Zuzana Dietzová, a Kassai Regionális Közegészségügyi Hivatal igazgatónője a koronavírus terjedése miatt létrehozott válságstáb tegnapi ülésén a kassai városrészek polgármesterei és a biztonsági szervek vezetői számára még nem tudott javuló tendenciáról beszámolni. Amint azt leszögezte, a kassai régióban az utóbbi időben az egy napra eső pozitív covid fertőzöttek száma átlagosan 678 fő. Ebből a 18 éves korig terjedő fiatalok száma már az esetek 21 százalékát teszi ki – tehát nem csak a felnőtt lakosság és az idősebb korosztály a veszélyeztetett. Utalt arra is, hogy Kassán és környékén a koronavírussal fertőzöttek több, mint 95 százaléka nem volt beoltva. A védőoltásokkal kapcsolatosan azt közölte, hogy Kassán a múlt hét végéig a lakosság 63,9 százaléka kapta meg a szérumot. Ahhoz, hogy Kassa a fekete besorolásból visszakerülhessen a bordóba az 50 év fölötti lakosok közül legalább további 996 személyt kellene beoltani. Egyelőre az is kérdéses, hogy idén megrendezhetik-e majd a közkedvelt karácsonyi vásárt Kassa Főutcáján…

/sz/