Trianon és annak előzményei

Balassa Zoltán kassai történész beszéde, mely ma hangzott el a trianoni békedikátum századik évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen a kassai református templomban:

Nagy-Trianon, egy palota Versaille-ban, melyet XIV. Lajos építtetett. Itt írták alá a végzetes okmányt, mely minden volt, csak éppen nem békeszerződés. Közép-Európa népeit egymásra uszította, felszabdalta a természet alkotta egységet. A győztes népeknek sem hozott boldogságot, hiszen így egyesével tálcán kínálta fel őket először Hitlernek, azután Sztálinnak.

Pedig a hosszú 19. században, mely 1914-ig, a Nagy Háború kitöréséig tartott, minden olyan szépnek látszott. Európa koronás fői Bécsben keringőztek, hogy lezárják a napóleoni háborúkat. A bécsi kongresszus 1814-15-ben ezt konszenzussal olyan sikeresen megoldotta, hogy a kontinensen a határok több mint száz évig alig mozdultak.

Főleg a század második fele optimizmusban telt, amikor örvendetes módon fejlődött a tudomány, a gyógyászat, az ipar, a kereskedelem, a művészet, megjelent a tömegközlekedés… Sokan abban az illúzióban éltek, hogy egy újabb aranykor küszöbén állunk. Az ember elbizakodottá vált. Charles Darwin 1859-ben közzétette evolúciós elméletét, melynek komoly negatív következményei lettek a társadalomra és ez a ma már túlhaladott álláspont a tudomány berkeiben mindmáig kísért. Fred Hoyle angol csillagász és kozmológus egyszer azt mondta, annak az esélye, hogy egy sejt véletlenszerűen keletkezzék, annyira valószínű, mintha egy tornádó elszáguldana egy roncstelep fölött és ennek következtében összeállna egy Boing 747-es Jumbo Jet. Az evolúció elmélete számos, most nem részletezendő tudományos falba ütközik. Tehát a Biblia nem áll szemben a valódi tudománnyal!

Az evolúció szerint, nem istenképű teremtményt látunk, hanem egy állatot, amely közül az erősebb éli túl a gyengébbet. Ez a szociáldarwinista gondolkodásmód rengeteg háborúhoz vezetett és a fajelmélethez. A huszadik század véres ideológiái mind ebből a téveszméből merítettek, a kommunizmustól fogva a fasizmuson át a nácizmusig. Láthatjuk, ha a tudomány az ördög játékszerévé válik, hová vezet.

A 19. sz. második felében Párizs, a „fény és szerelem” városa valójában a szodomai fertő melegágya lett. Sok költőnk és írónk züllött ott. A 19. sz. második felében divat lett botrányos, erkölcstelen életmódot folytatni. Nem kellett persze a párizsiaknak messze menniük, hiszen uralkodóik, főnemességük már régóta űzte ezt az istentelen és öngyilkos életmódot. A rossz példa meg sokkal vonzóbb, ragadósabb. A bűn nagyon erős mágnes a negatív következmények ellenére. Pedig itt sincs rózsa tövis nélkül.

A felszínen még sok minden rendben valónak látszott. Az emberek templomba jártak, elvégezték a szükséges szertartásokat, de egyre több lett a vasárnapi keresztyén.

Ilyen felemás állapotban érte az emberiséget az első világháború. A papok megáldották a gyilkos fegyvereket. A 19 éves kassai hadnagynak, Szakraida Istvánnak nem „fért a fejébe, miért kell olyan embereket gyilkolniuk, akik semmi rosszat nem tettek nekik. »Ez Isten akarata«,” hazudott „szentbeszédében a tábori lelkész, ami nem nyugtatta meg.” Családapák rontottak egymásnak és rokkantakká, özvegyekké meg árvákká kaszaboltak milliókat. Beneš és propagandája minket, magyarokat tett meg egyik főbűnösnek e háború kirobbantásáért csak azért, hogy az ország szétszabdalásával „igazságosan” meg lehessen büntetni minket. De nem azokat büntették, akik ebben ludasak voltak, hanem azokat a milliókat, akik kénytelenek voltak a háború szörnyűségeit elszenvedni. Ez csak átlátszóan hamis ürügy volt.

A háborút ugyanis mindenki akarta, de senki sem kívánta annak ódiumát magára vállalni, hogy ő robbantotta föl a puskaporos hordót.

A humanistának mondott Masaryk meg azért reszketett később, nehogy hamarább érjen végett a háború, mielőtt Csehszlovákia megalakulhatna. Nem számít több millió ember halála, csak a rögeszme valósuljon meg! Így Csehszlovákia is hullahegyeken épült!

