A szlovákiai magyar gimnáziumok közül egyedül a kassai Márai Sándor Gimnáziumban van művészeti képzés. Tíz évvel ezelőtt döntöttek erről az egyedülálló kezdeményezésről. Hogy jól tették, ezt az idő mostanra már bizonyította. Diákjaik ugyanis olyan alapokat kaptak Kassán, melyre építve több, mit harmincan már Budapesten, Prágában, Brünnben neves képzőművészeti akadémiákon szereztek diplomát, és kezdték el önálló képzőművészeti elképzeléseik megvalósítását. Természetesen néhányan az itthoni egyetemi lehetőségek mellett döntöttek. Az alma mater előtt tisztelegve a 10 éves jubileum alkalmából most ezeknek a fiatal festőknek, grafikusoknak, szobrászoknak, intermediális művészeknek, dizájnereknek, fotóművészeknek, divattervezőknek, ékszerkészítőknek az alkotásaiból nyitottak kiállítást Kassán, a város legújabb kiállítótermében, a Kaszárnya Kultúrparkban.
A teltházas kiállítás megnyitón Csurkó Éva, a Márai Sándor Gimnázium és Alapiskola igazgatónője ekképpen szólt a jelenlevőkhöz:
Tisztelt művészetet szerető Közönség, kedves Kiállító Művészek, Kollégáim, kedves Vendégeink!
Nagy öröm számomra, hogy megnyithatom ezt a kiállítást. Bevallom, még sosem nyitottam meg kiállítást, eddig csak résztvevője voltam a megnyitóknak.
Úgy tapasztaltam, hogy minden tárlatnak van üzenete. Az egyéni kiállítások esetében a kiállító művész, vagy életének utolsó periódusát tárja a közönség elé, vagy áttekintést nyújt addigi alkotói életpályájáról.
A csoportos kiállítások esetében valamilyen valós, vagy kreált kohéziós erő fogja össze az alkotások koszorúját.
Végiggondolva jelen kiállításunk, a „MÁR a Rajz Is 10 ” kiállítás üzenetét, úgy találtam, hogy ez egy „harmadik típusú találkozás” kategóriába tartozik, hiszen nem egyéni bemutatkozás, de nem is a szokásos értelemben vett csoportos megjelenítés. Ezt a harmadik erőt, típust az intézményi összetartozás jelenti, hiszen ők valamennyien a Márai-gimi volt vagy jelenlegi tanárai, volt, vagy jelenlegi diákjai. Ez a kiállítás minden elemében a jövőről, az alkotásról szól, a folytonosságot, a folyamatosságot fejezi ki.
Immár egy évtizede működik a Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnáziumban és Alapiskolában képzőművészeti tagozat.
Én e helyütt is köszönöm oktató művészeinknek, tanártársaimnak, az elkötelezett munkát. Ahogyan megismertem őket, Fecsó Szilárdot, Tóth Józsit, Komjáti Zsoltit, Szabó Ottót és Cselényi Árpit, mindannyian más-más személyiségek. Két dolog azonban biztosan közös bennük: Az egyik maga a tevékenység szeretete, a művészet művelése. A másik az a késztetés, hogy ezt a tevékenységet, az alkotás örömét megosszák, és megtanítsák azt az arra vállalkozóknak.
Kívánom, hogy kísérje életüket a legnagyobb kitüntetés: sikeres tanítványaiknak a megbecsülése, a szeretete.
Kedves volt Diákjaink!
Nagy öröm számunkra, hogy ma itt vagytok, itt vannak a műveitek. Köszönjük, hogy nem felejtettétek el iskolánkat, és nagyon büszkék vagyunk a sikereitekre! Ti már tudjátok, hogy mindenkinek magának kell megtalálnia eszköztárát, vizuális szókincsét, magának kell megfogalmaznia saját üzeneteit.
Kedves mostani Tanítványaink!
Tanáraitok az üzenetek megértésére, a készségeitek fejlesztésére, a mesterségre és nem az utánzásra tanítanak titeket. Arra, hogy: a világ sokszínű, ugyanazt nem lehet kétszer ugyanúgy meglátni, ugyanarra a felvetésre nem lehet kétszer ugyanolyan választ adni.
Kedves Vendégeink!
