Kételyek a vég körül
Vasárnap délután. Koncsol Lászlóval a kassai kelta-kocsma tölgyfa asztalánál fogyasztjuk megkésett ebédünket. Nemrégen értünk haza Stószról, ahol a 31. Fábry Napok záróaktusaként megkoszorúztuk Fábry Zoltán sírját. Örülök, hogy itt van Laci, mint ahogy annak is, hogy elvállalta az írószövetség elnöki tisztségét. Nálunk alighanem ő az egyedüli ember, aki képes összefogni és megérteni a különböző nézetű és vérmérsékletű írókat. A temetőben Gyüre Lajos, immár nyugalmazott kassai költő-tanár emlékezett Fábryra. Egyebek mellett azt is elmondta, hogy amikor Fábry halálhírét kapta Béres Józseftől, a rádió kassai riporterétől, azonnal kiutazott Stószra. Mire odaért, már kiterítették Fábryt. Gyüre látta, hogy az ágy melletti asztalon volt egy spirálos füzet, melynek lapjára ezt írta Fábry: „Ez a vég.“ Gyüre kegyeleti okokból akkor nem nyúlt a füzethez, nem nézte meg, hogy mit írt a másik oldalra Fábry. Ezt csak pár nappal később akarta megtenni, csakhogy akkor már nem találta ezt a füzetet. Amint nem kis célzatossággal megjegyezte, közben megérkezett Pozsonyból egy fekete kocsi, és amit „őrizetbe vételre“ fontosnak tartottak, azt elvitték. Sajnos, az említett füzetnek azóta nyoma veszett.
Koncsol ebédközben kifejtette nekem, korántsem biztos hogy Fábry a halála előtti percekben vetette volna papírra a Gyüre által idézett mondatot. Utalt arra, hogy Fábry már az 1968-as események elfojtása után is mondott olyasmit, hogy ez a vég., majd később, amikor a Népművelésben Aich Péternek megjelent egy verse, melyben burkoltan Ján Palach, a cseh diák mellé áll, aki mint az ismeretes, a szovjet bevonulás ellen úgy tiltakozott, hogy Prágában a Vencel-téren leöntötte magát benzinnel és felgyújtotta. Ez a vers az Egyszemű éjszaka antológia megjelenése után került közlésre. Erre pedig azért kell emlékeztetni, mert az antológia ellen is támadásokat intéztek és Aich Péter szóban forgó későbbi versét is – ideológiai alapon – megpróbálták elítélni. Fábryt is rászedték, hogy írjon egy elítélő bírálatot róla a Hétbe. Mikor erről Koncsol tudomást szerzett, azonnal írt Fábrynak, és megkérdezte tőle, hogy tényleg azokat a fiatal tehetségeket akarja-e elmarasztalni, akik jelentkezésének ő is annyira örült, akiktől őszintén remélte, hogy nívósabb irodalom művelésére lesznek képesek, mint az elődeik. E levél után Fábry táviratilag állította le megírt cikkének a közlését a Hétben, és egy bocsánatkérő levelet írt Koncsolnak, melyben beismerte, hogy most már nem képes tisztán tájékozódni, hajlamos engedni a befolyásolásoknak. „Ez a vég“ – írta már akkor is Koncsolnak.
Mind ezek ellenére persze jó lenne, ha az a spirálos füzet a Csemadok OT Fábry-dossziéjából mégiscsak előkerülne egyszer…
/2003/
A mélytengeri halak és a mi világunk
Embrió korunkban még olyanok vagyunk, mint a mélytengeri halak. Számunkra az anyaméh vize a tenger. Ebben a sötétségben úszkálunk tudatlan önfeledtséggel, mint ahogy ők is, ott -az óceán sötét mélyén… De ők ott is maradnak, a zárt világukban. Mi a fényre robbanunk. Ez az első megrázkódtatásunk: a találkozásunk a fénnyel és a levegővel. Mi tudatos lénnyé fejlődünk, mert életidőnkben ez is kódolva van. Nem tudni persze, ki lesz boldogabb: a mélytengeri halak, vagy mi? Ezeket a gondolatokat a Londonból először Kassára látogató Határ Győző vetette fel, akinek az első és utolsó kassai látogatásán a városomat bemutatva a beszélgetésünkben egészen az ilyen szférákig is elkalandoztunk. Mit tehetnék most még ehhez hozzá? Talán csak annyit: ma már szinte tudjuk, mi kell ahhoz, hogy ember szülessen. Már megismertük miként élnek a mélytengeri halak – és a kettő között az a sok minden a földön -, de nem tudjuk, hogy ezt az egészet milyen magasabb rendű igézet hozta létre. Vajon a világegyetem egy-e? Mert, ha az, akkor törvényszerűsége van. De ez akkor miből ered? Micsoda igézetből? Micsoda gerjedelem okozhatta a világ önmegtermékenyítő ősrobbanását? Vajon Istennek volt-e más lehetősége is? Igen, alighanem ez a mondat tartalmazza a legizgalmasabb kérdést!
/2006/