Mindenki úgy helyezkedett, hogy ne ő kerüljön rivaldafénybe. Ne lehessen ráfogni, hogy ő kezdte, de azért a háttérben tett néhány rossz fát a tűzre. Gavrilo Princip azután 1914. június 28-án Szarajevóban megölte Ferenc Ferdinándot és áldott állapotban lévő feleségét. Pedig a trónörököst figyelmeztették, ne menjen. Rossz napot választottak, mely a rigómezei csata évfordulójára esett. Ezt a szerbek elveszítették, de fontos szerepet játszik mindmáig történelmi tudatukban. Tehát tapintatlanság volt ez a javából.

A szerb hatóságoknak nem állt érdekükben kideríteni a gyilkosság hátterét, melynek előkészületeiről az oroszok is tudtak. Mivel Ausztria-Magyarország nem kapott ultimátumára kielégítő választ, pont egy hónapra rá megindította hadait Szerbia ellen.

Ezzel kapcsolatosan mentségünkre el szokás mondani, hogy Tisza István nehezen adta be a derekát és végletekig ellene volt a háborúnak. Utolsóként egyezett bele. Mi már világosan látjuk, nem lett volna szabad! Ő hamis alternatívák rabja lett. Azt mondta ugyanis: „Reánk kényszerítették a háborút. Lehet-e egy reánk kényszerített háborút el nem fogadni? Amennyire áll az, hogy a legnagyobb bűn a földön egy háborúnak szükség nélkül való provokálása, annyira áll az is, hogy hitvány, silány, megvetésre méltó, az életre nem érdemes az a nemzet, a melyik kitér a reá kényszerített háború elől.” Csakhogy ahhoz két fél kell. Ha az egyik nem hagyja magát kiprovokálni, akkor nem lesz háború.

Ránk ezt nem kényszerítette senki! Tisza István református volt. Tudhatta volna, hogy itt nem a Végzet, hanem konkrét személyek cselekvése vezetett a vérontáshoz. Nem jutott eszébe? “Boldogok akik békét teremtenek, mert ők lesznek Isten fiaivá.” (Mt 5:9) Mit jelent ez? Átkozottak, akik háborút okoznak, mert ők lesznek a Sátán fiaivá.

1. Ferend József képe imára kulcsolt kezekkel jelent meg a sajtóban és kiáltványa azt hazudta: „Leghőbb vágyam volt, hogy az Isten kegyelméből még hátralevő éveimet a béke műveinek szentelhessem és népeimet a háború áldozataitól és terheitől megóvhassam. (…) A gondviselés másként határozott. Egy gyűlölettel telt ellenség üzelmei kényszerítenek, hogy a béke hosszú esztendei után kardot ragadjak monarchiám becsületének védelmére, tekintélyének és hatalmi állásának megóvására és területi épségének biztonságára.” Majd a későbbiekben így folytatja: „Ebben a komoly órában tudatában vagyok elhatározásom egész horderejének s a Mindenható előtti felelősségnek.Mindent megfontoltam, mindent meggondoltam.Nyugodt lelkiismerettel lépek a kötelesség útjára.”

Nem volt tudatában! Dehogy gondolt meg mindent, dehogy fontolt meg mindent. Nem ez lett volna a kötelessége! Nem hallotta, vagy olvasta a Bibliában, mi a kötelességünk ellenségeinkkel szemben? „…szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket; áldjátok azokat, akik átkoznak,…” (Lk 6:27b-28a) De ezt bizony a többi politikus is ignorálta.

1916-ban azután Ferenc Jóska meghalt. Későn. Utóda a jó szándékú IV. Károly mozgástere korlátozott volt és határozatlanságával hozzájárult a katasztrófához.

Tisza István a háború elvesztésének bejelentését nem egyeztette előzetesen a közös hadsereg főparancsnokságával, sem az olasz fronton harcoló osztrák-magyar hadtestek parancsnokaival. Az általános választójog IV. Károly által szorgalmazott bevezetését, a különbékével kapcsolatos próbálkozásokat, s az ország nemzetiségi szerkezetét tükröző államjogi átalakítást egyaránt következetesen és mindvégig mereven elutasította. Gátja volt a nemzetiségekkel való megegyezésnek. Nem tárgyalt a kisebbségek képviselőivel, így akaratlanul az ország felbomlasztását segítette elő.

Mindezek a politikai tévedések, mulasztások hozzájárultak ahhoz, hogy a háborús magyar kormányok politikája egyre több tekintetben a katonai vereségbe és a Monarchia felbomlását tálcán felkínáló zsákutcába torkollott.

