Egy baráti vallomás Radványi Gézáról

Ha minden ember annyit ér, ahány ember lelkében él, akkor jóleső érzéssel írható le, hogy Márai Sándor író után végre az öccse, Radványi Géza filmrendező is hazatért Kassára, mert szülővárosukban mindketten élnek az utódok emlékezetében. Márai Sándornak a család Mészáros utcai házának homlokzatára a Csemadok már régebben emléktáblát helyezett el, Radványi Gézának pedig tavaly a Kassai Polgári Klub.

A világhírűvé vált filmrendező, születésének 110. évfordulója alkalmából a kassaiak az idén ennél az emléktáblánál emlékeztek Radványira, majd az épületben a kassai nemzeti kisebbségek klubjában azzal a Simon V. László budapesti publicistával találkoztak, aki Valahonnan Európából címen a mindmáig egyetlen könyvet írta meg Radványi Gézáról. Ennek a könyvnek az első kiadása még 1991-ben történt. A szerzőről elmondhatjuk, hogy hasonló kalandos életet élt, mint Radványi, hiszen a pesti aszfalt begyárból bokszoló lett, majd sok minden más után a magyar jégkorong válogatott balszélsője, televíziós újságíró, sőt egyszer még az amerikai hadsereg katonája is.

A portálunknak a kassai tartózkodása másnapján adott egy őszinte interjút, amit az előzött meg, hogy letegeződtünk.

 Kezdjük a legnehezebbel: milyen embernek ismerted meg Radványi Gézát?

Egy fantasztikusan zseniális embernek – aki viszont ezt nem fitogtatta soha, akiből sugárzott a tehetség, az úri emberség, a szívélyesség. 1977-ben – amikor megérkezett haza, Magyarországra – tőle azt várták, hogy emelje ki a magyar filmet abból a hullámvölgyből, abból az elszigeteltségből, amibe került. Az egykori tanítványának, Makk Károlynak volt ez az ötlete. Radványi ekkor már világhírű filmművészként szerepelt Franciaországban. Nagyszerű filmeket csinált Michel Simonnal, Alain Delonnal és még sok más sztárral. Ő fedezte fel Louis de Funest is. Ő tehát toppon volt, itthon pedig tiltó listán, mint Puskás Öcsi. Tudta, hogy őt megtagadta ez az ország, de ezt is elegánsan kezelte. „Ha szükség van rám, ha hívtok, akkor eljövök” – mondta, és bő három évtized után eljött. De ittléte körül nem akart semmi felhajtást. Le is szögezte, hogy nem fog nyilatkozni senkinek, a privát életét hagyják békén. Nem tudom azt tudod-e, hogy annakidején, amikor 1949-ben a Valahol Európában című filmjéért odaítélték neki a Kossuth-díjat, nem jött el átvenni. Azt mondta, hogy az ezzel járó pénzt adják ide inkább a filmben szereplő gyerekeknek, mert azok mind szegények.

Te valójában csak ekkor, 1977-ben Budapesten ismerkedtél meg vele? Hogyan került erre sor? Mit tudtál róla akkor?

Csak annyit, hogy világhírű rendező és magyar. Nekem a szerencsém az volt, hogy jó barátságban voltam Máriássy Judittal, aki szintén tanítványa volt Radványinak. Mikor Géza hazajött, Juci „dugta el“ Budapesten. Neki a belvárosban, az ötödik kerületben volt egy szép polgári lakása, ahol a fiával lakott – aki később szintén filmes lett. Nos, Radványit ide fogadta be. Ezt én tudtam, ezért nem hagytam békét Jucónak, hogy hozzon már össze vele nekem egy interjút. Hallani sem akart róla! Hosszú ideig ellenállt, de addig jártam a nyakára, míg azt nem mondta, hogy jól van, eljátsszuk, hogy véletlenül becsengetsz hozzánk – és a többit majd meglátjuk. Hát, így is lett. Csengettem. Beengedett. Néhány szót váltottunk a folyosón, bekopogott Géza bácsi szobájába és benyitott – mondván, hogy őt keresem. Szétnyitott újság volt a kezében. Mint egy fedezéket emelte maga elé, amikor mondani kezdtem, hogy mit akarok.

Mit mondtál neki?

