Elődeink egy évszázada még teljesen más kultúrkörben és életvitelben éltek Kassán. A téli időszakban a szórakozás – és ezen belül a párkeresés – legkedveltebb formáját a zsúrok jelentették. Hogy ezek milyenek is voltak, kiderül a Felvidéki Ujság korabeli tudósításából. /sz/
Úgy október tájban egyszerre új életre kapott a város társadalmi élete. A háziasszonyok nagytakarítást rendeztek a szalónban, a hangulatlámpa új selyemernyőt kapott, a műpálmákra friss homokot szórtak és eljött a zongorahangoló is, hogy új életre keltse a régi Bösendorfert. Kezdődhettek újból a zsúrok, zeneesték, baráti összejövetelek. Kassán, különösen a lányos házaknál, előszeretettel viseltettek a zsúrok iránt. Ez volt a legjobb alkalom rá, hogy a főkötő alá juttassák a lányokat, megbeszéljék a város és a világ eseményeit és a különböző csintalan pletykák se vesszenek kárba. A meg nem értett asszonyok, akik Nórával és Bovárynéval egy sorba állították magukat, ilyenkor többnyire rokonlelkekre találtak a hangulatlámpa fénykörében és az idősebb hölgyek, akik már kiestek a táncból és szerelemből, egy-egy zsúron lelhettek olyan témára, amely hosszú ideig foglalkoztathatta képzeletüket és nyelvüket. Az Új Század című kassai irodalmi folyóirat egyik őszi száma tréfás hangú verset is hoz Leandertől, amelynek Óda a zsúrról a címe. Egyik szakasza így hangzik:
Óh zsúr, ha reád gondolok.
A szivem is remeg.
A szervizek, zsirandolok
S minden ott, mily remek!
Hisz szép a nap, csinos a hold.
De mindennél, ami csak volt.
(Nálad is kék azur)
Dicsőbb és szebb a zsúr.
Ez lehetett tréfa és csipkelődés, valójában mégis így állt a dolog. Soha sem volt olyan regényes a zongoraszó, mint amikor a házikisasszonyok ültek a zongoránál és ábrándosan játszották a Szűz imáját, meg a Barcarolát s a vajaspogácsák és töltött kappanok íze felülmúlhatatlanul jó volt ezidőtájt. Régi kassaiak emlékeznek még rá, micsoda társasági élet volt itt a Czapkay-családnál, ahol franciás műveltségű, elegáns, ragyogó kisasszonylányaik szórakoztatták a vendégeket. Talán éppen a vidám zsúrozásnak lett az eredménye az a házasság, amelyet az egyik Czapkay lány kötött dr. Halmos Károllyal, az ügyvéddel, politikussal és fezőrrel. Később pedig az ő lányát vette el Szemere Miklósnak, a híres magyar nábobnak az örököse.
Nagy házat vittek Schlachta Kálmánék is, akiknek a lánya, a szép Schlachta Margit lett a katolikus nőmozgalom egyik vezére s egy ízben budai képviselő. Répászkyék, Legányjék, Stadlerék szintén nagy zsúrozók voltak. Sok vendéget fogadtak Sziklay Ede főispánék is, az ő szalónjukban az irodalom és a művészet talált szivélyes megértőkre és pártolókra. A főispán leánya Pappváry Elemér honvédtisztnek lett a felesége és arról híres, hogy ő írta meg a magyar Hiszekegyet, amely az évek során nemzeti imává nemesedett. „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek Magyarország feltámadásában.”…
A szép kassai lányoknak nem volt se szeri, se száma. Ezeknek a sorába tartozott Szalay Nadinka, Szalay László későbbi főispán, majd államtitkár leánya, Horánszky Adolf táblabíró leányai, Szentimrey Ákos vármegyei főorvos három gyönyörű lánya, Szönyey Ilonka, Legányi Aranka, Valló Delinke, Ribossy Márta, Stadler Elza, és Mici, a csinos Bydló lány és még ki tudná felsorolni a többit. Miután pedig csinos lányhoz hozzátartozik a jóvágású gavallér is, a kassai zsúrokon sem volt bennük hiány. Táncnál, udvarlásnál ki kellett tenni magukért lovag Eltzenbaum Viktornak, Csemez Istvánnak, Törley Bálintnak, Havas Gusztinak, Peltsárszky Józsefnek. Szívesen látott gavallér volt Pausz Tivadar – aki később öngyilkos lett Amerikában, – a snájdig Stadler Sándor, (szintén tragikusan halt meg), Kaminszky József jogászelnök és Brüdl Fülöp.
