A Magyar Közösség Pártja Országos Elnöksége a Pro Probitate – Helytállásért díjat 2016-ban ezúttal Kassán, az egykori Abaúj-Torna vármegye házának dísztermében, a mai Kelet-szlovákia Galériában adta át. A helyszín kiválasztásának természetesen volt oka, hiszen Menyhárt József elnök bevezető beszéde után Csáky Pál, európai parlamenti képviselő bejelentette, hogy a kitüntetett a kassai Kolár Péter, aki az elismerést a felvidéki magyar kulturális élet, a közművelődés és főleg a hivatásos színház megteremtésében és fejlesztésében elért több évtizedes fáradhatatlan munkálkodása elismeréséért kapja. A kitüntetés ünnepélyes átadása előtt laudációjában Bárdos Gyula, a Csemadok Országos Választmányának elnöke ekképpen méltatta a kitüntetettet: olvasd itt
Kolár Péter, a Pro Probitate – Helytállásért-díj 2016-os kitüntetettje az elismerés átvétele utáni ünnepi pillanatban portálunknak így nyilatkozott:
Kolár Péter: „Én úgy gondolom, hogy ez az életút kötelez és elsősorban ez a díj megszabja azt, hogy a jövőben is erőm és lehetőségeim szerint tovább kell működnöm, tovább kell dolgoznom. A legnagyobb kihívás pedig ezen belül az lesz, hogy fiatalokat kell találni, akik tovább viszik ezt a tevékenységet. Akik úgy a Csemadokban, mint a szlovákiai magyar életben, társasági életben, közéletben ott lesznek és tesznek azért, hogy a magyar szó Szlovákiában ne haljon ki, sőt: gyarapodjon!“
Menyhárt József, az MKP elnökének ünnepi beszéde:
Helytállás, kitartás, elhivatottság, rendíthetetlenség, eltökéltség – szavak, kifejezések, amelyek emberekre vetítve, sorsokat, egész életpályákat jellemeznek. Ma pedig itt, a Helytállásért-díj 2016. évi átadásán egy életművet jelentenek.
Az ember életében időben és térben más-más módon áll helyt. Gyerekként előbb tapasztalati úton tanul. Formálódik a jellem, szélesedik a szellem. Majd diákként szembesül a mindenkori iskolarendszer által megalkotott elvárásokkal. Megtanul teljesíteni, hozni a kötelezőt, szerencsés esetben pedig annál sokkal többet. Felnőttként helyt kell állnia munkahelyén, családapaként pedig példaképül szolgálni gyermekei számára.
Ugyanakkor állampolgárként is kötelezettségek sokasága nyomja az ember vállát. Kisebbségi sorsban pedig egy sajátosan édes terhet is viselünk: a nemzeti közösséghez tartozás – nem könnyű, de gyakorta az elsődleges jellemformáló erőt – jelentő terhét.
A napokban ültük a szabadság és demokrácia évfordulóját. Az 1989-es novemberi fordulat elhozta az áhított szabadságot. Ugyanakkor azóta az is beigazolódott, a mindenkori hatalom sajátja, hogy ellenőrzése alá gyűrje az emberi szellemet. Aki nem velünk, az ellenünk, aki mást mond, mást tesz, mást akar, mint mi, az veszélyes, kiszámíthatatlan vagy tán beszámíthatatlan?
Ha nem vigyázzuk, óvjuk folyamatosan szabadságunkat, e felgyorsult világban már nem évek alatt, de percenként kimutatható annak kopása. Nem beszélhetünk szabadságról és egyenlőségről, amikor a gyakorlatban megkérdőjelezik alapvető jogainkat. S nem beszélhetünk helytállásról sem, ha nehezen kiharcolt nyelvhasználati és egyéb jogainkkal, „gyávaságból, vagy lomhaságból” nem élünk.
A Magyar Közösség Pártja elnökeként igyekszem személyesen is megismerni a magyarok által lakott régiókat. Ezen a héten a Losonci és Nagyrőcei járás magyar településeit látogattam meg. Elmondhatom, sok szempontból tanulságos a terepszemle. Olyan embereket ismerhetek meg, akik, túlzás nélkül állíthatom, példaképként állhatnak előttünk. A néhány tíz vagy száz lelket számító településeink polgármestereit, akik ha kell, traktorba ülve tisztítják a község útjait a hó alól, szántják, boronálják az ott lakók földjét, hogy élelmet biztosítsanak számura. A polgármester asszonyt, aki saját házát tette zálogul a bankban, hogy települése számára kultúrházat biztosítson, ahol a magyar szó és magyar ének lelkesíti az ott élőket. Mi ez, ha nem a helytállás iskolapéldája?
Pedig lenne ok a csüggedésre. Régióinkat jó ideje sújtja a munkanélküliség, a fiatalok elvándorlása. A szlovák kormány aktív támogatásával pedig újabban a modernkori rabszolgaság kiépítése folyik. A statisztikai mutatók művi kozmetikázása érdekében, az embereket egységszámként kezelve, szülőföldjüktől, gyökereiktől, családjuktól elszakítva a főváros közelébe terelik, hogy éhbérét dolgozzanak. Az „állásbörzék” alkalmával attól, aki gyermekei vagy épp idős szülei gondozása miatt nem vállalja a költözést, azonnal megvonják az utolsó bevételi forrást jelentő szociális támogatást. Menj vagy pusztulj! Mindeközben a többség részéről rendszeresen számon kérik rajtunk az államhoz való lojalitást.
A szlovákiai magyar közösség felemelkedése elképzelhetetlen közös, határozott fellépés nélkül. Egyénenként nem kell szeretnünk egymást, de nyilvánvaló, a felvidéki magyar nemzeti közösség akkor és csak akkor képes építkezni, ha alapvető céljaiban – a magyar oktatás, kultúra, nyelvhasználat és a sort folytathatnám – képes konszenzusra jutni. Ehhez pedig, tetszik vagy sem, párbeszédre van szükség.
Mit jelent helytállni a Felvidéken emberként, magyarként? Sziklaszilárd hitet abban, hogy szlovákiai magyarként értékei vagyunk egy olyan országnak, amelyben – egy lelkipásztori meglátás szerint – nem kisebbséget, legfeljebb kevesebbséget alkotunk. Az egyéni önmegvalósításon túl szolgálni egy közösséget, amely egymást marva, gyöngítve, gyakorta saját sírjának is mélyítője. Egy értékfogyott világban ellent állni az önsors-rontásnak, folyamatos küzdelmet a közöny és középszerűség ellen.
A Pro Probitate – A helytállásért-díj igazi értékét az adja, hogy eddigi kitüntetettjei mindannyian így cselekedtek. Ma méltán bővül újabb névvel a sor. Azt kívánom, hogy nemzeti közösségünk tagjai önmagukban is megtalálják e díj alapértékeit!
Kolár Péter korábbi díjai:
- A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje, 2010
- Julianus-díj,2009
- A Magyar Köztársaság elnökének aranyérme, 1999
- Magyar színházak XXII. Országos Fesztiválja, a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma életpálya díja, Kisvárda, 2010
- Magyar Művészeti Akadémia aranyérme, 2009,
- Kassa megye Önkormányzatának díja, 2006
- Kassa Főpolgármesterének díja, 2007
- Ex-Libris,2016