Biztos vagyok benne, hogy sok alkotás előtt szemlélődve, bekövetkezik a csoda, amely csak az ember adománya: a művész lelkének sugárzása utat talál az Önök lelkéhez. Ez az összekapcsolódás a művészek és a művészet alapvető célja. Kérem, állítsák vevő állapotba lelki szenzoraikat, s tekintsék meg művészeink kiállítását!
x x x
Nos, látnivaló, felfedezni való ezen a kiállításon valóban bőven akadt. Fecsó Szilárd, aki Szabó Ottó képzőművész barátjával tíz évvel ezelőtt a művészeti képzés alapkoncepcióját a gimnázium számára megfogalmazta, most mégis meglep, mert azt mondja, ha most kérdeznék meg tőle, hogy lehet-e művészeket képezni, azt válaszolná , hogy: nem, – vagy legalábbis: nem biztos benne. Mivel látja meglepődő arcvonásaimat, a magyarázattal sem marad adós: „Művészeti képzésnek nevezzük, de én inkább azt mondanám, hogy itt iskolarendszerbe ágyazott tehetséggondozásról van szó. Tény, hogy rengeteg tehetséges gyerek van. A tehetség viszont gyakorta csak egy kiinduló pont, nem egy végállomás. Az hogy mi eljutassuk a tehetséges embert annak felismeréséhez, megéléséhez, hogy ő miben tehetséges, és hogyan tudja az adottságait kibontakoztatni, kamatoztatni, vagyis megtalálni azt az utat, ami a számára fontos – nos, ez az igazi művészet!“
Eljutni lélektől lélekig tényleg nem könnyű. Pláne ebben a felgyorsult világunkban, de vajon 2006-ban a gimnázium akkori vezetőségét mi ösztönözte erre az újításra? – kérdezem Rozenfeld Gyulától, aki abban az időben az iskola igazgatóhelyettese volt.
„ Ekkoriban új utakat kezdtek keresni a szlovákiai magyar közoktatási intézményekben is. A középiskolákban úgymond egyfajta szakosítást is be lehetett vezetni. Nálunk a természettudományos oktatás addig is jó szintű volt, de élve a lehetőséggel mi olyan humán beállítottságú tagozat indításán gondolkodtunk, ami Kassa regionális szerepéből adódóan meghatározó lehet. Nos, a baráti beszélgetések tanulságát összegezve egyértelművé vált, hogy mi a művészeti képzéssel próbálkozunk meg, ezen belül is a képzőművészetet előtérbe helyezve. Azért ezt, mert ennek nem csak hagyományai – Krón Jenő Képzőművészeti Szabadiskolája -, de a Rovás alkotó csoport révén jelene is volt-van Kassán. Az elképzelésünk az volt, hogy ez ne csak egy kassai városi iskola legyen, hanem a nagyobb régiónak egy komoly központja, sőt azt is lehetővé kívántuk tenni, hogy a szomszédos anyaország területén élő gyerekek is jöhessenek hozzánk. Egyeztettük elképzeléseinket az oktatásügyi minisztériummal és megadták az engedélyt. Hogy ez nagyobb nehézségek nélkül megtörténhetett, az annak is köszönhető, hogy akkor az MKP-nak meghatározó szerepe volt az oktatási tárca irányításában.“
Tény, hogy az egy évtizede hozott döntés jónak bizonyult. A kassai magyar gimnázium művészeti tagozata Ágcsernyőtől Rimaszombatig – sőt olykor még messzebbi tájakról is – kellő számú diákot vonz ebbe a városba. Persze ne gondolja senki, hogy itt kimondottan képzőművészek neveléséről van szó. A művészeti tagozat elvégzése olyan alapismereteket ad ezeknek a diákoknak, ami például az építészetben, a formatervezés különböző ágazataiban – és mindenütt, ahol az esztétikára szükség van – jól jöhet, de ehhez többnyire az egyetemi szintű diploma megszerzésére is szükség van még. És a Márais-diákok erre képesek! Jónás Attila például 2009-ben Dunaszerdahelyről jött Kassára, hogy az érettségi vizsga után Budapesten a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem járműtervező szakán elvégezze a mesterképzést. Most fog diplomázni, de 2016-ban ösztöndíjasként már 6 hónapos szakmai gyakorlaton vett részt a Mercédes-Benz tervezőstúdiójában, a németországi Sindelfingen. Az ő arcélét rövidesen egy külön portréban is megrajzoljuk hírportálunkon.
Szaszák György
Fotó: Horváth Timea