Kassa óvárosában már befejezési szakaszához érkezett a mai Gyár utca /Továrenská/ és a Štefánik utca sarkán az úgynevezett Malom-bástya projekt, melynek során olyan talapzatokon álló korszerű üzlet, iroda és lakóépületet építettek ide – mely azon túl, hogy messzemenően megfelel a mai igényeknek – belátást enged az egykori Malom-bástya és a 17 századból származó barokk erődítmény már csak itt megmaradt részeinek a megtekintésére, ami műemlékvédelmi szempontból igen nagy jelentőségű.
Mivel ez a terület a kassaiak emlékezetében nem ok nélkül Mária-udvarként maradt meg, ezért e hét végi hosszabb olvasmányként ezt a témát ajánljuk portálunk olvasóinak. Mielőtt az itt kialakított udvar történetét egy régi újságcikk újra közlésével bemutatnánk, előbb Márai Sándornak – a világhírűvé vált kassai írónak a Kassai őrjárat című kötetéből idézünk néhány gondolatot, mert a Mária-udvar az ő gyerekkorának is meghatározó helyszíne volt. Márai írja:
„ A Mária-udvarban valamikor rokonok laktak, a földszintes lakás homályos ablakai mögött örökké ágyban feküdt Mari néni, aki nemesasszony volt, szőlőt művelt Tokajban, a vendéget házi készítésű ürmössel kínálta, s az előszobában a szekrény tetején birsalmák és ugorkás üvegek sorakoztak – de ez mind nem volt fontos. Az udvar volt a fontos, titkos és félelmesen, sejtelmesen vonzó, boldogan rejtegető és ismerős, ez volt a megelevenedett May Károly-föld, a szkipetárok földje, a kaland pampája, a folyó és platánok között. Ez volt a játszótér és játszóbarlang, amelyről nem tudtak odahaza, ez volt az első szökések színhelye életemben, itt kezdődött a játék, itt kezdődött a homo ludens kalandja, s e kaland végső tartalma, a művészet.“
Nos, Máraitól erről a témáról itt most csak ennyit, de azt azért hozzá fűzhetjük, hogy ez a hely a kassai festőművészek közül Csordák Lajosnak és Halász Hradil Elemérnek is fontos volt, hiszen műtermük volt itt. Most pedig nézzük, hogy a Felvidéki Újság 1939.július 5-én megjelent a Nyájas kassai bérház a régi kovácsok „ágyútelepén“című cikkében miket árul el a Mária-udvar kultúrtörténetéről!
/sz/
A kovácsok ágyútelepe
Ez az udvar nemcsak külsőségeiben érdekes. Fontos és regényes régi emlék is. Eredete egészen a XIV. századra vezethető vissza.Ekkor épült fel ugyanis Kassa körfala, a „ring“, amelynek a külső támadások ellen kellett megvédenie a Jahodna aljában épülő várost. A falakat későbben bástyákkal is megerősítették s ezeket annak a céhnek nevén nevezték el, amelyik a bástya őrzésére kirendeltetett. Az alsó kaputól nyugatra volt a szíjjártók, pajzsgyártók, bodnárok, ötvösök, mészárosok bástyája, keletre a takácsok, kovácsok, kocsigyártók, szűcsök, tímárok, borbélyok, szabók, fazekasok, vargák, rézművesek, csiszárok, asztalosok bástyája. A felső kaputól jobbra, a belső körfal északkeletre néző sarkában építette a város 1631-ben a kovácsok ágyútelepét, melynek homlokzatára a következő feliratú táblát illesztette: „ Anno MDCXXXI sub Indicatu Generosi ac Prudentissimi viri Michaelis Vass.“ Itt, a régi kovácsok ágyútelepén épült fel a mai Mária-udvar.
