A múlt hét szombatján Kassán zsúfolásig magyar közönséggel telt meg a Művészetek Háza. Felejthetetlen jubileumi hangversenyt tartottak. A Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola Csengettyű Kórusa 50., a Leánykar 30. és az Ifjúsági Vegyeskar 5. jubileumát ünnepeltük meg.
Csodálatos amire ez az iskola képes! Szlovákiában nincs még egy ilyen magyar oktatási intézmény, amelynek három ilyen énekkara lenne, és képes lenne ilyen színvonalon énekelni! Mi a titkuk? Miért képesek nemzetközi énekkari versenyeket is megnyerni? Nos, a válasz egyszerű: felkészülten, szívvel, lélekkel, szeretettel és kitartással teszik. De mire alapozzák mindezt? Arra az igazságra, amit legszebben Babits Mihály fogalmazott meg – és ünnepi köszöntőjében Haraszti Attila, Magyarország kassai főkonzulja is emlékeztette erre a közönséget -: „Mindenik embernek a lelkében dal van és a saját lelkét hallja minden dalban. És akinek szép lelkében az ének, az hallja a mások énekét is szépnek.”
Persze ahhoz, hogy az ember lelkéből a szájon át az ég felé szállhasson a dal, több érzelmi együtthatóra is szükség van. Vannak idők, amikor nehéz énekelni. Ha az előbb Babitsot említettem, most Tompa Mihályra hivatkozom – aki ugye a magyar szabadságharcra buzdító versei miatt háromszor is itt raboskodott Kassán, a Fekete Sas fogadó hátsó udvarában létesített alkalmi börtönben -, de még így is arra kért: „Fiaim, ti csak énekeljetek!”
A Csengettyű Kórust 50 évvel ezelőtt Homolya Éva alakította meg a kassai magyar iskolában. Diákként ekkor már én is tanúja voltam ennek. A helyzet 1968-69-ben bizonyos szempontból hasonlított a Tompa által korábban megélthez. Mikor ebbe az iskolába kezdtem járni még éles lövedékkel megtöltött szovjet megszálló tankok ágyú csövei meredtek a fontosabb épületekre. Diákként ekkor már én is tagja voltam az akkor megalapított MISZ-nek, a Magyar Ifjúsági Szövetségnek. Az osztályfőnökünk az a magyar szakos remek tanár, Demecs László lett, aki egyben országos elnöke volt ennek a szervezetnek. Sajnos, nem sokáig volt az osztályfőnökünk. A félévi szünidőben a tanári kar elment egy olaszországi kirándulásra. Akkor még lehetett! Ez volt az utolsó lehetőség. Demecs László ott is maradt. Disszidált. Tudta, hogy az emberarcú szocializmus kialakításának befellegzett. Csehszlovákiában elkezdődött a visszarendeződés. A MISZ-ben betöltött aktivitása miatt őt is menesztették volna a tanári pályáról, ha visszajön. Ezért maradt kint. A Magyar Ijúsági Szövetséget az iskolánkban is megszüntették. Kovács Edit, az új osztályfőnökünk helyette a Lenini Ifjúsági Szövetséget alakította meg, aminek kötelezően a tagjaivá váltunk. Ő volt a pártelnök és később az iskolánk igazgatóhelyettese. Városi- és kerületi szinten is jó kádernak tartották, hiszen már a Varsói Szerződés megkötésénél is jelen volt, orosz tolmácsként. Az ő kezdeményezésére és vezetésével kellett kultúrműsort vinnünk Rozsnyóra és Jolsvára, ahol a megszálló szovjet katonákat állomásoztatták. A Csengettyű Énekkar megalakulásának is ő adott zöld utat iskolánkban. Alighanem azzal számolt, hogy ez az énekkar a régi kassai munkásdalárdák nyomdokaiba lép majd. Nos, ezt végül is nem sikerült elérnie. Homolya Éva – fiatal tanárnő a Csengettyűvel ugyanis a magyar énekkari mozgalom Kodály által megalapozott útvonalán indult el, noha a kezdetekkor még kénytelen volt bizonyos fokig engedni a korszak hivatalos elvárásainak. Mind ezek ellenére a szakmaiság és az igényesség törvényszerűségeinek előtérbe helyezésével a Csengettyű csakhamar Kassa egyik legjobb iskolai énekkara lett, majd rövidesen jöttek az országos elismerések is. Magyar és szlovák szinten is. A magyarországi kapcsolatok közül a Csengettyűnek a fejlődéshez eleinte a pécsi Löwey Klára Gimnázium kórusával kötött barátsága adta a legtöbbet. Hogy Erdélybe is eljuthassanak, erre csak a szocializmus utolsó szakaszában nyílott meg a lehetőség.
