Február 5-én Komáromban adták át a Miénk a város! elnevezésű verseny győzteseinek a Csodasarkot, melyet Magyarország Miniszterelnöksége Nemzetpolitikai Államtitkársága hetedik alkalommal hirdetett meg a Kárpát-medence iskolái alsó tagozatos diákjai és a nagycsoportos óvodások részére.
A 2013-ban indult online játékba a kis versenyzők szüleik és tanáraik segítségével jelentkezhettek be, mely október 4-én kezdődött és november 5-én zárult. A verseny témája Magyarország, a magyarság történelme és kultúrája volt. A négy hetes játék során, a gyerekeknek feladatsort kellett megoldaniuk szülői segítséggel, melyekkel pontokat szerezhettek és ebből építhették saját, képzeletbeli városukat. Tehát nemcsak játszottak, ismereteket szereztek nemzetünk történelméről, de dalokat, mondókákat és verseket is megismertek. A munka kitartást igényelt, mert minden napra jutott 1-1 érdekes feladat. A pontszámok alapján a nyertesek iskolájuknak, illetve osztályuknak 100-100 ezer forint értékű csodasarkot nyerhettek, melyekben fejlesztő játékok, társasjátékok, gyermekkönyvek szerepelnek. A versenybe több ezer diák nevezett be, ebből 16 felvidéki intézmény 26 diákja kapott meghívást, és ebből négyen a kassai Márai Sándor Gimnázium és Alapiskola tanítványai – nevezetesen a másodikos Demeter Dorián, valamint a negyedikes Sándor Zoltán, Szeghy Tímea és Jača Emma. A kassaiak Csodasarkát a legsikeresebb diák, aki maximális pontszámot ért el, Sándor Zoltán vette át szüleivel.
A díjátadót szervező Fekete Irén, a Szlovákiai Magyar Pedagógiai Szövetség elnöke köszöntötte a nyerteseket, aki beszédében kiemelte, hogy a versenyfelhívás arra biztatott, hogy együtt dolgozzon a család, a pedagógus. Ez a vetélkedő összehozta a családokat, hiszen volt egy alapvető követelmény, hogy együtt dolgozzon a család. „Gondolkodjanak, ötleteljenek, nevessenek, izguljanak együtt, hiszen semmi sem kovácsolja jobban össze a családot, mint a közös célok, az együttlét öröme“.
Czimbalmosné Molnár Éva is köszöntötte a jelenlévőket a Nemzetpolitikai Államtitkárság felelős államtitkára, Potápi Árpád János nevében is. Elmondta, hogy a verseny célja, hogy megtalálják Felvidéken minden egyes kis közösségben azokat a gyerekeket, azokat a kis motorokat, akik hatására a közösség összetartozása erősödik.
TM