A kassai Thália Színház megalakításának 50. évfordulója alkalmából ezúttal azt a beszélgetést közöljük, amit portálunk szerkesztője – Szaszák György 2003-ban készített az akkor 70 éves Várady Béla színművésszel.
Várady Bálát, a kassai Thália Színház művészét hetvenedik születésnapján a Szlovák Köztársaság Ezüst Plakettjével tüntették ki. Csáky Pál miniszterelnök-helyettes ebből az alkalomból egyebek mellett így fogalmazott:
„Ön, tisztelt Művész Úr, a második világháborút és a jogfosztottság éveit követő időszaknak egyik kiváló egyéniségeként járult hozzá Szlovákiában a hivatásos magyar színjátszás megteremtéséhez. Istentől kapott talentummal és áldozatkész alkotói szenvedéllyel vállalta a tájoló színházak sajátos helyzetéből adódó megpróbáltatásokat, miközben a szlovákiai magyarság sorskérdéseiben is biztos érzékkel eligazodó emberként – mindannyiunk hasznára – sohasem szegte kedvét a kisebbségi lét körülhatároltsága. És miközben a felejthetetlen színpadi alakítások sokaságát sikerült a tovaröppenő évadok során megteremtenie, példás odaadással tanúsított felelősséget a hazai magyarság gondjai, az anyanyelv, a szülőföld, az önazonosságtudat megtartása iránt.”
A jubiláló Várady Bélával Kassán mindkettőnk kedvenc kávéházának, a Carpanonak az egyik csendesebb sarkában ültem le egy kötetlen beszélgetésre. Azt hittem, hogy az első kérdésemmel meglepem, de a válaszon egy pillanatig sem kellett gondolkodnia.
Mondd, mikor voltál a legboldogabb az életed során? Mi jelentette a legnagyobb örömet számodra?
Amikor a tehetségkutató vizsgán jónak találtak, és felvettek a Faluszínházba! A dátumra is pontosan emlékszem: 1951. szeptember 21-én történt.
Ki közölte veled a jó hírt?
Fellegi István, akit később mi színészek mindnyájan Atyának hívtunk. 120-an voltunk jelentkezők. Az érdeklődés azért volt ilyen nagy, mert a háború után itt Szlovákiában a kényszerhallgatás után a Faluszínház volt az első olyan magyar intézmény, ahol az anyanyelvünkön, tehát magyarul meg lehetett szólalni. A 120 jelentkező közül kettőnket vettek fel, de egy év után csak én maradtam a színháznál. A kötődés olyan erősnek bizonyult, hogy a mai napig tart.
Hány éves voltál akkor?
Tizennyolc.
Tehát még Szilicén, a Rozsnyó melletti szülőfaludban éltél?
A polgári utolsó évét végeztem Rozsnyón, de már írnokként a jegyzői hivatalban is dolgoztam.
De mégsem a hivatalnoki pálya lebegett a szemed előtt…
Nézd, nekünk akkor, amikor a hallgatás évei megtörtek, amikor megjelent az Új Szó első száma, amikor világítani kezdett a Fáklya, és színházunk is lett – vagyis, hogy magyarul lehetett szólni az emberekhez – ez mindennél többet jelentett! Tudod, én megéltem azt, hogy a nagyanyámat a rozsnyói piacon kopaszra nyírták a katonák, mert megszólalt magyarul. Mély nyomot hagyott bennem az is, hogy az úgynevezett agit-kettősök miként akarták a keresztapámat rákényszeríteni arra, hogy reszlovakizáljon. Tudod, mit mondott nekik? Elárulom neked, mert szem és fültanúja voltam. Először tettetett naivitással megkérdezte: „Ha aláírom, akkor én már nem magyar, hanem szlovák leszek?“ Mire azok helyeslően erősítették meg, hogy bizony az, de akkor itt maradhat, nem telepítik ki. Megmarad a vagyona is, és szlovák állampolgárként nyugodtan úgy élhet tovább, mint eddig. Keresztapám erre fel a következőket mondta: „A kacsa megtojta a tojást, de nem költötte ki. Ráültették a tyúkot, aki a tyúktojásokkal együtt ezeket is kiköltötte. Csodálkozott is a tyúk, amikor egyszer csak kiskacsákat is észlelt maga körül, no de hiába mondta nekik, hogy retyukizáljanak, azok megmaradtak kacsának. Annak, aminek születtek. Hát, én se reszlovakizálok!“ A szókimondásáért később el is ítélték. Azt találta mondani, hogy ő két megváltót ismer: Jézust, aki megváltott a bűneinktől és Sztálint, aki megváltott a földeinktől. Lipótvárra, a börtönbe került ezért a mondatáért.
