Egyszer minden egy-szerű volt, de a teremtés után két-ségbe estünk. Azóta nem csak vagyunk, állandóan történünk is. A kétségbeesésünknek pedig az oka alighanem az, hogy az összefüggéseket és a végkifejletet nem látjuk. Mindezek tetejébe az egyik legfontosabb képességet, az éberséget sem tudjuk már folyamatosan a magunkénak. Pascal még hitte, hogy Isten önmagát szórta szét, a lelkét lehelte belénk: „Nem keresnél engem, ha nem volnék benned.“- írta le bizonyosságot téve ezzel arról is, hogy valójában miért is kell úgy szeretni a felebarátunkat, mint önmagunkat. Mindezt a magyar irodalom klasszikusa, Móricz Zsigmond is így tudta, hiszen ő egy élet tapasztalatával szögezte le: „Minden ember annyit ér, ahány ember lelkében él.“ Márai viszont feltette a boldog lét feletti legizgalmasabb drámai kérdést: „Minek van élet, amikor halál van?“ Persze ő nem csak kédezni tudott. A szeretetről szólva szögezte le: „Legnagyobb gyalázat, ha szeretni kell.“
Itt állok most Máraiék kassai háza előtt, a Mészáros utca 35 szám alatt. Ezt a házat 1912-ben az ő apja – Grosschmid Géza közjegyző, a Kassai Ügyvédi Kamara elnöke, a Csehszlovákiai Országos Magyar Keresztényszocialista Párt volt szenátora és felesége Ratkovszky Margit vásárolta meg. A házat úgy alakították át, hogy az a négy gyereküknek is az otthona lehessen. Végül is nem lett az. A történelem megváltoztatta a családi terveket. Egy gyerekük sem maradt Kassán. 1934-ben – mikor az első Csehszlovák Köztársaságban már ők sem tudtak itt mihez kezdeni, eladták ezt a házat és Miskolcra költöztek. A ház homlokzati falán most két emléktábla is van. Az elsőt 1991-ben a Csemadok állította, melyen szlovákul is ez a magyar szöveg olvasható:
Ebben a házban élte gyermekkorát a jeles magyar író Márai Sándor /1900 – 1989/
A másik emléktáblát az alábbi magyar, szlovák és angol szöveggel a Kassai Polgári Klub állította tavaly:
Ebben a házban élte gyerekkorát a világhírű filmrendező, forgatókönyvíró Radványi Géza /1907 – 1998/
Jó látni ezt a két táblát a falon. Itt álltam ez év októberében akkor is, amikor a II. Radványi Géza Napok megnyitójaként megkoszorúzták a filmrendező emléktábláját. Csakhogy akkor egy olyan mondat is elhangzott, ami igen megütötte az én fülemet. A rendezvényt szervező polgári társulás elnökasszonya azt mondta, hogy a műsor bent a Márai-házban folytatódik. Tehát a Radványi Emléknapok a Márai-házban … Persze a jelen valóságára nézve ez még valahogy megbocsátható is lenne, de a jövőre nézve már elfogadhatatlan.Tudjuk, hogy a magyar kormány anyagi támogatásának köszönhetően a Csemadok Kassai Városi Választmánya ebben a házban megvásárolta azt a szabadon maradt lakrészt, melyben életük mindennapjainak nagyobb részét a Grosschmid-család töltötte. Tudjuk, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeum előkészíti azt az állandó kiállítást, amit decemberben kellene megnyitni, ami az eddigiekhez képest még átfogóbb képet fog nyújtani Márai Sándorról az íróról és a szüleiről, valamint – remélhetőleg – a méltán világhírűvé vált filmrendező öccséről Radványi Gézáról is. A kérdés, hogy minek fogják nevezni ezt az emlékhelyet ezért aktuális. A Csemadok Márai-emlékmúzeum létesítésére kapta a támogatást, de amint az kiderült a múzeum olyan jogi kötelességekkel is jár, aminek a Csemadok hosszú távon nem tudna eleget tenni, ezért erről a lehetőségről lemondtak. Hogy végül is emlékszoba, vagy emlékház lesz-e, egyelőre ez sem világos, mert az is tény, hogy az egész egykori Grosschmid-ház részeinek jelenleg hat jogi tulajdonosa van. Mindezek ellenére legszerencsésebb, legkifejezőbb elnevezésnek én a Márai-Radványi emlékházat tartanám. A kiállítás összeállíói figyelmét arra is felhívnám, hogy legalább jelzés szerűen valahol azt sem ártana feltüntetni, hogy egy emberöltővel azelőtt, amikor Grosschmid Géza megvásárolta ezt a házat báró Berzeviczy Vince tulajdona volt, aki a kassai- és a budapesti hivatásos magyar színjátszás megalapozásáért is igen sokat tett.
Szaszák György
