Ne hagyjuk, hogy a ma elvegye a holnapot – Emlékezés dr. Grosschmid Gézára

Portálunkon a minap már beszámoltunk arról, hogy dr. Grosschmid Gézának Kassán, az egykori házukban emléktáblát állítottak. Az alábbiakban most közöljük dr. Máté Viktornak, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnökhelyettesének ott elmondott beszédét.

Az emlékezés fontos. Emlékezés nélkül nincs múlt. Múlt nélkül a jelen csupán céltalan üresség. A céltalan üresség pedig megöli a jövőt és a haladást. Ott mutatkozik meg, hogy mit értünk el az életben, hogy kik és mennyire fognak ránk emlékezni. Mint ahogyan elvesztett hozzátartozóink szeretteink emléke is tovább él szívünkben és akkor halnak meg igazán, amikor már gondolatainkban sincsenek velünk. Sokszor halljuk, ez most divatos kifejezés – hogy „élj a mának” – „Carpe diem” ahogyan Horatius mondta annak idején. A mai korban hangzatos szólam ez – de veszélyes csapda, mert félre értik. Horatius a pillanat tényleges megélésére buzdított ezzel, (ahogy élete is példázta) nem pedig arra, hogy ne törődjünk a holnappal. Mert ha a mának élünk, nem tervezünk. Nem törekszünk arra, hogy olyan dolgokat valósítsunk meg aminek a hasznát talán nem mi fogjuk élvezni – ennek következtében halálunk után az emlékünk előbb megfakul majd lassan eltűnik. Mi most azért vagyunk itt, mert egy olyan ember életútjának kívánunk emléket állítani, aki kiemelkedő alakja volt több nemzetnek, több szakmának és sem rá, sem a családjára nem jellemző az, hogy ne alkottak volna maradandót.

Emlékezzünk hát!
És azért itt Kassán, mert Grosschmid Géza – akire most emlékezünk kicsit – élete nagy része és szakmai – politikai pályafutása is Kassához kötődik sőt, itt is született a kiegyezés korának ötödik évében, 1872-ben.
Ki volt Ő? Honnan érkezett? Szász származású bevándorló dédapja, Grosschmid János földmérő volt aki feleségével előbb a Délvidéken, majd Budán, végül Ungváron élt és akinek munkája elismeréseként II. Lipót nemesi címet adományozott és a családnak engedélyezte a „Márai” nemesi előnév használatát.
Miért fontos ez? Azért, mert Grosschmid Géza idősebbik fia Sándor – ezt a nevet választotta előbb írói, majd 1939-ben családi névnek. És ha azt gondoljuk sok családban akad egy-egy híresség akkor hadd mondjam el, hogy volt egy másik gyermeke is, aki apja után a Géza nevet kapta, ő pedig az apai nagyanya, Radványi Klementina vezetéknevét vette fel. Vajon mond-e nekünk valamit a „Valahol Európában” című film? Bár nem mentes a politikai felhangoktól, de ha az akkori viszonyokat nézzük és tudunk olvasni a sorok között akkor összetett társadalomképet kapunk belőle. Nos, ezt az számos országban bemutatott filmet egy bizonyos Radványi Géza rendezte aki világhírű Kossuth díjas filmrendező. Ő az a bizonyos Géza – Grosschmid Géza fiatalabbik fia. Volt még rajuk kívül két további gyermeke, akik közül az egyik, Gábor, szintén jogász volt (és rendkívül elismert délvidéki helytörténész is egyben) és egy lánya Katalin.
De ha nem a gyermekeit nézzük, hanem a testvéreit, akkor az egyiküket úgy hívták, hogy Grosschmid Béni (vagy más néven Zsögöd Benő) a jogtudós, egyetemi professzor, az MTA levelező tagja (akinek olyan tanítványok kerültek ki a keze alól mint Szadits Károly), és akinek nevét talán nem kell bemutatni egyetlen jogász kollégának sem.
Hát ilyen családban nőtt föl Grosschmid Géza.