Te tudtál szlovákul?
Dehogy tudtam. A rozsnyói Evangélikus Polgáriban magyarul elvégeztem az első osztályt, de negyvenöttől kezdve megszűnt a magyar oktatás. Az állami polgári iskolában csak szlovákul tanulhattunk. Szerencsémre a régi iskolánkból Bruck Gyuszi bácsi személyében került ki az osztályfőnökünk. Neki köszönhetek mindent, azt is, hogy befejeztem a tanulmányaimat. Ha a szaktantárgyakból szlovákul nem is sokat sajátítottunk el, a nyelvet egy enyhe szinten azért belénk verték.
Milyen színházi előadást láttál az életedben először?
Szlovák tanítók, szlovák színi előadását, amit a magyar falvak lakóinak készítettek karácsonyra. Hivatásos színházat Kassán láttam először. Ezt Bagar csinálta. A szlovák középiskolás éveim alatt velünk is betanítottak szlovák iskolai színjátékokat, melyekben én is szerepeltem. Az első címe Tri vrecia zemiaky – Három zsák krumpli volt. Magyarul játszani még 1947-ben sem lehetett. Minden be volt tiltva.
Értette valaki a faluban a karácsonyi szlovák színházi bemutatókat?
Dehogy értették! Én sem értettem, hogy mit mondok, csak betanultam a szöveget. A kassai versenyen hozzám jött Bagar és azt mondta: Ti by si sa mohol prihlásiť na konkurz na herecstvo!” Másoktól tudtam meg, azt jelentette ez a mondat, hogy javasolni fog színésznek.
Tényleg javasolt?
Állítólag volt köze ahhoz, hogy a Faluszínházba felvettek, de hitelt érdemlő információim nincsenek erről. Tény viszont, hogy 18 éves koromtól kezdve nekem a színház lett az éltető erőm. Persze nem volt ez abban az időben valami méznyalás. Utazni a Csallóköztől egészen a Bodrogközig, fellépni mindenütt ahol csak lehetett – ez sok erőfeszítésbe került. De örömmel csináltam! Bennem mindig olyan nagyszerű szívdobogást hozott létre, hogy a háború után végre magyarul megvalósíthatjuk önmagunkat. A Faluszínház után a komáromi Magyar Területi Színház jött, 1969-ben pedig a feleségemmel együtt alapítói lettünk a kassai Thália Színháznak.
Kerültél-e a 70 év alatt valamikor lehetetlen helyzetbe?
Többször is, de talpon maradtam. Talpon, mert nem engedtem a huszonegyből. Szerencsés csillagzat alatt születtem.
Mi volt a legélesebb helyzet?
Borzasztó nagy harc folyt ezért a Tháliáért. Nem csak egy oldalról voltunk mi emiatt zaklatva, üldözve.
Kiket értesz az egyik oldal és kiket a másik oldal alatt?
Az egyik oldalon a pártot és a kormányt, a másik oldalról pedig a fajtánkbélieket kell megemlíteni. Ki kell mondani, hogy az akkori komáromi színházi vezetés teljesen ellenünk volt. Ha Beke nem lett volna, – meg, ha mi sem lettünk volna olyan erőszakosak és célra törőek – egészen biztos, hogy ezt az egész kassai színházasdit úgy lesöpörték volna az asztalról, mint papírlapot a huzat.
Hogyan lehetséges akkor mégis, hogy a kassai színházalapítást nem akadályozták meg?
Nem hitték, hogy képesek leszünk rá. Azt tartották: „Hagyjuk, úgy sem lesz az egészből semmi!”
Gondolom, hogy a Thália nagysikerű bemutatkozása a Goldoni Két úr szolgája vígjátékkal megváltoztatta a nézetüket…
Csak a stratégia lett más. A Thália csak a komáromi színház színpadaként működhetett Kassán. Nem engedték, hogy önállósuljunk. Így a Magyar Területi Színház igazgatójának megmaradt az a joga, hogy bármikor megszüntetheti a kassai társulatot, ha úgy látja jónak.
Éreztetek-e a kommunista párt, illetve az állami szervek részéről is valamilyen hátsószándékot?
A kassai kerületi- és városi szervek is sandán néztek a megjelenésünkre. Ugye azok után, hogy itt is mindent el akartak szlovákosítani, most meg betört ide egy magyar kulturális intézmény. Ez mindenkinek szálka volt a szemében. Én tudok arról, hogy a párt és állami szerveknek itt Kassán is voltak olyan misszionáriusai a magyarok felé, akiknek az volt a feladatuk, hogy elfojtsák a mi törekvéseinket, ellehetetlenítsék a kibontakozást.
