül vállalnia kell olyan szerepeket, amit ő nem akar és mégis ezek a szerepek most már rá hárulnak. Ha tetszik, ha nem ebben részt kell vennie. Számunkra ennek a vizsgálata vált érdekessé Ezt az egészet megpróbáltuk belehelyez az adott társadalmi közegbe, de nem csak abba, hanem megemelve valamiféle univerzális közegbe is, és ez a fajta új viszonyítási rendszer lett tulajdonképpen a zenei műfajok sora.
Miként épül fel ez az előadás? Kinek a fejében született meg az alapkonstrukció?
Czajlik József, rendező: Felvázoltam Miklósnak egy szerkezetet arra vonatkozóan, hogy én miként állítanám színpadra ezt a témát. Ő ebbe beleálmodta a részeket és a filozófiánkat lefordította egy általános cselekményre. Ezt aztán együtt – utólagos visszaolvasásokkal, ötletekkel – még tovább segítettük. A többesszám alatt tulajdonképpen egy kvartettet kell érteni, hiszen sokat segített nekünk Faragó Béla zeneszerző barátunk, akivel még a Bárka Színházban ismerkedtünk meg és Takács Gábor, a Káva Kulturális Műhely vezetője is, aki ebben a darabunkban a nézőkkel kapcsolatos részekért lesz felelős. Igazából az egész tavasz és nyár abban a várakozásban telt el, hogy Miklós hova jut a szövegek megírásával. Mikor a szövegtest kialakult, Béla akkor kezdte el kidolgozni a zenét. Nagyképűen akár azt is mondhatnánk, hogy ez egy szlovákiai magyar opera.
Valóban?
Czajlik József, rendező: Akár, de nevezzük inkább kortárs zenei műnek, hiszen három fő tételből áll, és ebből csak az első rész tisztán opera, a második rész operett és a harmadik részben az oratóriumi jegyek vállnak hangsúlyossá.
Mitől lesznek sajátosak, egyediek ezek a részek?
Czajlik József, rendező: Minden részben egy monológ hangzik el a megvert lányról. Az operai részben egy olyan egyetemi professzor monológja, aki az összeesküvések elméletével foglalkozik. Neki is van egy lánya. A professzort egy rémálom is a hatalmába keríti, aminek következtében a megveretés elkövetőit földöntúli alakokban véli felfedezni. Az operett részben egy újságíró véleményével ismerkedhetünk meg, míg az oratóriumi részben egy olyan fiatal egyetemista lánnyal, aki tizenhárom év után ugyanabban a városban végig járja ugyanazt az utat és emlékezik arra a lányra, akit megvertek.
Elárulható az is, hogy miként fejeződik be ez az előadás?
Forgács Miklós író-dramaturg: Annyit elárulhatok, hogy az előadás végszavát nem ismerjük, ezt a közönség fogja kimondani.
Ez így akkor még izgalmasabb lesz. Köszönöm a tájékoztatást.
Szaszák György
/fotó: Fábián és Németi/
