Több mint egy év után újra látható a Fő utca egyik legkarakterisztikusabb épülete. A Fő utca és Poštová utca sarkán elhelyezkedő ingatlant 2021 januárjában magántulajdonból vásárolta meg a magyar kormány Külgazdasági és Külügyminisztériuma.
A közvélemény az épületet a Szlovák Köztársaság Alkotmánybíróságának egykori székhelyeként ismeri, amely 1993-tól kezdve tizenhárom évig működött itt. A bíróság 2006-ban más helyiségekbe költözött, az épületet pedig egy ismert könyvesbolthálózat bérelte ki.
A nemzeti kulturális műemlék átfogó felújításon esett át, melynek megrendelője Magyarország kassai főkonzulátusa, mely a Főutcán eddig bérelt helyiségeiből költözik oda.
„Az épület átalakításának célja a kérelmező számára adminisztratív helyiségek kialakítása és az épület technológiai felszereltségének korszerűsítése.” – áll az építési engedélyben
Ide tartozott az ajtók, ablakok, padlók, vakolat felújítása, új szaniterek, új ajtónyílások kialakítása, a közművek javítása és cseréje, a lépcsőház felújítása, az átrium tetőfedése, légkondicionáló berendezés beépítése, a lift korszerűsítése és a tető javítása.
„Nagyon örülünk, hogy 22 év bérleményben eltöltött idő után a főkonzulátus saját épületbe költözhet” – nyilatkozta Hetey Ágota, Magyarország kassai főkonzulja.

Az 1807-ben épült klasszicista palota arról is ismert, hogy több híres vendégnek, köztük I. Sándor orosz cárnak is ideiglenes otthonául szolgált. Az épületet 1982-ben kulturális műemlékké nyilvánították, majd később nemzeti kulturális műemlékké minősítették át.
Zuzana Varechová, a kassai Regionális Műemlékvédelmi Hivatal műemlékvédelemmel és restaurálással foglalkozó munkatársa szerint „A palota helyreállítása lényegében nem jelentett jelentős beavatkozást az eredeti alaprajzba. A kulturális műemlék felújítása nagyon pozitívan értékelhető.”
Az épület idén szeptembertől a főkonzulátus székhelyeként fog funkcionálni, a földszinti helyiségek pedig a konzulátus ügyfelei számára vannak fenntartva, tehát a nagyközönség számára is nyitva állnak majd.
„Nagyon örülünk, hogy az épület rekonstrukciója után eltűnt róla az állványzat, és a Fő utcánk ismét egy kicsit szebb lett. Kassa városa mindig is multikulturális volt, sikeres történet és gazdag történelem áll mögötte. Ehhez hozzájárult az összes nemzetiség, amely az elmúlt évszázadok során itt élt és él.” – mondta Dušan Tokarčík, a város szóvivője.
Pracu Eszter