Ennek a törekvésnek tudható be az is, hogy a színházalapító Beke Sándort néhány év után politikailag nem kívánatossá tették, és távozásra kényszerítették? A társulat vezetését ilyen körülmények között végül is te miért vállaltad magadra?
A politikai gyakorlat lényege akkor az volt, hogy ha egy intézmény nem volt hajlandó a hatalommal együtt működni, az a megszűnését jelentette. Ezt nekünk is a tudtunkra adták. Itt lihegtek a nyakunkban, és várták, hogy mit válaszolunk. Az informátor szerepét valakinek el kellett vállalnia. Rám esett a választás. Most lettem igazán két úr szolgája. A helyzet élesebb volt, mint Goldoni darabjában. Mentettem a helyzetet, ahogy csak lehetett. Sikerült úgy félre tájékoztatnom a hatalmat, hogy ideológiai okokra hivatkozva ne tudják elgáncsolni a társulatunkat. Nehéz volt ez a szerep. Állandóan nyugtalanítottak, ezért kaptam háromszor gyomorfekélyt. Állandó zaklatásnak voltam kitéve. Az idegességet ezért nem bírtam még a családomban sem levetkőzni magamról. Utólag persze a szememre vetették, hogy ügynök voltam. Igen, de azon nem gondolkodnak el, hogy a magatartásommal milyen értékes dolgokat mentettem meg. Ellenem semmi olyan bizonyítékot nem tudnak felmutatni, ami azt igazolná, hogy a társulat ellen tettem volna valami rosszat.
Hogyan telik manapság egy napod? Miből rakódik össze egy hét számodra?
Mérhetetlenül sok tevékenységből. El kell látnom a színházi elkötelezettségeimet, mert felkértek darabokra. Számomra mindennél nagyobb öröm, hogy még most is játszhatom. Egyik oldalon tehát a színház, az előadások. A másik oldalon ugye a feleségem- Rózsika, aki súlyosan egészségkárosult. Most is kórházban van. Már 17 éve beteg. Čapek Anyájában a címszerepet játszotta, amikor gerincsérülést szenvedett. Komáromban egy jeges szállodai lépcsőn elesett. Az elvált lányom is hozzánk költözött a két unokával. A lányom dolgozik, az unokáimról is zömében én gondoskodom. Én ezeket szívesen csinálom: bevásárolok, főzök, takarítok. Mindig öt-félhat körül kelek, de már úgy fekszem le, hogy a másnapi teendők sorrendiségét meghatározom. A lányom nagyon sokat segít. Nincs fennakadás semmiben.
Melyik darabban játszol most?
A Zorbában, de ez lassan már lefut. November végén lesz még egy előadásunk Sárospatakon. Az apátot játszom benne, a piás papot.
Mikor készülsz a szerepekre, ennyi napi teendő mellett, hogy vagy képes megtanulni a szöveget?
Néha gombázás közben. Gombázni nagyon szeretek. Most is tele van a mélyhűtő. Elmondok egy passzázst – elmentem egy kilométert. Aztán megint elmondok egy részletet. Egyébként úgy tanulok, hogy a szememmel és az agyammal lefényképezem a szöveget. Minden oldal a szemem előtt van, külön-külön. Én képileg tanulok. Így látok. Persze azt tudnom kell, hogy az egész művön belül milyen figurát keltek életre.
Gyanítom, hogy ilyenkor azért kevesebb gomba kerül a kosárba…
Nem! Az én szemem mindent észrevesz. A színházban is.
És ,ha valami nem tetszik, azt szóvá is teszed?
Most már nem akarok beleszólni mindenbe. Nem akarok másokat sérteni. Elkerülöm a konfliktusokat. Inkább kerülő úton hozom az illető tudtára, hogy én ezt másképp csinálnám.
Ennyire érzékenyebb, vagy inkább bölcsebb lettél?
Nem is. Amikor valakinek igaza van, azt én minden további nélkül el tudom fogadni.
De, ha téged ér a támadás?
Ilyenkor addig, amíg lehet, visszahúzódom -, de végül is támadó álláspontba helyezkedem és visszatámadok.
Ez azt jelenti, hogy meg tudod védeni magadat?
Igen. A feleségem azt mondta, hogy olyan vagyok, mint egy magányos farkas. Ha egy falka körbe vesz, akkor is meg tudom védeni magamat. Lehet, hogy az őseimnek köszönhetem ezt a tulajdonságot, alighanem tőlük örököltem.