Márai az édesapját a magyar polgárság 20. századi alapregényének modelljévé stilizálta. Aki egyszerre volt templomba járó hívő katolikus, világra nyitott, tájékozott és minden nap sokat olvasó ember, munkájában megbízható és sikeres, értékrendjében szilárdan konzervatív. Ő is fontosnak tartotta, hogy emlékezzen rá. Ennek jegyében az 1934-ben megjelent, Egy polgár vallomásai című regényében így írt róla: „Apám frissen beretválva, enyhe kölnivíz- és brillantinszagot árasztva érkezett a fürdőszobából a körülményesen megterített reggeliző asztalhoz, dohányszínű házikabátjában helyet foglalt az asztalfőn, kinyújtotta kezét a helyi újság után, a klerikális újságot járattuk persze, melyet a püspök pénzén szerkesztettek s a püspöki nyomdában nyomtattak, a Felvidéki Újság-ot, s átfutotta a híreket, amíg várta, hogy a meisseni, hagymamintás kannában húzzon még a tea. Ünnepélyes pillanat volt ez. (…) Ez a reggeli idill polgári istentiszteletnek tetszett. Ilyen lassú, választékos mozdulatokkal csak az készülhetett a napi munkára, aki már annyira beérkezett, hogy napközben nem érhették megalázó meglepetések. A valóságban apám akkor még nem is érkezett be különösebben; az osztály érkezett be, amelyhez tartozott, s ennek az odatartozásnak kisugárzó öntudata avatta ilyen méltóságteljessé magatartását és mozdulatait. Aki az osztályhoz tartozott s jó volt a minősítése, meglehetős nyugalommal kezdhette a napot. Nem kellett reggeli után messzire mennie; kezdetben csak a szomszéd szobába, később, mikor az iroda megnőtt, kivettek az udvari folyosó végében három szobát, s ott rendezték be a nagyméretű irodát.”
Nagyon jól jellemzi ez az írás a kor hangulatát és azt a milliőt, ahol Grosschmid Géza élt és „megélt” mindent amit a kor számára adott. Egy olyan kort, amelyet a mélységek és magasságok egyaránt jellemeztek. Ahol a múlt nyomasztó kétségei és az első világháború tragédiájának és a világszintű politikai széthúzásnak súlya még csak épphogy éreztetni kezdik egy nagyobb vihar – a második világháború, vagy ahogyan a kor történészei nevezték a „nagy háború második felvonása” – közeledtét.

