A VI. Radványi Géza Emléknapok alkalmából a Kassai Polgári Klub rendezésében nagy figyelmet érdemlő kiállítást nyitottak tegnap Kassán a MaJel Rovás kiállító termében, az Erzsébet utca 42 szám alatt. A kiállítás gazdag képanyaggal és ismertető szöveggel mutatja be a Grossmid-családot, melyből Márai Sándor író és Radványi Géza filmrendező került ki, akik alkotásaikkal az európai és a világ irodalmát, illetve filmművészetét jelentősen gazdagították. A kiállítást Ötvös Anna nyitotta meg, akinek mondandóját az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük, mert átfogó képet kaphatunk általa erről a kassai polgári családról.
Márai Sándor az Egy polgár vallomásai című könyvében részletesen tárgyalja családja történetét. Leírja felmenői származását, családi hátterét, hosszan jellemzi őket, kitől mit örökölt külsőleg és belsőleg. Minden láncszem, minden szereplő fontos ebben a láncolatban. Ők azok, akik megalapozták ennek a német származású, de magyar érzelmű családnak a szerkezetét.
A Grosschmidek „a szász garasokat kovácsolták évszázadon át, Groschen–Schmied-ok” (Egy polgár vallomásai, 1934, 147.) garas-kovácsok voltak. Az ükapa, Grosschmid János nemesi oklevelet kapott II.Lipót magyar királytól 1790-ben és Mára falut birtokul, így lett a márai a család nemesi előneve. A dédszülők, Grosschmid János és Országh Mária édes unokatestvérek voltak. Az ő fiuk, a nagypapa, Grosschmid Károly valamikor az 1850-es években jött Kassára mint pénzügyi tanácsos, és 1857-ben megnősült. Az apai ősök egyébként mind hivatalnokok, jogászok, köztisztviselők, katonatisztek voltak. Grosschmid Károly második felesége, Radványi Klementina rozsnyói nemes és polgár családból származott, Tokajban házasodtak össze. 1872-ben ikerfiaik születtek, de sajnos az egyik kisfiú csecsemőkorában meghalt, a másik, Géza pedig felnőtt korára megbecsült polgára lett ennek a városnak. Öccse, Károly két év múlva született meg, nemsokkal édesapjuk halála után. Nem volt könnyű életük, félárván nőttek fel, de megtanultak becsületesen dolgozni és élni, jó példával szolgálni a jövő generáció számára.
Márai Sándor így ír édesapjáról 1968-ban: „Föltétlen becsületes, úriember volt, a szó nemes, emberi értelmében – a kézfogása, adott szava többet ért és biztosabb volt, mint minden pecsétes írás.” (A Teljes Napló 1967–1969, 262.)
Grosschmid Géza ügyvédnek tanult, az egyetem elvégzése után közjegyzőhelyettes volt Kassán, majd a Jelzálogbank jogtanácsosa és cégvezetője. 1910-től függetlenként kassai városi tanácstag lett, 1914–1915-ben pedig külső előadója volt a kassai Jogakadémiának a magánjogi tanszéken. 1918–1919-ben ő volt a Kassai Ügyvédi Kamara utolsó elnöke. Tagja lett az 1920-ban Pozsonyban megalakult Országos Keresztényszocialista Pártnak, és innen került be 1925-ben szenátorként a prágai parlamentbe, ahová 1929-ben másodszor is beválasztották. A legmagasabb szinten képviselte Csehszlovákia magyar és német
nemzetiségű állampolgárait. 1932-ben lemondott mandátumáról, és 1933-ban Miskolcra költözött, ahol közjegyzőként dolgozott haláláig, 1934 októberéig.
1900-ban, mikor megszületett fia, Sándor, ezt írta egyik ismerősének: „Nem kutatom többé az élet célját, kicsi fiamban s feleségemben megtaláltam.” Ez a kicsi fiú ma már nagy név a magyar, sőt a világirodalom palettáján is. Hosszú és nehéz utat járt be, de mindig tudatosan és kitartóan követte célját: író szeretett volna lenni. „Mióta eszemet tudom, írni készültem. Nem is gondoltam soha reá, hogy számomra lehetséges a kifejezésnek más eszköze is, mint a betűben lerögzített gondolat.” (Egy polgár…, 1934, 271.) Itt, szülővárosában már halála után, 1991-ben emléktáblát avattak egykori családi házukon. 1998-ban megnyílott a Márai Sándor Emlékszoba, kassai magyar intézmények, színházi stúdió és iskola vette fel a nevét. 2004-ben felavatták a szobrát, amely közadakozásból készült el, és amely az egyetlen teljes alakú szobra az egész világon, amely ma a róla elnevezett téren található. Hosszú, regényes életében minden írói műfajban maradandó értéket teremtett. Írt verset, aforizmát, novellát, elbeszélést, útirajzot, esszét, regényt, színművet, regénytrilógiát, számtalan újságcikket és 1943-tól haláláig naplót is, amely életműve csúcsát jelenti.