Mondtam neki, hogy én egy törött sorsú élsportoló vagyok, aki be akar törni az újságírói berkekbe. Tudom, hogy maga itt nem akar szerepelni, nem akar szóba állni az újságírókkal, de ha velem kivételt tesz, az számomra nagy lehetőség lenne. Magán múlik, hogy segít-e nekem. Egy rövid ideig még elgondolkodva, erősen a szemembe nézett, majd azt mondta, hogy rendben van! A beszélgetésünk végén még ezt mondta: „Én ilyen arcátlan emberrel, mint te vagy, soha az életben nem találkoztam-, de hirtelen bennem is élére álltak a dolgok, és magamat ismertem fel benned. Hát, hogyan utasíthattalak volna el, mikor a fiatal koromban én ugyanezt csináltam, mint te.“

Úgy tudom, hogy te nem csak interjút készítettél vele, filmet is forgattál róla…

Tudod, ő ekkor látott hozzá a Circus maximus című filmjének a forgatásához. Már 75 éves volt ekkor. Én nem portré filmet akartam róla készíteni, hanem azt megörökíteni, hogy hogyan forgat filmet egy világsztár. Mikor az ötletemet közöltem vele, ugyanolyan szemekkel nézett rám, mint először, mert ezt az ötletet is arcátlannak tartotta. Tudod, mikor egy filmesnek kijön a premierre a filmje, az már egy megmosdatott, lefürdetett, ötszázszor átvágott végtermék. Én nem erre voltam kíváncsi, hanem a forgatás igazi valóságára. Arra, amikor munka közben millió hibát elkövet az ember, és hogyan korrigálja ezeket.

Kitől kaptál megbízatást erre a filmre?

A Magyar Közszolgálati Televíziónak adtam el az ötletet. Tőlük kaptam egy stábot. Mi állandóan Géza bácsi nyakán voltunk. Ahol ő volt, mi mindenütt ott voltunk. Tűrte. Ettől lett az egész egy fantasztikusan élő dolog. Úri emberként, udvariasan tudott elviselni sok mindent. Azt is, hogy azok, akik a Cirkus maximus forgatására haza hívták, átverték, magára hagyták. Nem mondhatok mást, eléggé egyedül maradva kellett befejeznie ezt a filmet. Nekem azt mondta mindig, én magamat látom benned. Volt, amikor én is papírjátékokat vagdaltam, árultam, hogy legyen valami pénzem, de nem adtam fel soha. Te ugyanezt csinálod, hát hogy hagynálak cserben? Ő a szegénységben és a gazdagságban is ugyanaz az úri ember tudott maradni – és ezt nagyon kevés ember mondhatja el magáról. Mikor egyszer vacsorára jött hozzánk – tudom, hogy nem volt pénze – mégis olyan virágcsokrot hozott a feleségemnek, mintha egymillió dollár lett volna a zsebében. Hogy honnan szerezte rá a pénz, a mai napig nem tudom. Fantasztikus ember volt. Szinte utolérhetetlen. Mindenben a toppon volt.

Például?

Abban, hogy nagyon értette a szakmáját. Vegyük például azt, hogy forgatókönyv. A filmszakmához például ezen keresztül jutott el. Először csak stilisztikai javításokat bíztak rá, majd kiderült, hogy milyen jó érzékkel írja át mások forgatókönyvét, sőt a saját ötletei jobbak, mint a befutottaké. Azt mondta nekem: Lacikám, nem is tudom, miért fizetnek egy forgatókönyvért annyi pénzt. Azt mondja: én előveszek egy újságot, olvasgatom tíz percig és máris hat forgatókönyv tervét kiolvasom belőle.

Mikor mondta ezt neked?

Mikor a filmet csináltam róla. Ekkor tudtam meg, hogy nyolcvan-százezer dollárt is kapott egy-egy forgatókönyvért. Ekkor hozta fel példaként az újságot, mint ötletforrást. Ez a beszélgetés élőben történt, a kamera előtt. Erre fel én a közelből felkaptam egy újságot az asztalról és a kezébe adtam. Tudod – bennem is van csibészvér, és megkértem, hogy mondjon akkor ebből egy forgatókönyvtémát. A látása ekkor már nagyon rossz volt, az apró betűket nem tudta elolvasni, de látta az újság fejlécén a feliratot, hogy Magyar Nemzet. Hát kell ennél jobb téma? – bökött oda az ujjával máris, nekem pedig kiesett a mikrofon a kezemből.

Ezek szerint remekül rögtönzött …

Igen. Ez a gavallérságának az egyik meghatározó tartozéka volt. Neki a filmforgatás élvezetet jelentett. Azt mondta nekem: „Laci, ha nekem bányában kellene dolgoznom, akkor is filmrendező lennék.”  De neki nem kellett bányában dolgoznia. Mindig olyan ötletei voltak, melyek megvalósítására adtak pénzt. Olyan típusokat fedezett fel, akikből világsztárok lettek. Elég ha itt Lui de Funest említem meg.

Elmondta neked hogyan talált rá?

