1 700 méter hosszúságú dendrológiai tanösvényt nyitottak Kassán a Šafárik Egyetem botanikus kertjében, ami a kert alsó részét az arborétummal köti össze. A tanösvényen – ami több,mint 35 ezer eurós befektetésből valósult meg – 80 olyan fa félegességgel találkozhatnak a látogatók, melyek közül 33 hazai-, 47 viszont távolabbi éghajlatú tájakról származnak. A tanösvényen öt interaktív oktató tábla is várja a gyerekeket, valamint szabadtéri fitness létesítmények is, melyeket a felnőttek is használhatnak – közölte Pavol Mártonfi, a kassai botanikus kert igazgatója. 

Fontos kiemelni, hogy ez a projekt  a kassai és a nyíregyházi botanikus kert dendrológiai gyűjteményének fejlesztése oktatási célből címen az INTERREG – pályázaton lett nyertes, aminek következtében a 17.625, 02 eurós beruházás 85%-át az Európai Regionális Fejlesztési Alap állja.

A pályázat leírása, a pályázat céljai: A projekt célja az együttműködés fejlesztése Szlovákiában és Magyarországon található botanikus kertek, nevezetesen a kassai UPJŠ Botanikus Kertje és a Nyíregyházi Egyetem Tuzson János Botanikus Kertje  között. A pályázati együttműködés, amelyet a két intézmény alkalmazottai végeznek, egy közös dendroflora-oktatási program kidolgozását, valamint gyermekek és felnőttek oktatási támogató tevékenységeit eredményezi. Ez lehetővé fogja tenni az együttműködés szinergikus hatását mindkét intézmény számára, miközben számíthat a látogatók számának növekedésére, legyen az egyéni látogató, gyermekes család vagy iskolás csoport, akik a bővített szolgáltatás miatt vonzóbbnak fogják tartani az intézményeket. A közös projekt elősegíti a régió két botanikus kert együttműködését, és felhívja a figyelmet arra a lehetőségre, hogy a látogatók tegyenek egy kis utazást a partnerország botanikus kertjébe is. A projekt általános céljai a következőképpen foglalhatók össze:

1. Határokon átnyúló együttműködés fejlesztése, a partner botanikus kertekben dolgozó személyek között mindkét országban, találkozók és konzultációk.

2. Új dendrológiai jellegű tanösvény építése, a pihenési tevékenységekkel Kassán és a Nyíregyházán található játszóközpont újjáélesztése valamint az egyes fák címkézése/botanikai információs táblák kihelyezése oktatási céllal.

3. A botanikus kertek látogatószámának növekedése, a határokon átnyúló turizmus fejlődése, tudatosítása a fafajok ökológiai  jelentőségének az éghajlatváltozás tükrében.

/sz/