Fenntartások nélkül leszögezhető, hogy Homolya Éva a kor engedte lehetőségek között a maximumot hozta ki a Csengettyűből. Ennek ellenére az is szinte bizton kijelenthető: sokkal szegényebbek lennénk, ha pedagógusi pályájának vége felé nem gondoskodott volna arról, hogy legyen ki utána folytatni ezt a szolgálatot. És ebben mintha az égiek is már előre segítették volna. Gondoljanak csak bele, 50 évvel ezelőtt jött napvilágra az elsőszülött gyermeke: Szilvia. A gyerekgondozási szabadságot megszakítva visszament tanítani és még abban az évben – tehát szintén 50 évvel ezelőtt – megalakította a Csengettyű Kórust. Később Szilvia lánya is ebbe az iskolába járt, énekelt a kórusban is -, és ő is pedagógus lett! Ráadásul matematika szakos tanárként ebbe az iskolába jött vissza tanítani, és ő vette át édesanyjától a kórus irányítását. De ez még nem minden! A sors továbbra is kegyes volt hozzájuk, mert az iskola egyik tehetséges növendéke – Bocskorás Ferencei Andrea minekután Prágában befejezte főiskolai zenei tanulmányait, visszajött a kassai alma materébe, és Szilviával együtt mára már ők ketten olyan szintre fejlesztették a gyerekek karéneklését, hogy kórusukkal tavaly már ők nyerték meg a Belgiumban megrendezett nemzetközi versenyt. A céljuk az, hogy idén az Olaszországban megrendezésre kerülő versenyen is a legjobb kórusnak járó elismerést szerezzék meg. De ebben az iskolában nem csak a Csengettyű, hanem immár harminc éve a Leánykar és öt éve az Ifjúsági Vegyeskar is ilyen kitűnő.
Három ilyen nagyszerű kórus egy iskolában! Hogy lehetséges ez? A válasz egyszerű: hozzáértéssel, akarással, kitartással – és itt Kassán a Márai Sándor nevét viselő közös igazgatású iskolában talán az is hatással lehet erre, hogy Andrea az alapiskola, Szilvia pedig a gimnázium igazgatóhelyettesi teendőket is lelkiismeretesen végzi. És itt azt is meg kell említenünk, hogy ennek az iskolának a jó hírnevét nem csak az énekkarok, hanem a reál- és humán tárgyakban is jeleskedő diákjaik is öregbítik. Legutóbb például a Kárpát-medence matematikai és földrajzi versenyein lettek a legjobbak és néhány nappal ezelőtt az oktatási tárca által támogatott országos rövidfilm fesztivált is ennek az iskolának a diákjai nyerték meg.
A kassai magyar iskola kórusait jubileumi koncertükön a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium Ifjúsági Kórusa és Kassa legrégebbi magyar énekkara, a Csermely Kórus is köszöntötte. Jó volt látni és hallani, hogy néhány régi kórusmű közös eléneklésére az a sok-sok hölgy is újra közönség elé lépett, akik a fél század különböző időszakaiban a Csengettyűben tapasztalhatták meg először, hogy a lelki gazdagodás milyen hatalmas erőforrásai rejlenek a zenében. Külön kincs, érték lehet az, ahogy ezek az anyukák az itt tanultakra építve tudnak énekelni a gyereküknek…
Gratulálok a jubilánsoknak és a karnagyokat is kérem folytassák ezt a semmi mással nem pótolható munkát! Legyen belőle továbbra is sok örömük! Köszönjük, köszönjük!
Szaszák György
/Borító kép: Fábián G./