Canban forgattak. Van ott egy hotel a Negresco. Ez ma is a világ egyik legdrágább hotelja. Ha egy sztár ide beköltözik és két hétig ott lakik, akkor a sajtó biztos, hogy ír róla. Radványi is szerette ezt a szállót. Ő nem két hetet, összesen két évet is lakott ott. Mikor már idős volt, mesélte nekem: „Laci, én bármilyen szegény leszek, ha elmegyek a Negrescoba, ha nem fizetek akkor is kapok egy lakosztályt, mert annyi pénzt ott hagytam már nekik.” Nos, akkor is túl voltak egy nehéz forgatáson, és ilyenkor ő szeretett kikapcsolódni. Marseille nincs olyan messze innen. Beültek a kocsiba és elmentek oda. Szerette a kalandokat. Igazi kalandor volt – jó értelemben! Marseille-ben volt egy kiskorcsma, a Horgony. Ez egy abszolút késdobáló hely. Marseille különben is egy eléggé kétes hírű kikötő, ahol a világ minden gengsztere megfordul. Jönnek-mennek a hajósok, emberek tűnnek el. No, ők ott bementek ebbe a mulatóba. Mindenki meglepődött, hogy filmsztárok jöttek ide. Leültek. Radványi észrevette, hogy a zongoránál egy érdekes, gumiarcú ember ül. Figyelni kezdett a játékára, majd oda ment hozzá és megszólította: „Figyelj, nálam holnaptól kezdve szupersztár lehetsz!“ A zongorista gondolkodás nélkül reagált: „Menjen innen, ne szórakozzon velem! De, ha ad tíz dollárt, eljátszom a nótáját.” Radványi visszament az asztalukhoz és az egyik emberét küldte el a zongoristához, aki letett elé ezer dollárt. Funes ennyi pénzt még az életében nem látott, ezért igent mondott. Mindezt csak azért mondom el, mert Radványi már ekkor, ott észrevette, hogy milyen nagy komika rejlik ebben az emberben. De ilyen jó szeme volt több más esetben is, akik nála indultak és világsztárok lettek.

Radványi filmes pályája elején Párizs után Berlint is meg akarta hódítani, de itt őt is meghódították. Ifjú tehetségként hivatalos volt a mémet film, az UFA milliomos vezérének estélyére, akinek a magyarszeretete ismert volt, hiszen a feleségét, Fekete Máriát, a Miss Magyarországot is Budapestről „importálta“. Csakhogy amikor ezen az estélyen megjelent a ház asszonya Géza elbűvölten leemelt a komornyík ezüsttárcájáról egy pezsgővel töltött kristálykelyhet és Mária kezébe adta  ezekkel a szavakkal – idézem a könyvedből: „Tiszta szívemből szeretem magát! Ha Istent ismer, legyen a feleségem!“ Írod, hogy a vendégserek visszatartott lélegzettel asszisztált ehhez az őrült lánykéréshez, ami Máriát is meglepte. „Maga őrült! Tudja egyáltalán, hogy ki vagyok én?”- válaszolta, majd így folytatta: „ Tudja mit, ha van bátorsága a házassági ajánlatot a férjemnek is elismételni, a kezem a magáé.“Kiitta a pezsgőt és belekarolt Gézába. Ez tényleg így történt?

Igen, de ehhez az is hozzátartozik, hogy a férj azt hitte Géza egy filmötletet játszott el, ezért úgy reagált, hogy megveszi az ötletet. Mikor Géza viszont minden kétséget kizárólag közölte, hogy neki valóban az az egyetlen vágya, hogy örök életre magához láncolja a kedves feleségét, értette meg, hogy ez nem tréfa.

Végül össze is házasodtak…

Igen, és Géza több filmjében ő játszotta a főszerepeket, noha színésznőként nem volt olyan zseniális. De ez is Radványi úriemberségét bizonyítja, mert ő is tudta, hogy vannak jobb színésznők, de mégis hagyta, hogy a felesége játsszon főszerepeket.

Milyen volt az ő közös életük?

Úgy éltek, mint az igazi hobók. A szekrényük tetején volt egy doboz. Abba dobálták be a pénzt, amit a filmekért kaptak. Ha kellett valamire pénz, mindig felnyúltak és markoltak belőle. Mikor már nagyon fel kellett nyúlni, ez volt a figyelmeztető jel, hogy gyérül az állomány, ki kell találni valami új filmes kereseti lehetőséget. Mária sajnos játékfüggő lett. A casinóban egy nap alatt el tudott veszíteni két millió dollárt is. Feltette a piros tizenhármasra.

Én úgy tudom, hogy egyszer el is hagyta Radványit, elment Amerikába. Ez igaz?