Wekerle Sándor harmadik kormánya 1918. október 23-án lemondott. Míg az új kabinet nem alakul meg, posztján maradt. De már nem avatkozott semmibe, az új kormány feladatának tekintette a tennivalók elvégzését. Ezzel lehetetlenné tette az anarchia megelőzését éppen a legkritikusabb napokban. A kassai születésű Lukachich Géza tábornok szerint, aki október 26 és 30 között volt Budapest katonai parancsnoka, október 23 és 30 között még biztosítani lehetett volna az alkotmányos rend megőrzését, ám Wekerle passzivitása ezt lehetetlenné tette. A megfelelő intézkedések elmaradtak. IV. Károly október 30-án nevezte ki Hadik Jánost az új kormány élére, aki korábban a kassai Hadik-Barkóczi-palota lakója volt. Csak 17 órát kinevezett miniszterelnök, de 31-én kitört az Őszirózsás forradalom, nem tudott kormányt alakítani, majd jött a Tanácsköztársaság. A Prédikátor szerint: „Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt. (…) Megvan az ideje a háborúnak, és megvan az ideje a békének.” (PK 1, 8b) A megfelelő pillanatot nem sikerült kihasználni.

Így került országunk abba a helyzetbe, hogy idegen érdekek mentén szét lehetett szabdalni.„Azt halljuk és olvassuk gyakran – írta Lukachich –, hogy a trianoni békeszerződésben vették el Magyarországtól az ország területének kétharmad részét.

Ez a beállítás csak formailag felel meg a történeti hűségnek… Az ország kétharmad részét már 1918-ban vették el tőlünk. Trianonban csak írásba foglalták azt a tényleges állapotot, mely már 1918-ban előállott.”

Nagyon röviden fogalmazva, nem volt egy Kemal Atatürkünk, mint a törököknek, akiknek sikerült kiharcolniuk egy sokkal méltányosabb békeszerződést. Így Törökországot nem annyira csonkították meg, mint eredetileg szerették volna.

Megkezdődött hát a tárgyalás, mely a legyőzötteket nem hívta meg csak akkor, amikor már minden eldőlt. A kortársak előrelátó része világosan látta: ez a béke nem fog sokáig tartani. Henri Pozzi, francia ügyvéd, újságíró és brit-francia ügynök, aki a trianoni boszorkánykonyhát bizalmasan ismerte, könyve címében hirdette a tragikus jövőt: ”A háború visszatér…” Igaza lett.

1938-ban majd a müncheni szerződés után, Edvard Beneš telekiabálja a világot azzal, hogy: o nás bez nás! Vagyis rólunk, nélkülünk! De ez 1918 és 20 között nem jutott eszébe! Pedig a kölcsönkenyér visszajár. „És amint szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is úgy bánjatok velük.” (Lk 6:31) Trianonban nem ez a szellemiség uralkodott.

Egy pillanatra felcsillant ugyan a remény, hogy pozitív változás következhet be. 1913–1915 között a kassai Csáky-Dessewffy-palotában lakott ifj. Semsey Andor későbbi diplomata, aki a premontrei főgimnáziumban folytatta tanulmányait. Az első világháború második felében titkosszolgálati feladatokat látott el. 1919 őszén csehszlovák útlevelet sikerült szereznie. Halmos Károly kassai ügyvéddel együtt tárgyalásokat folytattak a franciákkal a magyar kormány jóváhagyásával, hogy bizonyos francia gazdasági érdekek biztosítása fejében, magyar területi igények érvényesüljenek Trianonban. Így a Magyar Királyság jelentős területeket tarthatott volna meg. A felvidéki városok közül Kassa, Eperjes, Lőcse, Igló, Rozsnyó, Rimaszombat, Losonc, Ipolyság, Selmecbánya, Léva, Révkomárom, Érsekújvár és Pozsony. Ez ügyben Párizsba utazott egy küldöttség, amelynek élén gr. Csáky István követségi tanácsos, későbbi külügyminiszter állt. Azonban kiderült, a francia kormány a határkiigazításokat csak később, meg nem határozott időpontban hajlandó teljesíteni. Ilyen feltételek mellett ezt a magyar kormány nem vállalhatta. A terv meghiúsult.

Így jött létre Csehszlovákia, melyet Trianon legszebb rózsájának neveztek. De az kétszer is elhervadt. Jugoszlávia véres áldozatok árán szabadult meg a trianoni abroncstól. De a felelősséget ezért senki sem vállalja!

