A kenyai Gilbert Kriptoo fejére került a babérkoszorú, aki 2:08:26-as idővel ért a célba és megnyerte a 91. Nemzetközi Békemaratont Kassán. Már a 30. kilométernél a mezőny élére került és a hátra levő több, mint tizenkét kilométeres szakaszon szinte egyedül futott. Senki sem akadt, aki tartani tudta volna vele a sebességet. Bevallása szerint ennek tudható be, hogy 35 másodperccel alulmaradt és nem tudta megjavítani a legjobb kassai pályacsúcsot. A tízezer eurós fődíjnak így is nagyon örült. Elmondta, hogy ezúttal az időjárás nagyon kellemes volt, nem volt olyan meleg, mint 2010-ben, amikor életében először nyerte meg a kassai maratont. A második helyre is egy kenyai versenyző, Dominic Kangor Kimwetich futott be, harmadikként pedig az etióp futó, Afewerk Mesfin Woldetensae ért célba. A legjobb szlovákiai maratonfutónak Boris Csiba bizonyult, aki 2:29:03- as idővel a 11. helyen ért célba. A nők versenyét szintén egy kenyai versenyző, Lydia Jerotich Rutt nyerte 2:28:48-as idővel.

 

A maratoni futás nem csupán egy verseny sokan azért jönnek el hogy átérezzék ennek a nagy múltú rendezvénynek a hangulatát. Több ezren futnak ilyenkor a város belvárosában. A város közlekedése ilyenkor lebénul, és a sporté a mozgásé a főszerep. Sok középiskola képviselteti magát ilyenkor. A Szakkay József Szakközépiskolából is sokan futottak a maratonon.

Matej Éva, az iskola igazgatónője
Nagyon büszke vagyok arra hogy a diákjaink ennyire szeretik a sportot. Remélem a jövőben még többen jönnek majd futni.

Tóth Zoltán, „iparista”
Az ötlet hogy a maratonra jelentkezzek az édesanyámtól származott, mivel neki ez már a 3. futása volt. Ő biztatott végig arra hogy jelentkezzünk együtt a félmaratonra.