Életútját tekintve az ügyvédi vizsgát 1898-ban tette le. Ezt követően Kassán közjegyző-helyettesként dolgozott. Élete során pártolta az egyesületeket, támogatta a szociális gondolatot. Szerette az irodalmat és a szakmai könyveket (de ez családját tekintve talán nem is meglepő). Több évtizednyi városi regionális és érdekképviseleti munkát végzett és mindemellett a Szlovákiai magyar közösség kiemelkedő alakja volt. Az őt övező közmegbecsülést mi sem példázza jobban, mint az, hogy Kassa szabad királyi város és Abaúj-Torna vármegye egyaránt tiszteletbeli főügyésznek választotta meg, majd az első világháború kitörése előtt a Kassai Ügyvédi Kamara elnöke lett, mivel egyébként sikeres ügyvédként dolgozott Kassán, ahol az irodája is volt és ekként Kassa város közéletében is aktívan részt vett. Harminc éven keresztül volt a városi képviselőtestület tagja.
Politikai pályafutásáról talán nem szükséges beszélnem, hiszen mi egy szakmai szervezet vagyunk és ennek szellemében emlékezünk, de annyi lényeges, hogy 7 esztendős politikai pályafutása során keresztény szocialista szellemiségű politikus volt és az első Csehszlovák Köztársaság alatt, két alkalommal, 1925 után 1929-ben is a párt szenátorává választották. Szellemiségét jól jellemzi Kassán, a párt első választógyűlésén tartott programbeszédének szövege, amelyben úgy nyilatkozik „hitvallást tettem azon, az itteni, évszázados múltból fakadó egyszerű és természetes politikai irányelv mellett, hogy mi itt élő magyarok, németek és jelentékeny részben a szlovákok is, kell, hogy egyek legyünk ezen, ezer év alatt sok szenvedést látott szülőföldünk szeretetében és védelmében.”
Ez jellemezte javarészt politikai működését, azaz mindig nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy kiemelje a nemzetek – nemzetiségek közötti együttműködés és a békés egymás mellett élés jelentősségét.
Beszédei és írásai alapján olyan embernek jellemezték, aki rendkívül komoly szakmai- jogászi felkészültséggel került a parlamenti viták kellős közepébe és ezzel az országos sajtónyilvánosság reflektorfényébe. Olyanként, aki a legkiélezettebb helyzetekben is lényeglátó, a konzervatív nemzeti-keresztény politika alapelveihez ragaszkodó politikus. Politikai pályafutása során is aktív szerepet vállalt a csehországi, pozsonyi egyetemeken, idegen nyelvi környezetben tanuló magyar ifjúság megsegítésében. Elnöke volt a magyar főiskolások szociális helyzetének javítását elősegítő Társadalmi Nagybizottságnak.

Máig tisztázatlan, hogy mi vette rá arra, hogy 1932. december 5-én lemondjon szenátori tisztségéről és ezt követően Miskolcra költözzön. Körülményeiben bekövetkezett drámai változásokról vagy súlyos betegségről nincs tudomásunk.  Az mindenesetre tény, hogy Magyarországra költözését követően 1933. januárjában az igazságügy-miniszter Miskolcra nevezte ki királyi közjegyzővé és így vált a Debreceni Királyi Közjegyzői Kamara tagjává. Ezek után természetesen aktívan bekapcsolódott a magyarországi jogászok közéletébe és 1934. május 12-én Jogélet Szlovenszkóban címmel sikeres előadást tartott a Magyar Jogászegyletben ahol a Szolvák jogrendszert mutatta be. Sajnálatos, hogy végül ez az év hozta el halálát is ezért nem tudjuk meg mit adott volna a szakmánknak egy hosszabb közjegyzői pályafutás.

Tisztelt jelenlévők, kedves kollégáim, Grosschmid Géza életútja és szakmai példája arra tanít bennünket, hogy mindamellett, hogy a világ időről időre változik – és újabb és újabb kihívásokat állít elénk – bizony vannak olyan állandó alapértékek – mint amilyen az emberségünk, méltányosságunk, a szakmánk iránt érzett elhivatottságunk, a jogelvekbe vetett bizalom vagy a közösségért érzett felelősségtudat, amelyeket nem szabad szem elől tévesztenünk még akkor sem, ha nem biztos az, hogy megélhetünk egy olyan kort, amelyben ezek természetesek lesznek mindenki számára. Ne hagyjuk, hogy a ma elvegye a holnapot.
A Magyar Országos Közjegyzői Kamara következetes és elkötelezett abban, hogy a polgári magyar közjegyzőség – mint egykor és most független és pártatlan jogszolgáltató hivatásrend – kiemelkedő tagjai által teremtett értékeket és képviselt elveket megőrizze és megfelelően tolmácsolja az utókor számára. Elkötelezett abban, hogy ezeket az elveket hűen képviselje a mai időkben is, mert az igazi értékek igenis kortalanok társadalmi helyzettől vagy bármely világnézettől függetlenül. Amíg ezt szem előtt tartjuk és amíg ezekre emlékezni tudunk és akarunk, addig emberek, polgárok és honfitársak tudunk maradni ahogyan Grosschmid Géza a kassai jogász és polgár tette.