Ez a család világhírű művészeket adott a magyar és az európai kultúra számára.
Radványi Géza, az öccse, szintén újságíróként indult el a nagyvilágba. 19 évesen Genfben a Népszövetségnél lett akkreditált újságíró. Az 1930-as években már német és francia filmgyárak munkatársa, forgatókönyvíró majd rendezőasszisztens volt. 1939-től dolgozott Magyarországon csaknem egy évtizedig. Rendezőként a korszak egyik legigényesebb és legműveltebb alkotója volt. A Valahol Európában című legismertebb filmje már bemutatója után bekerült az egyetemes filmtörténetbe. Ez a siker segítette Radványi pályáját külföldön is, ugyanis 1948-ban ő is elhagyta az országot. Élt és alkotott Olaszországban, Franciaországban és Németországban. Öt nyelven beszélt, de magyarul gondolkodott és álmodott. 1977-ben idős korában visszatért Budapestre. „Hazament meghalni.“ – ahogy bátyja, Márai Sándor írta a naplójába 1986-ban. (A Teljes Napló 1982–1989, 352.)
Radványi Géza 2016-ban kapott emléktáblát házuk falán, és a Kassai Polgári Klub jóvoltából minden évben megrendezésre kerülnek a Radványi Géza Napok, amikor életéről, életművéről emlékezünk meg. „Nekem Kassa után van honvágyam. […] Kassa a gyerekkorom volt, és van egy ilyen ködös emlék az egészről. […] A család is mulatságos volt, mert egy furcsa család volt. Egy bolondos városban egy bolondos család.” – vallja Szekfű Andrásnak adott interjújában 1971-ben. Vagy ahogy bátyja írja: „Ez volt a család; de csakugyan ilyen és ennyi volt csak? […] Bonyolult család volt, tele haraggal és önfeláldozással, lelki szegényekkel és önfejű egyéniségekkel, […]. Mindent nekik köszönhetek; s nagyon nehéz volt elfelejteni és megsemmisíteni magamban azt, amit tőlük kaptam. Egészen talán nem is sikerült.” (Egy polgár…, 1934, 172–173.)
Gyakran magyarázatra szorul, hogy ez a két nagy művész édestestvérek voltak, csak éppen különböző néven alkottak. Egy családi legenda szerint ennek oka, hogy az édesapjuk azt mondta nekik, én nem bánom, ha pojácát csináltok magatokból, csak ne az én nevem alatt. Radványi Géza ritkán írt levelet, indiszkrét dolognak tartotta. A Petőfi Irodalmi Múzeum Márai hagyatékában több telegram található tőle és egyetlen levél, amit Gábor öcsse halála után írt bátyjának. Ebből idézek pár sort: „Már régóta úgy döntöttük el Gáborral, hogy a síron csak a Grosschmid név álljon. Ez legyen a Mészáros u. 41., ahol megint együtt lehetünk, akik Tőle messze szöktek pojácnak, senkinek és a dóm álljon továbbra is a ködben, mintegy várrom, valami nagy és biztos e világon.”
Művészi és emberi nagyságuk is vitathatatlan ma már, és az ide látogató hazai, magyarországi és más külföldi vendégek, olvasók, érdeklődők igénye, és természetesen a kassai magyarok igénye hívta életre az állandó Márai Sándor Emlékkiállítást az eredeti házukban, lakásukban, családi bútorok között, ahol helyet kapnak a család többi tagjai is. És hogy mindez az eredmény harminc éven át megvalósult Kassán, e mögött sos-sok szorgalmas ember munkája van. Magánemberek, családtagok, művészek, közszereplők, egyesületek, szervezetek, sok-sok jóakaró és szorgalmas ember, akik mertek nagyot álmodni.
Hálás köszönet mindenkinek!
