Kellünk-e még Kassán?

Egymás jobb megértését, a tolerancia kiszélesítését fontosnak tartva Kassa városa – egyházi szervek támogatásával – ez év november 11-től november 25-ig tartóan immár 29. alkalommal rendezi meg a szakrális fesztivált – olvasható a város honlapján megtekinthető beharangozó írásban.

Mivel ez a fesztivál egyben tisztelgés Árpád-házi Szent Erzsébet emléke előtt is, aki Kassa város és a székesegyház védőszentje is – bennem alighanem joggal merül fel a kérdés: a kassai magyar kulturát, művészetet képviselő csoportokat, egyéneket miért hagyták ki  a műsorból? Kellünk-e még egyáltalán Kassán? Csak mellőznek minket, vagy már nem is vagyunk?! A Csermely Kórus, a Márai Sándor nevét viselő magyar tanítási nyelvű gimnázium és alapiskola nemzetközi versenyeken is díjakat nyerő Csengettyű kórusa és az iskola többi nívós énekkara, vagy a már szintén európai mércével mérhető VOCES énekegyüttes miért nem ad koncertet ezen a fesztiválon? A Rovás a Magyar Jelenlét Házában a szakrális fesztiválhoz kapcsolódva miért nem rendezhet egyetlen kiállítást sem? Pedig akár Szabó Ottót is bemutathatnák a kassaiaknak egy tárlaton, hiszen alkotásainak nagy része szakrális ihletésű, templomokat díszít. És a Csemadok sem lenne képes arra, hogy a témába vágóan megszervezzen egy szerzői estet, vagy egy  kerekasztal-beszélgetést? De hát ugye itt van a Thália Színházunk a stúdió színpadával együtt – vagy ez sem lenne megfelelő? Nem sorolom tovább a kérdéseket. Már ez is sok. Jó lenne, ha legalább ezek elindítanának valamilyen közös gondolkodást, hogy méltányolható válaszok megfogalmazására is képesek legyünk. Szerintem mind a két oldalon változni és változtatni kellene, de ezt – hangsúlyozom: párbeszédnek kellene megelőznie.

Meggyőződésem, hogy a közös múltunk feltárásában és megismertetésében is sok közös tennivalónk lenne. Biztos vagyok benne, hogy például Árpád-házi Szent Erzsébetről Kassa mai szlovákjai alig tudnak valamit, mint ahogy a mi ismereteink is eléggé hiányosak voltak 2007. november 15-ig. A Thália Színházban ugyanis Angyalkövet címen ekkor mutatták be azt a drámát, amit Beke Sándor rendező kérésére Egressy Zoltán írt meg Árpád – házi Szent Erzsébetről. Ezt a kortárs darabot alighanem érdemes lenne lefordítani szlovákra is, és bemutatni a Kassai Állami Színházban. Kellene ez a kölcsönhatás!

Valójában itt, ebben a városban mi ma már azt sem tudjuk megválaszolni, hogy az elődeink annakidején miért dötöttek úgy, hogy Kassa és a dóm védőszentjéül Árpád-házi Szent Erzsébetet választották. Az Erzsébet születésének 800. évfordulója alkalmából Kassán rendezett emlékünnepségen arra a kérdésemre, hogy erről a döntésről fenn maradt-e valamilyen írott dokumentum Erdő Péter bíboros és Pásztor Zoltán püspöki helynök is csak a karját tudta széttárni, így jelezve, hogy nincs tudomásuk róla. Annyit viszont tudunk, hogy IV. Márton pápa egy 1283-ban keltezett levelében már említést tesz a kassai Szent Erzsébet tiszteletére szentelt plébánia-templomról. /Ez egy kisebb templom volt, ami az 1374 körül elkezdett és mindmáig fenálló, szintén Árpád-házi Szent Erzsébet emlékére felszentelt dóm helyén állt./ Mielőtt a hajdani névadás okairól a saját feltételezésemet leírnám, előbb vegyük sorba azokat a tényeket, amiket tudunk. Erzsébet II. András magyar király és Merániai Gertrúd lányaként született 1207-ben. Születésének a helyszínéről a történészek  elég sokáig vitatkoztak, míg végül is Óbudát és Pozsonyt elvetették és Sárospatakot nevezték meg a valós szülőhelyként. /Ennek lényegi kihatására a későbbiekben térek vissza./ Erzsébet tehát már gyerekként Eisenachba, majd Wartburgba költözött. Nem volt szegény menyasszony. Pozsonyból harminckét társzekér aranyat és ezüstöt szállítottak utána. Az élete Shakespeare tollára való módon alakult. A jegyese – Herman beteges lett, 19 évesen meghalt, nem is vette feleségül. Erzsébet az öccsének, Lajosnak lett a neje, akivel nagy szeretetben,  együtt nőttek fel, és boldog házasságban éltek. Első gyerekük születése után Erzsébet menedékhelyet alapított árva gyerekek számára, segítette a szegényeket. Második gyermeke születése után hálából kórházat alapított – elsőként Európában -, ahol maga is segített a betegápolásban. A járványok és az éhínség időszakában kinyittatta Wartburg éléstárait, élelmezte a szegényeket és maga is mértéktartóan élt. A harmadik gyermekük világrajövetelét Lajos viszont már nem élte meg, mert II. Frigyes oldalán részt vett a III. Ince Pápa ösztönzésére indított keresztes hadjáratban és az életét vesztette. Lajos öccsei Raspe Henrik és Konrád igen keményen bántak a húsz évesen három gyerekes özveggyel. Megfosztották a vagyona kezelésének jogától és a férje birtokainak jövedelmétől is. A kialakult helyzet miatt egy októberi napon gyermekeivel együtt észrevétlenül elhagyta Wartburgot. Fonásból és megmaradt ékszereiből tartotta fel magát és gyermekeit. Eckbert barbergi püspük fogadta be Pottenstein várába és az újraházasodást javasolta neki. II. Frigyes császár meg is kérte a kezét, de Erzsébet kikosarazta. Édesapja, II. András király hívta haza, de Magyarországra sem akart visszatérni. Maurgba költözött, ahol az Assisi Szent Ferenc harmadrendjének a tagja lett. 24 éves korában halt meg. II. Frigyes császár – annak ellenére, hogy Erzsébet kikosarazta-, a sírjánál daróc ruhában és mezítlább rótta le kegyeletét. Erzsébet temetési szertartása IX. Gergely pápa prédikációjával végződött, aki 1235-ben szentté is avatta, mivel a megboldogulttal már a rövid élete alatt és később a sírja körül is több csoda történt.