Sajnos igen, pedig semmi oka nem volt rá – ezt nyugodtam mondhatom. Persze az is igaz, hogy akkor Amerikában ígértek neki fűt-fát. Csakhogy egy dologról megfeledkezett. Néhány évvel korábban a Szaharában forgattak egy filmet és ott olyan fertőzést kaptak, aminek következtében Géza bácsi majdnem elvesztette a látását és Máriának is maradt egy folt a szemén. Ez az életben így még nem nagy gáz, de a kamera a legkegyetlenebb bíró. Ha csinálsz egy szuper közelit, akkor minden kiderül. Mária ezzel nem számolt. Mikor el kezdtek forgatni, ez máris kiderült. El is küldték. Valójában ő itt kapta meg azt a büntetést, amit lehet, hogy megérdemelt az Úrtól, mert cserben hagyott egy olyan embert, aki érte mindent megtett. Amerikában később annyira jutott, hogy az Amerika hangja rádió magyar műsorának a bemondója lett.

Végleg elváltak egymástól?

Géza bácsi tárt karokkal fogadta, amikor a kudarcok után visszajött Amerikából. Utána már az életük végéig együtt maradtak.

Ez végül is szép, de mégis megkérdezem, hogy Radványi Géza életében szerinted a nők milyen szerepet játszottak?

A nők az ő életében is fantasztikus szerepet játszottak. Mint minden ember – aki ebben a szakmában él és mozog – az szereti a nőket. Radványi egy két méter körüli mosolygós, magas ember volt, a haja művésziesen belógott a szemébe. Sportos múltja is volt. Nagyon jól forgatta a kardot. Komoly párbajai is voltak a csajokért.

Végül is hogy fogalmaznád meg, ki volt Radványi Géza?

Kétségtelen, hogy egy világpolgár volt. Elemezgethetjük őt innen-onnan, mondhatjuk, hogy milyen jó fej volt – de mindez csak bulvár lenne. Őt legjobban az minősíti, hogy hetven évvel ezelőtt megcsinálta a Valahol Európában című filmjét, egy lábbal hajtós, orosz híradós kamerával, a szereplői taknyos, árva utcagyerekek voltak -, de ez az alkotás ma is a világ tíz legjobb filmje között szerepel. Ezt a filmet nem lehet levenni a világ filmszínpadáról!

Mikor döntötted el azt, hogy könyvet is kell róla írnod?

Amikor meghalt. Mikor együtt lógtunk, nekem eszem ágában nem volt, hogy könyvet fogok írni róla. Én annyira szerettem őt, nekem ő olyan volt, mint a napi vitamin. A fülemben vannak a szavai, a vallomásai arról, hogy kezdetben neki sem ment semmi. Először papírokat vágogatott, aztán ezt-azt, majd írogatni kezdett, míg végül filmrendező lett belőle. Az ő igaz történetét egyszer így foglalta nekem össze: „Lacikám, figyelj – igazából minden ember, aki híres akar lenni, az először verset ír. Mikor rájön, hogy a rímfaragás nem megy, megpróbálkozik a prózával. Ha ez sem jön be, elkezd filmforgatókönyveket írni. Ha ez sem megy, más már nem marad hátra – ő lesz a kritikus. Ezt a bölcsességét a mai napig nem tudom elfelejteni. Mert miért ítélhet meg engem egy olyan valaki, aki még az anyjának sem írt egy érzelmes levelet?!

Ha itt, Kassán Radványi Gézáról beszélgetünk, a bátyjáról – Márai Sándorról sem volna szabad megfeledkeznünk. Vajon téged az ő életműve is megérintett?

Ők mindketten a polgár megtestesítői. Ma már nagyon sokat összehasonlítgatják Márai Sándort és Radványi Gézát, de mind ezek ellenére sajnos az igazság az, hogy tíz emberből nyolc-kilenc nem tudja, hogy ők testvérek és Grosschmid néven jöttek erre a világra. Én olvasom és nagyon szeretem Márai műveit. A polgárról szólva Márai le is írta, hogy az a társadalom, ahonnan a polgári réteg hiányzik, az olyan, mint a tömítés nélküli ablak: beengedi a hideget, kiengedi a meleget. A polgár az, aki a társadalmat összetartja. Vannak a gazdagok, vannak a szegények – és középen vannak azok, akik ezt a pulzációt tulajdonképpen korrigálják. Ez hiányzik sok helyről. Márai megjósolta, hogy a 21. században is olyan problémák lesznek, mint eddig: a selejt kerül fel, a jó kerül le. Ő tudta, hogy a polgárság képezi azt az értéket, amit ha megszüntetnek, felbillen a világ egyensúlya. Márai egy ilyen egyensúlyteremtő polgár volt szerintem. Radványi viszont nem egyensúlyteremtő, hanem egy világpolgár, de még inkább szuperman volt – hogy mai szóhasználattal minősítsem.

Köszönöm a véleménynyilvánításodat és a Radványihoz fűződő emlékeid felelevenítését.

Szaszák György