Mi az a biztos talaj, az az erő, amibe a lehetetlen helyzetben is kapaszkodni tudsz?
Nem tudom – ez valami őserő. Ez vezet, hogy a kutyaszorítóból is megtaláljam a kiutat. Én azt vallom, hogy az ember szándékosan semmi rosszat nem tesz – és ezt leginkább az irányító, a vezető posztot betöltő embereknek nem lenne szabad elfelejteniük.
Melyik szerepeid élnek legerősebben benned a mai napig?
Voltak lírai fogantatású darabok, melyek alighanem azért ívódtak olyan mélyen belém, mert a szépről szóltak. Ilyen például a Májusi románc. Ebben mondtam, hogy: „Amikor mentem a Károly-hídon át, szaporán pergett a májusi eső. Fényes képeket tükrözött a járda, s tükrében ringott autó, járókelő s régi szobrok sötét csipkeárnya.” Még fiatal, kezdő színészként játszottam a darab központi figuráját, azt a prágai srácot, aki kóklerkedett, szemfényvesztéssel és sok minden mással foglalkozott, míg végül a szerelembe veszett bele. Monoszlóy Dezső remek fordításában játszottuk ezt a darabot, aminek a képisége fogott meg. Emlékezetes számomra a Különös házasság Vidonkája is, főleg a kisember sajátos filozófiája miatt. Mikszáth igen jól látta a dolgokat. Szívemhez közelálló volt Móricz Kismadárjában az Atyus, a jókedve, a mókázása miatt, de ezzel együtt a lánya mélységes féltése miatt is.
A legnagyobb sikert is ezek a darabok jelentették?
A siker, az más! A legnagyobb sikereket az Érdekházasságban, a Nyári kalandban értem el. Ezekben kimondottan beskatulyázott táncos-komikus voltam. A szabadtéri színpadokon ezekből a jelenetekből ismétléseket voltunk kénytelenek csinálni. Ezeket František Krištóf Veselý a nagy énekes rendezte. Vagy ott van a Kobo. Erre is emlékeznek sokan. Hollý leánya azt mondta, ha az apja tudta volna, hogy magyarok fogják játszani ezt a darabot, soha meg sem írta volna. Annyira utálta a magyarokat.
Ezt hol játszottátok?
Még Pozsonyban, a Faluszínháznál.
Furcsállom, hogy a sikerek között nem említetted a Két úr szolgáját…
Az igazi nagy siker volt! Kétségtelen – ráadásul az a darab a feleségemhez is kötődik, hiszen ott, akkor a színpadon is a partnernőm volt. Erre viszont nekem azért fájó visszaemlékezni, mert – amint már említettem is – ő később rokkanttá vált, és lekényszerült a színpadról. Mind ezen túl az valóban csodálatos, hogy Goldóni Truffaldinójában mekkora élet, mekkora energia volt – és én akkor képes voltam mindezt megmutatni! Tény, hogy a Thália történetét ezzel a nagy sikerű bemutatóval kezdtük írni, és minket alighanem a mai napig ez az energia éltet.
Mind ezek után már csak arra vagyok kíváncsi, hogy otthonra leltél-e Kassán?
Úgy érzem, hogy itt fészket raktam. Ahol az embernek a családja van, ott van az otthona. Nekem ez Kassa. Autóm, kertem nincs – leginkább ez utóbbit hiányolom, mert igen szeretek pepecselni a kertben.
Szilice akkor mégis csak hiányzik?
A szülőhelyhez való kötődés megszakíthatatlan. Lehetsz bárhol, mégis ott szundikál benned mélyen – és, ha vannak olyan ébredések, ha jönnek olyan helyzetek, akkor haza is hív. A gyerekkorom megannyi felejthetetlen képe oda köt. De ugyanígy a nem régen elhunyt szüleim emléke is. Ott van a ruhám, amiben az erdőbe mehetek… De a fészek itt van Kassán. Én nagyon szeretem ezt a várost. Megismertem a szépségeit, az árnyoldalait is. A zsebesektől a papokig mindent és mindenkit. Egyszer a zsebesek a teljes honoráriumomat elemelték tőlem a villamoson. Mindezek ellenére ezekkel a kókler bandákkal, ezekkel a flaszterkoptatókkal együtt nagyon szeretem ezt a várost. És hát, a legjobban annak örülök, hogy van még magyar szó, van még magyar művészet is ebben a városban.
Szaszák György