Nos, ennyit röviden Erzsébetről, akinek emlékére – születésének 800. évfordulója alkalmából 2007 november 10-én Párizs 3. kerületének polgármestere „Szent Erzsébet, Európa hercegnője” címen rendezett konferenciát.  Ezt csak azért emelem ki, mert köztudott, hogy a franciák azért nem szoktak meghatódni a magyar kultúrértékeken. De ne siessünk ennyire előre! Vajon az 1200-as évek második felében, amikor nem hogy telefon, de még posta sem volt, Erzsébet híre hogyan juthatott el Kassára, és minek tudható be, hogy annyira tisztelték? A magyarázat alighanem Erzsébet bátyjának, IV. Béla királyunknak a nevéhez és az ő cselekedeteihez kötődik. Ő volt az, aki már a tatárjárás előtt, de még inkább utána német vendégeket telepített ide. Kassára Thüringiából érkeztek szász telepesek, akik – hogy Márait is idézzem: „A szászok, akik hatszáz év előtt telepet építettek a Hernád partján, itt vegyültek érzésben és életmódban azzal a magyarsággal, amely nemcsak nyelv, vallás és fajta volt, hanem több, erősebb és magasabb rendű igézet.“ A titok tehát alighenem ebben rejlik. A magyaroknak és a szászoknak – akik közösen építettek templomot, majd katedrálist, akik a polgári Kassán a háromablakos szász, az ötablakos magyar úri házban laktak – Árpád-házi Szent Erzsébet közös, értékmeghatározó példaképük volt! Az ő képe hitelesítette a város pecsétjét, az ő embernagyságú szobrát helyezték a székesegyház főbejárata felé, a timpanonba, amint a dóm makettjét tartja a kezében.

A szászok ivadékai mára már szinte teljesen eltűntek Kassáról, és mi magyarok is szórványba kerültünk. A kérdést, hogy mi és a mai szlovák többség hogy viszonyul ehhez az örökséghez azért fel lehet, és fel is kell tenni. Ezt tettem én is, már ennek a cikknek az elején. Ezekhez befejezés képen már csak egy észrevételt: örülök, hogy a kassai dóm körül már nincsenek állványok, hogy benntről szinte teljesen és kívülről is nagy részben befejeződtek az éveken át tartó restaurálások, de  az örömöm mégsem teljes. Tudja-e valaki a választ arra, hogy miért a dóm legfontosabb külső részére, a nyugati főbejárat föltötti timpanonban elhelyezett Árpád-házi Szent Erzsébet szobor és a körülötte levő részek felújítására nem jutott pénz? Nem ezzel, a külső épületrész legmeghatározóbb pontjával kellett volna kezdeni a restaurálást? Ugye remélhetem, hogy ennek semmi köze nincs annak az egyénnek a lelkületéhez, aki az északi kapu oldalán a felújítás után néhány nappal már kitörte István király szobrának kezéből a jogart?

Szaszák György
/Fotók: Németi R./