A kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola október 28-29-én ismét nyílt napokat tartott a gimnázium iránt érdeklődő vidéki és kassai végzős diákok valamint az iskolabarátok számára. Idén immár hetedik alkalommal került megrendezésre a nagy érdeklődésnek örvendő MáraiFeszt, amelynek témája nem is lehetett időszerűbb a XXI. század emberének, mint a természetvédelem és a környezettudatos életmód. Környezeti gondjaink és Földünk helyzete indokolják, hogy az intézmény minden pedagógusa kiemelten foglalkozzon bolygónk legégetőbb problémájával és a környezetéért felelősen élni tudó gyerekek nevelése legyen többek között a cél. Mint minden éven, az idén is az egész iskola apraja – nagyja bekapcsolódott a eseménybe, az évfolyamok korosztályukhoz mérten, színesen dolgoztak fel különböző témaköröket. Terítékre került minden, ami a környezetvédelemmel kapcsolatos, bemutatva azt maketteken, kiállítótermeken, sőt még színjátszócsoport előadásán is.

Az alsó tagozat elsősei papírgyártással foglalkoztak, majd reciklálták a WC- papír gurigákat és a tejes dobozokat, amelyekből különféle figurákat készítettek. A másodikosok a szelektív hulladékgyűjtésre fordították a figyelmüket, majd kartonlapokra gyümölcsmozaikot készítettek kupakokból, végül újrahasznosított anyagokból készült malomjátékkal zárták a napot. A harmadikosok témája: az éltető víz volt, ahol a vízkészlet megóvása volt a téma, emellett két  projektmunka is készült a szennyezett környezetről és az érintetlen természetről. A negyedikesek pedig színdarabot játszottak egy jóságos boszorkányról, aki a bajbajutott állatkákat megtanította,  hogyan kell helyesen szétválogatni a szemetet.

A felső tagozat is érdekfeszítő témákkal rukkolt elő. Az ötödik  „ Játssz okosan“ címmel kiállítást rendezett, ahol a gyerekek olyan kreatív, praktikus játékötleteket mutattak be, melyeket centekből meg lehet valósítani, fejlesztik a kézügyességet és ráadásul a hozzávalók  újrahasznosított hulladékból készültek. Az ötödik B osztály és a művésztagozat diákjai újra monumentális és látványos interaktív órára invitálták a vendégeket, ahol Kassa nevezetességeit gondolták újra kreatív technikákkal.  Az alapiskolások pedig falra festett gyárépületet „építettek“ tovább újrahasznosított hulladékból. A hatodikosok is „Szemétkedtek“, de frappáns jelenetek is születtek  egy „figyelmes“ és egy „nemtörődöm“ diák közreműködésével. A hetedik évfolyamban  a vendégek a víz felhasználásával kapcsolatos  prezentáció után egy interaktív, szórakoztató vízi túrán vehettek részt – végigkóstolták a környék forrásvizeit, ásványvizeit, összehasonlították  a csapvízzel, az üdítőkkel, majd részt vehettek a víz fontosságával és szennyezettségével kapcsolatos kvízjátékon. A nyolcadikosok és a kilencedikesek osztálytermüket kiállítóteremmé alakították át és sokkoló tényekkel hívták fel a figyelmet a tenger szennyezettségére „Műanyag akváriumukban“ illetve  a „Bolygó neve a Föld „ kiállítással, amelyen központi helyet kapott a petpalackokból megformált bolygóng.

A gimisek is nagyon komoly témákkal készültek. Többnyire ők is Földünk szennyezettségére  hívták fel a figyelmet. Az elsősök „Koszice“ címmel  Kassa makettjét állították össze különféle  hulladékokból, majd a vendégek fontos információkat tudhattak meg a város lég-zaj- és fényszennyezettségéről. Azonban az is kiderült, hogy a káros vegyületekre van orvosság – az ecet és a citromsav. A  A természet játéka”volt a neve a II.A osztály témájának, ahol körforgásként szemléltette a reális lehangoló valóságot Földünk állapotáról. A labirintusszerű játékpályán a játékosok a csodálatos és tiszta Édenkertből, – miután csemegéznek a földi javakból – hirtelen visszakerülnek a koszba, piszokba.

A II.B foglalkozásának címe „Éld át,túl”. A diákok a látogatókat sokkoló tényekkel állították szembe – olyan termékekkel, amelyeket állatokon tesztelnek. Majd házi praktikákkal  kozmetikumokat, valamint újrahasznosított papírból táskákat készítettek, amelyeket a látogatók haza is vihettek magukkal.  A III.A diákjai „Anyagtalan ruhák” című kvízükben arra mutattak rá, mennyire szennyezi a divatipar a környezetünket. Megoldásként bemutatták a fenntartható divatot és közönségüket igyekeztek rábeszélni a tudatos és környezetbarát öltözködésre. A III.B tanulói fizikus szemmel, az energetikai ipar rossz szervezettsége következtében kialakult környezetszennyezés bemutatásával foglalkoztak,- a negyedikesek pedig olyan dolgokra hívták fel a figyelmet, amit kémikus láthat – a savas eső roncsoló hatását a növények levelein.  A könyvtárban is folyt a figyelemfelkeltő munka különféle kreatív kvízjáték segítségével.

Izgalmas és tanulságos volt a kétnapos márais fesztivál, mert fesztivál volt ez a javából. És így érezte a 11 vidéki iskolából érkezett majdcsak száz vendég is, – diák, tanár, szülő.

Mivel a Föld lakosságának jelenlegi igényeit csak egy másfélszer ekkora bolygó tudná kielégíteni, ezért egyre inkább az egyik legfontosabb feladatunk lesz a környezetvédelem. Reméljük, hogy a máraisoknak is sikerült egy picit hozzájárulni a látogatók környezettudatosságának felébresztéséhez.

TM