A kovácsok régen kinn porladoznak már a temetőben, a céhrendszer is megszűnt, de az iparosok nem lettek hűtlenek a házhoz. Kárpitos, festő, lakkozó, cipész, varrónő, goblenfestő, asztalos, szűcs, kalaposnő, bádogos mind található az udvarban. Ágyú, harcieszköz persze sehol. Legfeljebb a tömzsi kis házmesterné dörög olykor, ha reggel tíz után szellőztetik az ágyneműeket. De ez a hang is, mint a vaktöltény, elszáll a levegőbe, senkinek nem tesz kárt…
A kassai ipar múltjából
1737-től kezdve nagy szerepet játszott Kassán a Moll-család. Moll János Farkasnak Kassán nagykereskedése volt, amelyet Müller Zsuzsannával kötött házasságából származó három fia vezetett tovább. Első fia: József János, szintén tekintélyes polgára, kereskedője, háztulajdonosa és földbirtokosa volt a városnak, tagja a külső tanácsnak. Mint az akkori városalapítók valamennyien, tele volt munkakedvvel és kezdeményező készséggel. Az ő vezetése mellett létesült az észak-keleti bástyánál, a mai Gyár utca 3. szám alatt az első kassai kőedénygyár 1802-ben. Az épület, amely a kőedénygyár céljaira szolgált, a bástyafalhoz simul s a kert felőli részen még ma is tisztán látszik a magyar címer és felirat. Az itt készült edényeknek külön kassai jegyük volt s színekben a halványsárga és kék dominált rajtuk. Magánházakban már nemigen találni ebből a korból való edényeket és szobadíszeket, de a kassai múzeum két sorozatot is őriz belőlük a porcelánok és kerámiák termében. Sőt a budapesti Iparművészeti Múzeum Bubics-szobájában is található néhány példány, a rövid ideig működő gyárból.
Régi feljegyzések említik, hogy 1836 körül egy Pivoretti Oszvald nevű olasz ember lett a kőedénygyár igazgatója… Később kivált a gyárból s evvel együtt megszűnt a gyár is.
A megüresedett ipartelep helyén a Wierkner-fivérek bőrgyárat alapítottak. K.K. priv. Lederfabrik der Gebrüder Wirkner volt a vállalat címe. Wirkner Lajos bécsi császári udvari tanácsosé volt a gyár 7/8-a. Károlyé pedig, aki már magyar nemességet nyert „szeredi“előnévvel, 1/8 volt. Az idegenvezető el nem mulasztja megmutatni vendégeinek azt a sajátságos falat, az u.n. „higroszkopikus“falat, – amelyen nedves időben meg-megj elenik a régi bőrgyár nemes jelmondata: „Ora et labora“…
Épül az udvar
Az udvar végén, a bástyafalnak dűlő házban, kis kazamataszerű lakásban élt évtizedeken át Csordák Lajos is, a jó nevű kassai festőművész, akit – a prágai Marák professzor tanítványa lévén – a csehek is szívesen mondották magukénak. E nyomott levegőjű, nyirkos lakásban, a régi kovácsmesterek őrhelyén álmodta tág, magas ágboltú, szellős, lombos, napfényes képeit az öreg mester, mint aki így keres kárpótlást a méltatlan környezetért.
A téres udvar kezdetben lenyúlt egészen a Laktanya térig. Itt, a gesztenyefáktól övezett házban székelt sokáig a tisztikaszinó. Csak néhány évvel ezelőtt adták el a tulajdonosok. S akkor nyílt meg az átalakított házban a mai Centrál-mozi elődje.
Az utcai részt, a Gyár utcára nyíló emeletes házat csak később, az udvari házak fennállása után építették fel a 70-es években. A világháború idején az emeleti részen a honvédhadbíróság lett elhelyezve. A többi lakásban nem ritkaság a 20-30 éves bérlő. Pár esztendővel ezelőtt sírva búcsúzott az udvartól egy tizenöt éve óta férjnél levő asszony, mert mint mondta: neki még az édesanyja is itt lakott fiatalasszony korától.
Az imádott asszony nevére
A bőrgyár megszűnése után, 1861 áprilisában Wojnárovits József orvos vette meg az egész házat. A névtelen, nagy ház ekkor kapta a Mária-udvar nevet, hogy a késő utódok is emlékezzenek a ház rajongva szeretett úrnőjére. A Wojnárovits doktor leányai kassai tűzérszázadosokhoz mentek feleségül, az egyiket Hahmann Viktor, a másikat van Goethen Viktor de St. Agathe vette el. A házat is e két finom hölgy örökölte és nemes ízléssel és áldozatkészséggel valósággal nyaralóhellyé változtatták az udvart. Ma már a ház a két fiatal Hahmann birtokába került, s most ők gondoskodnak róla, hogy a Mária-udvar megőrizze régi népszerűségét….
Az udvar fölött ma repülőgépek keringenek, a bejáratnál önműködő villany világít éjszakánként s gumicsővel öntözgetik a pázsitot. Fekvőszékeken és folyosókon anyaországbeli fizető vendégek üdülnek, autó berreg az alsó bejárat felől, a kapu alatt légvédelmi felhívás utal a modern időkre s a vastagderekú fákon „tilos“-t jelző táblácskák függenek. Tilos labdázni, biciklizni, fűre lépni. Tilos, tilos, tilos…
A Mária-udvar meghitten és nyájasan őrzi régi emlékeit s közben együtt halad a változó világgal.