Az első és második bécsi döntéskor sokkal tisztességesebb határvonalak születtek, mint Párizs mellett. Tragikus, hogy Trianonban demokratának hirdetett kufárok döntöttek, utóbb véreskezű diktátorok, mégis ők rendelkeztek tisztességesebben. Paradoxon ez a javából. De azért ne feledjük, 1938-ban Hitler és Mussolini még nem azok voltak, akikké későbbé züllöttek. Akkor sem voltak már gáncs nélküli lovagok. De nem voltak azok a Trianonban fontoskodó diplomaták sem. A képmutatóknak nem volt mit egymásnak felróniuk. Gerendák és szálkák rontották mindegyikük tisztánlátását (Mt 7:3-5).

A trianoni kéjlakban olyan megállapodás született, mely előkészítette a második világháborút. Ez még nagyobb katasztrófát és szenvedést hozott az emberiségre A rövid 20. sz., mely 1914-tól 1989-ig tartott, nem hozott igazi megbékélést. Nem hozhatott, mert a 19. sz. bizakodó és optimista emberét, aki humánus beállítottságú volt, hitt a tudomány és kultúra fejlődésében, felváltotta a 20. sz. gyanakvó, cinikus és gyűlölködő embere.

Mégha Trianon a múlté, mégis hatása máig ér. Az érvényes 1947-es Párizs-környéki békeparancsok voltaképpen ezt erősítették meg.

Az ellenség – Väinö Linna finn író szerint – azt kiáltja: „Jaj a legyőzötteknek! Az ő visszhangjuk mintha azt kiáltotta volna rá: Jaj a győzőknek…” Miért? Mert mi a győzelem? „Felelősség. Felelősség olyasmiért, amit később esetleg jóvá kell tenni.” Egykori ellenségeinknek is van tehát mulasztása, feladata.

Csak demográfiai „eszközökkel” lehet a határokat megváltoztatni. Nóén keresztül az Úr nekünk is mondta és mondja száz éven át: „Szaporodjatok, sokasodjatok, és töltsétek be a földet.” (1M 9:1b) De nemcsak ezt mondta: „Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú ideig élhess azon a földön, amelyet Istened, az Úr ad neked!” (2M 20:12) Ez sok feladat irányába vezethet, de most csak egyre kívánjuk felhívni a figyelmet. Úgy is tisztelnünk kell szüleinket, hogy anyanyelvüket továbbadjuk gyermekeinknek, unokáinknak. Más ezt nem fogja elvégezni helyettünk.

Átnéztük ezt a szövevényes történetet. Mulasztásainkat is számba vettük. Ki merné azt állítani, hogy a magyarság maradéktalanul teljesítette Isten parancsait és ezért Ő meghallgatja imáinkat és maradéktalanul teljesíti kívánságainkat!?

Száz év után azért állunk így és azért vagyunk ebben a helyzetben, mert eltávolodtunk Krisztus tanításától. Ezért gyűlöljük ellenségeinket? Ők tehetnek róla? Gondoljunk Kálvin magyarázó kérdésére: „Kicsoda tisztítaná le rólunk a rozsdát, ha nem lennének ellenségeink?”

Az Írás is azt tanácsolja: „Ti azonban szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót…, semmit sem várva érte; nagy lesz akkor a jutalmatok, és a Magasságos fiai lesztek…” Kell ennél magasabb rang? Egy módon állhatunk „bosszút”. „Ha éhezik, aki gyűlöl téged, adj neki kenyeret, és ha szomjazik, adj neki vizet, mert parazsat gyűjtesz a fejére, az Úr pedig visszafizeti, amit adtál.”  (Példabeszédek Könyve 25:21-22.) „Ne álljatok bosszút önmagatokért…” Hiszen az Úr mondja: „Enyém a bosszú és a megtorlás…” (5M 32:35) Ő ítél igazságosan és megfellebbezhetetlenül.

Száz évvel ezelőtt egy monarchiabeli egyenruhában, fekete karszalaggal sétált a kassai Fő utcán az akkor még ismeretlen Fábry Zoltán. Így tiltakozott. Bölcs döntés volt. Megismerkedett az éppen csak, hogy berendezkedő Csehszlovákia börtönszeretetével.

Milyen lesz a következő száz év hitünk és az utánunk jövőké fogja eldönteni. Ha a Szentlélek vezet bennünket, akkor könnyen válaszolhatunk I. Rákóczi György erdélyi fejedelemnek, egyházközségünk alapítójának bibliás kérdésére: „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?” (Róma 8:31)

A történelemnek ugyanis még nincs vége! Van tehát esélyünk és feladatunk!